Könnyeimet törölgetem a meghatottságtól. Obama mosolyog. Túl van rajta, elmondta az amerikaiaknak a maga őszödi beszédét. A fél világ hallgatta. Hogy az üzenetét megértették-e, a következő négy évben kiderül. Ami minket illet, a beszéd tanulsága az, hogy egyes demokráciákban vannak jó vezetők, akik el tudnak mondani egy őszödi beszédet egyenesen választóiknak, s nem tör ki rögtön a botrány. Más demokráciákban, például a miénkben, ez nem lehetséges. Vezetőink a kemény igazságokat csak a színpad mögött merik kimondani, a közönség pedig megkövezné őket, ha mégis a színpadra merészkednének velük.
Sorra veszem, miért jutott Obama kemény és tisztességes őszintesége Amerikának, miközben nekünk egy öszödi beszéddel kell beérnünk.
© AP |
Másodszor, a politikai elitünk pártállamban nevelkedett része, amely kamarillapolitikához szokott, a mai napig sem tanulta meg, hogy a politika anyaga az emberek szabad akarata. A vezetőnek sok szabad polgár széttartó akaratát kell összefognia egy nyalábba, azzal kell dolgoznia. Ha a feladat business-as-usual, elég ezeket az akaratokat menedzselgetni, háttéralkukkal, cukorral és virgáccsal biztosítani a sima üzemet – elég ehhez egy vállalatvezető eszköztára. De ha a feladat nagyobb, akkor olyan emberek segítségére van szüksége a vezetőnek, aki felett nincs hatalma, akiknek nem főnöke, akiknek önként kellene, hogy vele tartsanak, mert nem tud nekik sem cukrot, sem virgácsot osztani. (Ha mégis megpróbálja, az igen sokba van, ráadásul az akaratokra csekély hatással lesz – ahogy a Medgyessy-kormány osztogatásából megtanulhattuk.)
Egy vállalatvezető (vagy egykori káder) képességei ehhez már nem elegendőek. Egy kormányfő, aki nem tud hitet adni, az nem tud radikális változásokat sem végrehajtani. Gyurcsány Ferenc már kezdetben sem volt nagy szónok, de nem ezért bukott el. Azért bukott el, mert nem volt képes a magyarokkal elhitetni, hogy lehetséges értelmes dolgokat csinál – ezt érzi ő maga is, és az értelmiséget vádolja miatta. Csakhogy az értelmiség nem biciklilánc, amellyel hajtani lehet az országot, az ország pedig nem bicikli. Igaz a Fidesz a kormányfő ellen indított kampányának fő üzenete: Gyurcsány valóban nem jó vezető.
Harmadszor, a demokrácia működéséhez nélkülözhetetlen, hogy a rossz hír hozóját ne lőjék azonnal agyon. A fél világ azon morfondírozott az elmúlt hetekben, hogyan fogja ez a szerencsétlen ember kezelni a helyzetet: háború van, gazdasági válság, tőle meg azonnali megváltást várnak. Megtudtuk. Úgy kezeli, hogy mindjárt az első mondatban elmondta: rossz hírt hozok. Nem ígérem, hogy az életetek rendbe jön, a hamburger háromszor akkora lesz, a törlesztő-részlet eltűnik, és kóla fog folyni a csapból. Ehelyett azt ígérem, hogy az unokáitoknak még mindig ugyanaz az amerikai lehetőség jut, mint nektek: hogy a világ vezető hatalmában lehetnek szabad emberek. Kedves amerikaiak, tudjátok, mennyit szívtak, gyötrődtek, dolgoztak, nyomorogtak a nagy-nagyszüleitek azért, hogy legyen nektek hamburgeretek? Nos, most rajtatok a sor: szívni, gyötrődni, dolgozni fogtok, hogy az unokáitoknak legyen hamburgere. Mert ez Amerika szent nemzeti hagyománya.
Megpróbálok magam elé képzelni egy magyar politikust, aki kijelenti, hogy a szent magyar hagyomány az, hogy dolgozunk és áldozatokat hozunk egy következő nemzedékért. Végigugrálok a parlamenti patkó arcain, de egyetlen embert sem tudok – talán még Sólyom Lászlóból nézem ki ezt, ő azonban nem kockáztat semmit, mert nem a nép szavaz rá.

Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#300)

Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#300)

kedves talléros Önnek van humora Jó kitalálta a szókigyót

valószínüleg a cikkiró hagyja hogy bántsák
ebbena cikkben vagy máshol is sokszor nincs igaza de hát ezt meg lehet mondani
Van amikor meg jók az ötletei
én nem tudom mennyit keres és honnan kapja a pénzt. Ha úgy érzem, hogy félre informál meg lehet Neki mondani

a mocskolódás a fórum néhány tagjának lételeme ninck neve mögül lövöldöz és mindegy milyen téma van

Sajnos azt tapasztaltam pl a BOM téma estében, hogy magukat felkent (állitólag külföldön tanult) BOM szakértőkkel is elszalad a ló

Szokták mondani stilus az ember