Fülöp Sándor, a Jövő Nemzedék Ombudsmanja állásfoglalást fog kiadni a King's City ügyében, mihelyt a korábban indított ügyészi vizsgálat lezárul. Két hete ugyancsak állásfoglalásban ítélte el az Erzsébetváros zsidónegyedének rekonstrukcióját átszövő korrupciós ügyeket.
|
|
hvg.hu: Ha a főváros tehetetlen a kerületi önkormányzatokkal szemben, mit tehet az ombudsman, akinek egyáltalán nincsenek forrásai a világörökség védelmére?
F.S.: Mivel az Andrássy út és a pesti Duna-part a világörökséghez tartozik, a Belső-Erzsébetváros a „magterület védőövezetének” számít, melyben tiszteletben kellene tartani az épített örökség védelmét szolgáló nemzetközi és hazai előírásokat. Ezt tartalmazza majd a készülő világörökségi törvény is, melynek megszövegezésében az ombudsmani hivatal is részt vesz. Ugyanez a helyzet Szerencsen, ahol a megépíteni tervezett szalmaerőmű ellen emeltek kifogásokat a környezetvédők, arra hivatkozva, hogy az a terület a szintén világörökségnek számító tokaji szőlővidék védőövezete. Tény azonban, hogy a „pufferzóna” megítélése jogilag ellenmondásos: formailag nem része a „magterületnek”, mégis kiterjednek rá a világörökséget védő szabályok. Megjegyzendő, hogy az erzsébetvárosi önkormányzat sem hivatkozott arra, hogy az egykori zsidónegyednek egyáltalán nem jár a védelem, csak éppen a védendő és megőrzendő épületek körét túlságosan szűkre szabta.
Sukoro, a King City helye © MTI |
hvg.hu: Szerencs és Belső-Erzsébetváros között lényeges különbség, hogy míg a védőövezetben tervezett szalmaerőmű esetleg fenyegeti majd a magterületet, a hetedik kerületben már szabad utat kapott a rombolás.
F.S.: Szerencs esetében, - arról is állásfoglalást tettünk közzé - valóban más a helyzet. Ott egy olyan erőművet akarnak építeni, ami zavarja a történeti szőlővidék felé vezető átmeneti zónát. De arról sem szabad megfeledkezni, hogy az erőmű üzembe helyezése az egész tájat átalakíthatja: részben az alapanyag közúti szállításával, részben pedig a termelési kultúra átalakításával. Bár a kukoricaszárat és szalmát elégető erőmű elvileg környezetbarát, de például energiafű termesztése a szőlők helyén elfogadhatatlan.
Ami az erzsébetvárosi ingatlanpanamákat illeti, csak remélhetjük, hogy a kerületben élő választópolgárok, levonva a szükséges következtetéseket, legközelebb nem szavaznak olyan politikusokra, akik felelősek a visszaélésekért. A demokráciával, bizony, veszteségek is együtt járnak. Szerencsére ezeket korlátozni lehet, ugyanis négy év elteltével a választóknak módjuk van arra, hogy megváltozassák döntéseiket, és megfosszák a hatalomtól a korrupt tisztségviselőket.
Pelle János


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Szili Katalin nehéz döntés előtt: MSZP vagy valami más? »
A Nemzeti Együttműködés Kádárja »
Matolcsy baby boomja és a kivégzett középosztály »

