Nevetséges volna titkosszolgálati mesterkedést sejteni a tévészékház 2006-os ostroma, illetve az egy hónappal későbbi zavargások mögött. Ám az könnyen elképzelhető, hogy a rendvédelmi szervek látszólagos tehetetlensége, bénázása, illetve brutális fellépése egy hónappal később felsőbb érdekeket szolgált: el kellett terelni a figyelmet az őszödi beszédről, illetve demonstrálni, hogy igenis van fasiszta veszély Magyarországon. Ezzel kellett volna összeterelni az elcsatangoló nyájat, egységbe tömöríteni a szocialisták szavazótáborát.


Úgy tűnik, mifelénk a rendészet tanulás- és reakcióideje két év. Legalábbis, ami a szélsőjobb „érdes része” jogsértéseinek kezelését illeti. Ennyi kellett, hogy a karhatalom normálisan tudjon oszlatni. A királyi tévé ostromától tavaly őszig a hatóság burleszkfilmbe illő módon kergetőzött maroknyi rendbontóval, akik rettegésben tartottak békés demonstrációkat, például a melegfelvonulás résztvevőit. A közrend egyenruhás őrei nemegyszer lábhoz tett fegyverrel (vagy inkompetens látszatcselekvés kíséretében) bámulták, ahogy egy törpe kisebbség csatatérré változtatja a belvárost. Szakszerűtlen tehetetlenségüket brutalitással kompenzálták, gyakran olyanokat ütve, akik nem is vettek részt a zavargásban. De még ha őrizetbe vették is a főkolomposokat, azok záros határidőn belül újra szabadok voltak. Megúszták nevetségesen enyhe, felfüggesztett börtönnel vagy pénzbírsággal.

Eközben a hatalom folyamatosan verte a tamtamot: szakadék peremén a Köztársaság, utolsókat rúgja a demokrácia! – ezt harsogták a balliberális publicisták. Ugyanezt visszhangozták kormánykörök is. Ugyanakkor feltűnően hosszú ideig nem történt semmi észlelhető javulás a csőcselékterrorral szembeni fellépésben. Vajon miért?

A tévészékház "elfoglalása"
© AP
Fenti kérdésre rutinszerű válaszféleként adódik a kesergés nyugati civilizációtól lemaradt országunk szokásos átkain. Hogy a túlbürokratizált, alulmotivált, csapnivalóan irányított, a Lajtán túli átlagnál korruptabb jogszolgáltatás és bűnüldözés objektíve csak ennyire képes. Többre nem futja. Csakhogy vannak ezt legalábbis közvetve cáfoló tények. Bármennyire gyengén muzsikál egy államgépezet, a kormányzó elit által nagyon preferált szívügyeket azért véghezviszi. Már csak azért is, hogy kedvére tegyen politikai feletteseinek.

Tetejébe létezik bizonyíték arra: ha a kormányzat elszánja magát a potenciális zavargókkal való leszámolásra, akkor ezt meg is teszi.   A jogsértő erőszakban nem utazó legális szélsőjobbal de facto taktikai szövetséget, érdekbarátságot ápoló Orbán-kabinet az illegális (vagy csak annak látszó) jobbos ultrákat határozottan kitakarította gyülekezőhelyeikről. ’99 februárjában a karhatalmi elitalakulatok rajtaütöttek a Budapest náci védőit ünneplő hazai (és az itt turnézó külföldi) Führer-szimpatizánsok törzshelyén. Elítélték, illetve az országból is kitiltották az intézkedést megzavaró verekedőket. Orbán Viktor leszögezte: „amíg ez a kormány van Magyarországon, addig nem lesz újfasiszta randalírozóhely Budapest.” Nem is lett az. Ugyanazon év novemberében jelentette ki Borókai Gábor kormányszóvivő, hogy „a szélsőséges elemek nem érzik jól magukat Magyarországon, ezért külföldre távoznak.” Így kommentálva, hogy az újnyilas frontembernek tartott Szabó Albert elhagyta az országot.

Ebből kiindulva joggal gondolhatnánk: a deklaráltan antifasiszta balközép vezetéstől még inkább elvárható a lehetséges bajkeverők kiiktatása a forgalomból. Tényszerűen aligha fogadható el, hogy a rendőrséget derült égből villámcsapásként érte a tévéostrom. Ugyanis már legalább fél évtizede ismétlődően dörgött az ég. 1997 novemberében erőszakkal oszlatták fel a METÉSZ-tünetést. Ettől kezdve mind gyakrabban fordult elő, hogy vehemens radikáljobbos ellentüntetők zavarták meg a balliberális oldal gyűléseit. (A legismertebb Mécs Imre kifütyülése a 301-es parcellánál.) Aktivizálódtak a bőrfejű focihuligán szurkolócsapatok. Önszerveződő brigádok járták a lakossági fórumokat, beszólásaikkal személyeskedésbe fullasztva azokat. E sorok írójának Szegeden panaszkodott a ’90-es évek végén egy MSZP-képviselő, hogy lehetetlen bármilyen közéleti témájú beszélgetést tartani, mert van nyolc-tíz MIÉP-szimpatizáns, akik rendszeresen cirkuszt csinálnak. Az Orbán-kormány idején azonban ezek megrekedtek a kiscsoportos heccek szintjén.

A 2002-es választás után a helyzet lassan, de folyamatosan romlott. Nem telt év (gyakran hónap sem) jelentős rendbontás nélkül. Csak néhányat említve: a 2002. július 4-i Erzsébet-hídi blokád, a söjtöri kormányülés megzavarása, a Kendermag-demonstráció ellehetetlenítése, Medgyessy és Gyurcsány elleni verbális inzultus, megdobálásuk. A 2004. december 5-i – sikertelen – állampolgársági referendum után élénkültek bizomyos   paramilitáris szellemiségű tömörülések, mint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom.

Félreértés ne legyen: világért sem állítanánk, hogy az összesen talán néhány száz főből álló erőszakos csoportocskák komolyan veszélyeztetnék a demokráciát. Ráadásul a belföldi elhárítás valószínűleg már rég látókörébe vonta az ostromot megelőző tüntetéseken hangadó Budaházyt és Torockait. Akkor ugyan miként lehet, hogy rendőrségünk képtelen volt az MTV-székház elfoglalását megakadályozni? Utána pedig két éven át tűrte, hogy idiótát csináljanak belőle. S miért csak tavaly ősszel jöttek rá, hogy üdvösebb, ha nálunk is azt a módszert készülnek alkalmazni a randalírozó tüntetőkkel szemben, amit számos más államban is: nem "kergetőznek" a rendbontókkal, hanem bekerítik őket? Ezt követően mindenkit igazoltatnak, s egyenként bocsátják útjukra őket, ha viszont valakit konkrét törvénysértés elkövetésével gyanúsítanak, azt őrizetbe veszik. E kérdéseket megnyugtatóan semmiféle utólagos vizsgálat nem tisztázta.

Jobbos berkekben gyakran faktumként kezelik, hogy a tévészékház-foglalás (s az utána jövő huligánmajálisok) NBH-besúgók és rendőrségi provokátorok kormányzati (mi több, izraeli) ukázra szervezett és végrehajtott akciósorozata volt. Mindez természetesen agyrém, nagyjából a WTC-ikertornyok lerombolását Moszad- és/vagy CIA-műveletnek betudó teóriák hazai verziója. Semmiféle bizonyíték nincs rá (és valljuk be, nem is túl életszerű), hogy bármelyik titkosszolgálat keze lenne a dologban. De az, hogy visszadobjuk a politikai előítélet szülte kitalációkat, nem jelenti, hogy az ügyben a fiaskókra adott kormányzati és rendőrségi magyarázatot készpénznek vennénk. Mivel azok ugyanúgy nincsenek rendben, éppoly szembeszökően zavaros logikai réseket tartalmaznak, akár a világméretű cselszövés-fantáziák.

A hatalom részéről nem volt semmiféle előzetes trükk, provokáció vagy csapda. De mikor felismerték, hogy a rendezvény kilép békés medréből, szabad folyást engedtek neki. Levonulva a színről (illetve jelenlétüket készenléti üzemmódra redukálva) megteremtették a hatalmi vákuum illúzióját. Melybe a székházfoglalók be is nyomultak. Az, hogy egy rejtett háttérhatalom hetekkel-hónapokkal korábban eltervez bizonyos, csak látszólag spontán társadalmi jelenségeket – főként bizonyítékok híján – nehezen hihető. Viszont az, ha egy tőlem függetlenül bekövetkező cselekménysort megpróbálok úgy kezelni, hogy a javamra forduljon, politikai tőkét aknázzak ki belőle, nagyon is logikus.

Zöld út a vandálseregnek (Oldaltörés)

2006.október 23. Budapest
© AP
Gyurcsánynak úgy jött a tévéostrom, mint fuldoklónak a mentőöv vagy éhezőnek a kenyérdarab. Tegyük fel, hogy a Parlament előtti demonstráció békésen végződik. Miről beszélt volna akkor másnap az egész ország? (Még a kormány hívei is.) Hogy a miniszterelnök hazudott. Így viszont erről csak az egyik fele beszélt.  A másik része – leginkább persze a kormánypártiak és/vagy fővárosi lakosok – rettegve, szörnyülködve, döbbenten nézték a középületeket és köztereket lerombolni akaró ultrák tombolását.

Az utcai huligánterror elharapózásával Fletó nyerte a legtöbbet. Üzenhetett a tömegnek, válasszatok: én vagy az anarchia! Demszky Gábor se véletlenül tüntette ki (a tévészékháznál szégyenletes kudarcot vallott, október 23-át brutálisan túlreagáló) Gergényi Pétert. Merthogy ő (és a pesti koalíció) a rendőri impotenciából sokat profitált. Ha nincs az MTV-nél rendezett ultra-vircsaft, a koalíció a szinte teljes vidéki zakó mellett a fővárost is elveszti – ez a 2006-os helyhatósági választás legdurvább ténye. Demszky jórészt néhány tucat futballfasiszta brutális magánszorgalmának (és a rendőri tehetetlenségnek) köszönheti székét. Ha az utolsó hetek félelemkampányával nem tudott volna ráerősíteni egy gyengécske kormánypárti protesthullámra, az ügyeletes áldozati bárányból sötét lóvá átlényegülő Tarlós úgy lecsapja, mint a taxiórát.

Ha Magyarországon a politika számtalanszor nyomást gyakorolt a hatóságra azért, hogy az törvénytelenül avatkozzon be, miért ne tehette volna most azért, hogy a hatóság jogsértő módon ne avatkozzon be? Mindez spekuláció, de túl életszagú ahhoz, hogy csípőből elvessük. Adalékként ismerni kell a dologhoz a válságot, botrányt soha nem fenyegetésnek, hanem inkább kihívásnak ítélő gyurcsányi lelkialkatot. Kormányfőnk nemcsak a székházostrom, de a hitelkrízis apropóján is mesterien alkalmazta a támadólagos elhárítás eszközét. Valamint ama maói bölcsességet, hogy okos ember szeles időben nem szélfogót, hanem szélmalmot épít. Olyan nincs, hogy akár ezres tömeget egy, akár csak közepesen felszerelt európai rendőrség ne tudna záros határidőn belül a garázdaság berekesztésére rávenni. Ha nem elég száz rendőr, odaküldök kétszázat.

Közvetett bizonyíték erre, hogy balliberális politikusok többször beharangoztak olyan – utólag kétes valószínűségű – erőszakcselekményeket, természeti csapásokat, amelyek pszichológiai hatása az embereket rendpártivá (illetve hatalompártivá) változtathatja. A 2006-os kampányban is épp Gyurcsány kiáltott terrorveszélyt. Előtte, a 2004-es uniós választások finisében Demszky stábja tornádóval ijesztgetett, mint kiderült, alaptalanul. További kártya, Virág elvtárs után szabadon, a náci veszély, amely „egyre fokozódik”.

Balfelől (politikai okok végett) rendszeresen eltúlozzák-feltupírozzák – az amúgy persze létező – radikális jobb fenyegetését. Hisz az Orbán-fóbián kívül ez a leghatásosabb pszichológiai aknamező, mellyel összetartható az elbitangolásra hajlamos nyáj. 2006 őszén nagyon is kapóra jött tehát, hogy a rémképeket utólagosan igazolni tudták: lám, itten randalíroznak-zavarognak a fasiszták. Ugyanígy a szoclib paragyár nyersanyaga lett a mindmáig felderítetlen, a Magyarok Nyilai által kivitelezett gyújtogatás- és robbantássorozat is.

Miért lett ennek hirtelen vége? Mi végre, hogy a fasiszta erőszakot kipurgálták az utcáról? Talán amiatt, hogy bármennyire erőlködtek a náci puccsot vizionáló félelemkampánnyal, nem sikerült kimozdulni vele a népszerűségi kátyúból. Plusz a válságmennykő beütése után nem hiányzott, hogy a hungarista veszedelem hisztérikus, alaptalan felnagyítása láttán azon külföldi nagytőkés befektetők is menekülőre fogják, akik valamilyen mazochista indíttatásból maradni szándékoztak. Emellett a Fideszről intézményesen is levált a radikáljobb. Vége hát a „Támadnak a fasiszta zombik” című, gyurcsányi rendezésben zajló horrorfilmnek. Ugyanis csúfosan megbukott. Természetesen – miként az egy következmények nélküli országhoz passzol – a vélelmezhetően bűnös hanyagsággal cselekvő rendőri vezetőket (és az őket cinkosként fedező hatalmat) soha nem vonják majd felelősségre. Nagy antifasiszta szájhőseinknek attól sincsen lelkifurdalása, hogy miközben erejüket a szabadjára engedett operettfasiszták kergetésére pazarolták, az uzsora- és lumpenbűnözés által sújtott, rendőrileg elhagyott kistelepüléseken, peremkerületekben olyan állapotok alakultak ki, amelyek kedveznek a szélsőséges nézetek terjedésének. Ez a valódi szégyen.  

Papp László Tamás

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!