Barcelona sí, Budapest...?

Chartergépnyi honfitársammal indultunk Barcelonába hosszú hétvégére, ahol mindenkit gyorsan elvarázsolt a nyüzsgés, az áradó életkedv, az őszinte szívélyesség, a város szépsége.

Napirendre került persze Barcelona és Budapest összehasonlítása, és rendre a magyar főváros húzta a rövidebbet. Budapest és Barcelona sokban összemérhető, hasonlóak a méretek, a városképet meghatározó építészeti korszakok, stílusok. Mindkét metropolis jelentős célállomás - és így versenytárs az európai városlátogató turizmusban. Barcelona majdnem annyi külföldi turistát fogad, mint egész Magyarország.

Van persze Katalóniában is erőszakos koldus, hajléktalan, utcai italozás, lehúzós vendéglő, szemét és piszok is, de jóval kevesebb, mint nálunk. Zsebtolvaj annál több, de ügyetlenebbek, a négy napra eső mindkét kizsebelési kísérletet megúsztam. A katalán patriotizmus sem egyértelműen vonzó, viszont elég harsány, kicsit operettszerű, nem véres és nem gyilkos - csak kicsit nem szeretik a többi spanyolt. A fociról viszont összehasonlítás se essék.

Azt hiszem, nem a fentiek miatt veri Barcelona Budapestet. Két alapdologban is sokkal jobbak nálunk. Városmarketingben és őszinte, nagyvonalú mediterrán szívélyességben.

A legfontosabb marketingeszköz, amely szinte eladja a várost: Gaudí, a szecessziós építészet zsenije. Sajátságos, amikor egy busznyi, amúgy Lechner Ödönt és a Postatakarékpénztárat, Iparművészeti Múzeumot zömében szisztematikusan mellőző magyar turistát őszinte érdeklődéssel tölt el a száz éve épülő, túlméretes Sagrada Familia. Pedig Gaudí szelleme csak a még életében készült épületrészeket hatja át, ami azóta épült, az legalábbis sivár.

Salvador Dalí, a művészet határait próbálgató bajuszos katalán gagman a kettes számú marketingeszköz. Barcelona-közeli múzeumában kevéssé ismert, bár nem kisebb tehetségű magyar festők kórusban mondhatnák; "hiába, jó bornak is kell a cégér".

Barcelona nem tökéletes, de alapvetően jóindulatú a turistához. Nem kell túl sűrűn a pénztárhoz fáradni. A dombteteji műemlékek közül kettőhöz ingyenes (!) szabadtéri mozgólépcső visz fel, a félpanziós vacsoránál az amúgy kifogástalan szállodában az ital olcsó, és a gyerekeknek - meg annak, aki az ilyesmit szereti - van ingyen turmix, az üzletben kedvesen figyelmeztetnek, hogy az ismeretlen gyümölcs, amit megkóstolnék, drága és sok a magja. Legjobban az tetszett, hogy a múzeumok egy részét úgy alakították ki, hogy az utcáról is alaposan szemrevételezhető legyen a kiállítások egy része kirakatszerű nagy ablakokon át. Akit tényleg érdekel, az úgyis bemegy... (Nálunk éppen most szűnt meg az állandó kiállítások ingyenessége.)

Hazafelé a repülőn többször leadják a Magyarországot propagáló erőtlen és elcsépelt reklámfilmet. "Hatását" a napokban megjelent magyar idegenforgalmi statisztika is jelzi. Kevés az igazi, kereskedelmi szálláshelyen megszálló külföldi turista, kevesebben jönnek Nyugat-Európából és továbbra is zuhan a legfontosabb küldő országból, Németországból érkezők vendégéjszakáinak a száma. Persze ehhez képest Barcelona elsöprő fölényéről Gaudí és Dalí is tehet. De nem csak ők.

KLAUBER MÁTYÁS

(A szerző a Kopint-Tárki Zrt. vezető kutatója)