Kivágóné-ügy: képmutatás felsőfokon

Kivágóné egykori alacsony rendőrállami beosztása miatt vállalhatatlan az szamizdatos ellenzék utódpártjának. Horn Gyula, Gál Zoltán és Medgyessy Péter – az egypártrendszer hajdani magas rangú, közép-, majd felsőszintű politikai bürokratáiként – mégis vállalhatók voltak. Amennyiben a Fidesz szerint Kivágóné fővárosi szerepvállalása tűrhetetlen, akkor miért engedték, hogy Szűrös Mátyás egykori KB-titkár kongresszusuk díszvendége (az általa vezetett szocdem párt pedig belpolitikai szövetségesük) legyen? Rég porba süllyedt már az etikai fundamentum, ahonnan a hivatkozott pártok e tekintetben bármit is számon kérhetnének.

Kivágóné kivágta a biztosítékot. A jobboldali ellenzék és az SZDSZ tiltakozik a soroksári várospolitikus Fővárosi Közgyűlésbe jelölése ellen. Mégpedig a politikus asszony diktatúrabeli beosztása okán. A Hunvald György utódjának szánt MSZP-városanya a pártállami kémelhárítás berkeiben fáradozott a lehetséges imperialista ügynökök szűrésén.  

A Kivágónét futtató párt, az MSZP viszonya állampárti tradícióihoz enyhén szólva skizofrén. A Kádár-rendszer megítélésének vonatkozásában kétféle, egyformán konzekvens álláspont létezhet. Az első szerint a baloldal nyíltan folytonosságot vállalna az elődpárt és a kádárizmus hagyományával. Meghaladva is tisztelvén a korábbi rezsimet. Cikkírónak ez rokonszenves aligha volna, de az őszinteségét akkor is becsülné. Ez különben is csak a valóság beismerése lenne.  

Kivágó Iván Györgyné

Szocialistáink törzsbázisának oroszlánrésze nosztalgikus jóindulattal gondol az „átkosra”. Ha ezt nem tagadnák, akkor egy ilyen kinevezésnél aligha lehetne fogást találni rajtuk. Egyszerűen közölnék: igen, mi büszkék vagyunk a szocializmusra, mi hát a baj Kivágónéval? Csakhogy ezt – belpolitikai okokból, a demokratikus illemkódex, a pluralizmus által beléjük nevelt gátlások miatt – nem teszik. Papíron megtehetnék viszont, hogy tabula rasát hoznak létre. Generáció- és morálváltással eltávolítva kistelepülési önkormányzattól a Miniszterelnöki Hivatalig az összes, a diktatúrában politikai funkciót viselt tagjukat. Deklarálva: aki antidemokratikus, illegitim rezsimben lett közember, annak a többpártrendszer hatalmi sáncain belül nincs helye. Ámde ha valaki ismeri az MSZP belső konfigurációját, jól tudhatja: mindez csak elméleti lehetőség. A ’80-as évek „újkádárista” politikai vezetőrétegének ma is döntő szava van a pártban.  

Így maradt egy tudathasadásos hibrid verzió. Melyben a párt a rendszert, a diktatórikus gépezetet általánosságban, a hivatalosság szintjén elítéli, viszont a korában az MSZMP KB, a helyi pártbizottságok, a diktatúra egyéb tömegszervei vezetőségében, jelenleg pedig az MSZP testületeiben dolgozó, a rezsimet kiszolgáló, jelenleg is aktív politikusait felmenti. Elvben fontosnak tartja a múltfeltárást, a hajdani szerepek tisztázását, az ügynöktörvényt. Gyakorlatban viszont elszabotálja mindezt.  

Ez az identitászavar vezet a Kivágóné-ügyhöz hasonló ficamokhoz. E sorok írója határozott antikádáristának vallja magát. Ugyanakkor a parttalan, militáns, fanatikus antikommunizmus ugyanúgy távol áll tőle, mint a szocializmus nosztalgikus dicsőítése. Miként azon szemléletet is elveti, hogy csak a nekünk ellenszenves, általunk utált politikai oldal volt apparatcsik-kommunistái legyenek büdösek. Márpedig köztudott, ilyenek nem csak az egyik oldalon vannak. Szűkebb hazánk, a média területén maradva: a jobboldal ugyanúgy a pártállami ellenőrzésű tömegmédiát vezető és/vagy bizalmi beosztásban szolgáló újságírókból építette ki rendszerváltás utáni sajtóklientúráját, mint a balliberális frontvonal.

Kikkel is akarta megtisztítani közszolgálatunkat (és sajtóvilágunkat) az alvadt kádári struktúráktól az Antall-, majd részben elődeinek személyzeti nyomdokain az Orbán-kormány? Pálfy G. Istvánnal, Sugár Andrással, Moldoványi Ákossal, Churdinák Alajossal, Vitézy Lászlóval, Kondor Katalinnal, Győri Bélával, Murányi Lászlóval, Bencsik Andrással, Seszták Ágnessel stb. Akik - ha a pártállami magyar televízió Évkönyvének, valamint a felsoroltak életrajzainak hinni lehet -   ugyanazon későkádári „médiakrémnek” voltak összetevői, akár Mester Ákos, Avar János, Bolgár György, Forró Tamás, Szegvári Katalin, Érdi Sándor, Bölcs István, Verebes István vagy Farkasházy Tivadar.