Bejelentkezés  

Lengyel László: a Nagy Öreg halála

Utolsó frissítés:

Lengyel László Szerző:

Meghalt Hetényi István. Volt tervhivatali államtitkár, pénzügyminiszter, egyetemi tanár, egy nem európai országban európai polgár. Kérlek, túlozni fogsz, tudom, de mégse annyira, mint szoktál – mondta halálát biztosan tudva, félrehajtott fejjel, mosolyogva említve saját nekrológját.


© MTI - Bruzák Noémi
Nem szerette a nagy szavakat, szenvedélyeket. Amikor édesapja, Hetényi Géza orvosprofesszor odafordult Vas Zoltánhoz, hogy állás szerezzen a Tervhivatalban, miután fia megszerezte közgazdasági egyetemi diplomáját, Vas megkérdezte: értelmes a fiú, érteni fog hozzá? Tétován bólogatott, majd otthon fiához fordult: mihez értesz te tulajdonképpen? Arra jó voltam, hogy rendes tisztviselő legyek – válaszolta évtizedekkel később Hetényi István.

Hogyan tudnánk elmagyarázni a Rákosi korszak belvilágát egy fiatal, iróniára hajló, hiteket és indulatokat értékén vevő tervhivatali tisztviselő szemszögéből? Ebbe a mélységes mély kútba, amelyből történészek és áltörténészek igyekeznek tényeket meregetni, Hetényi csak néha engedett bepillantást. Ültünk 2006 tavaszán egy kicsiny körben. Körös-körül volt pénzügyminiszterek, gondolkodó értelmiségiek hallgatták a jelenlegi pénzügyminiszter helyzetértékelését, aki aktatáskájából elővett két kézzel írt papirost, és meggyőződéssel jelentette ki: ezeken rajta vannak a valós számok, és hogy mi a mozgásterünk a választások után. De ezt olyan titokban tartom, hogy még le se íratom. Csönd támadt. Hetényi szólalt meg: tudjátok, emlékszem, Gerő Ernőnek szokott két ilyen papirosa lenni. Valahogy azokkal se jártunk jól.

Ha volt jó oldala, és volt, a Kádár rendszernek Hetényi vonásait mutatta. Az évtizedes építkező, ésszerű, szkeptikus, mindenre rákérdező, érvelő magatartás az ésszerűtlen, mindig csak válaszoló világban. Nem volt reformer, több is, kevesebb is volt annál. Több, mert a reformálmokat, a világmegváltást, a felváltatlan bankókat realitásukban, kis, de megvalósítható lépésekben, aprópénzre váltva nézte. Mellverdesés, improvizáció, lángolás távol állt tőle. Csak annyi újat, csak annyi mást teremtsünk, amennyi valóban megfogalmazható, kivitelezhető. Aki többet gondol és tesz, veszélyezteti a megtehetőt. Nem hitt, de reménykedett a tervezhetőségben, az ésszerű előrelátásban. Ha lehetséges lett volna emberarcú szocializmus, Hetényi bizonyosan az egyik létrehozója és működtetője. De éppen ő nem szerette az utópiákat. Száraz, poros, hivatali dolgokkal foglalkoztam. Örültem, hogy nem csináltam bajt, és nem engedtem oda a nálam hülyébbeket – mondta. – Séta, koncert, jó könyv, ezek számítanak.

A nyolcvanas évek pénzügyminisztereként, fokról-fokra vált az átalakulások előidézőjévé. Nem akartam én semmi különöset. Ti akartatok, ami először marhaságnak látszott, és aztán kiderült, hogy lehet belőle valamit kihozni. Hagytam, menjenek a dolgok. Nem volt ebben semmilyen előrelátás, se hősiesség. Mindig az volt a kérdés: meg lehet, meg szabad csinálni? Ha igen, akkor meg is kell.

A nyolcvanas évek közepére mércévé és intézménnyé vált. Ekkor szerezte meg az örökös pénzügyminiszter címet. Éreztük, hogy nemcsak Magyarországon, de bárhol betölthetné a pénzügyminiszterséget. Komolyan vette, hogy a költségvetés megtanulható, és hiteles számai mellett ki lehet tartani a pártközponttal és az ágazati minisztériumokkal szemben. Felkészültség, tárgyismeret és az emberek helyes megválasztása. Hetényi pontosan tudta, hogy nem ért, érthet mindenhez. Gyűjtötte a hozzáértőket. Kizárólag a csapatmunkában hitt. Nem voltak titkok. Szabadon beszélt, és bárki szabadon vitázhatott vele.

Néha felcsattant, gyakran gúnyolódott, sokszor lehengerlő volt a tudásával és a műveltségével. De apparátusa számíthatott rá. Tudta és megmondta, hogy mit akar, számon kérte, szigorúan ellenőrizte, döntött és elvállalta a felelősséget. Tartotta magát a döntéséhez, és tartotta a hátát, ha kellett. A Pénzügyminisztérium ebédlőjében éppúgy sorban állt a tálcájával, mint bárki más, leült ide is, oda is, beszélgetett az előző napi koncertről vagy arról, hogy mit olvasott. Hízelkedést, talpnyalást megvetett, nem tűrt.

Utánozhatatlan stílus (Oldaltörés)


A nyolcvanas évek közepétől könnyű kézzel, kevés gesztussal, olykor csak odavetett pillantással vezényelte a Pénzügyminisztérium apparátusát. Megfontoltan és szilárdan szembement és szembe vitte apparátusát a XIII. pártkongresszus és a VII. ötéves terv gyorsító határozataival. Körömszakadtáig tartotta magát a szigorú költségvetéshez. Addigra már túl volt a kisvállalkozási, a vállalati rendszerbeli reformokon, előkészítette a bankrendszer és az adórendszer reformjait. 1986 végén elküldték. Sohase mutatott keserűséggel, sztoikus nyugalommal távozott.

Másokat összetört a hatalomból kiesés, a rendszerváltás, őt felvillanyozta. Bele akart és bele tudott tanulni az új világba. – Ó, nem olyan nagyon új ez – mondaná. Nem akarta, nem ambicionálta, de rövidesen egy tekintélyes, láthatóan láthatatlan közgazdász, gazdaságpolitikusi kör középpontjában találta magát. Kiderült, hogy teoretikusan és gyakorlatiasan Hetényi tud legtöbbet az adórendszerekről, még mindig ő érti leginkább a költségvetést. Utódai, igyekvők és kevésbé igyekvők, Hetényi mércéje szerint mérődtek. Jelenlétében azt lehetett hinni, hogy van remény európai szintű közgazdaságtant művelni Magyarországon. Amíg a hatalmasok kérdezték, próbált segíteni. Később már nem kérdezték – kellemetlen volt bíráló szavaival. Ritkán írt, alapos elemző levelei válasz nélkül maradtak. Fájt, de nem mutatta.

A stílus, maga az ember. Hetényi Istvánnak nemcsak erős személyisége, hanem jellegzetes, utánozhatatlan stílusa is volt. Lakása, könyvgyűjtő szenvedélye, zenei ízlése, beszédmódja, hajlítatlan gerincű sétáló járása, kis történetei, ironikus udvariassága, mind-mind a jellem, a stílus és az ízlés egyensúlyát mutatták. Otthagyta nyomát nemcsak lakásán, hanem minisztériumán és antikváriumaiban, Budapesten és Európában.

Szókratészt megkérdezték, honnan jött. Nem azt felelte, hogy Athénból, hanem hogy a világból. Hetényi a világból jött. Ennek a világnak a stílusával nevelt, csiszolt, igazított mindnyájunkat.

Úgy halt, ahogy élt. Vannak, akik kockáznak, mások vakon sakkoznak a Halállal. Ő ízléstelennek és neveletlennek tartotta a Halált, aki akkor zavarta meg, amikor annyi élvezetet talált az életben. Az ésszerűtlen és ostoba halált bölcsen megvetette. Nem volt hajlandó asztalához, ágyához engedni. Utolsó percig harcolt. Nem megy többet végig az Attila úton. Nem szól szemérmes büszkeséggel a lányáról, unokájáról. Nem megy Leányfalura a faházhoz, úszni a Dunára. Kész a leltár. Élt. És ebbe más is belehalt már.

Hirdetés
Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X