1989-es határnyitás a Moszad és a Stasi asszisztálásával

Polgár Gyula, akit annak idején zsarolással, fenyegetéssel szervezett be a magyar titkosszolgálat, 1989-ben történelmi események tanúja lehetett: a magyar-osztrák határnál lévő kempingje benépesült keletnémet menekülőkkel és az őket „kísérő” titkosszolgálati emberekkel. Személyes hangú írásában a határnyitás drámai napjait idézi – ahogy a kempingben megélte. A "cég" itt sem hagyta békén.

1988-ban kempinget építettem Sopron-Balf-on, nagyon közel az osztrák határhoz, közel a rozsdásodó vasfüggönyhöz. Balf-ról csak annyit tudtam, hogy a nyilasok itt ölték meg drága jó Szerb Antalt. Ekkor még nagyon lazán üzemeltünk, legtöbb időnk az építkezéssel telt el. Egy düledező, szétlopásnak indult állami gazdaságtól vettük meg a jó lehetőségeket kínáló, kicsi telket és a romos üzemi épületet. Jöttek az első vendégek, de gyorsan tovább is álltak - nem volt nyerő a félig kész kempingben nyelni a port, vagy sárban dagonyázni.

Alois Mock és Horn Gyula átvágták a vasfüggönyt. A keletnémetekre nem vonatkozott. © MTI

Egy évvel később már egészen más volt a helyzet. Hatalmasat fordult a világ, óriási rés támadt a szocialista tábor elektronikus-szögesdrót kerítésén. Az elhúgyosodott Kádár rendszer, a vezér drámai leépülésével padlóra került. A szédületes gyorsaságú világpolitikai változások, a frissen alakult pártok és a fogyasztói társadalom ígéretes kincsei megrogyasztották a szocialista tábort.

1989 májusában eltávolították a technikai zárat a határnál, júniusban Horn és Mock jelképesen átvágták a vasfüggönyt. Magyarok tízezrei fejvesztve indultak bevásárolni a bécsi Mariahilfestrasse és Eisenstadt álmos üzleteibe. Szomorúan néztem kiéhezett honfitársaimat, hogy cipelik ezer számra a hűtőszekrényeket és indulnak haza vágyaik tárgyával. Burgenlandot rövid fél év alatt újjáépítettük a magyar szalmazsák tőkével. Osztrák barátaink azóta is vágyakozva emlékeznek a magyarok sáskajárására.

Kempingből menekülttábor

Június végére csordultig megteltünk. Még a szemközti szilvás kertben is DDR-es sátrak nőttek ki tucatszám. Először nem értettem a kitüntető érdeklődést, miért jön a sok Trabantos-Wartburgos Honecker-alattvaló. Közben kiderült, a testvéri keletnémetek nem azért jöttek a kempingembe, mert hogy itt lett volna a korlátlan pihenés és kikapcsolódás Mekkája. Kiszagolták, hogy pártunk és kormányunk lazított a több évtizedes határsávbilincsen, feladta aljas határvédelmi módszereinek nagy részét.

keletnémetek várják a határnyitást © MTI

Júliusban a legelszántabb fiatalok nekivágtak a szakadozó vasfüggönynek, és sikeresen lefalcoltak. A Trabik itt maradtak nekem. Napról-napra több Trabi, Wartburg, meg mindenféle keletnémet kacat. Még levehető ajtajú turmixgép is akadt. 

Augusztus elejére már átalakultunk menekülttáborrá. Telt ház - sehol egy üres placc. Szépreményű szabaduló művészek és jól szituált családok tömege várt a legalkalmasabb katapultálási pillanatra. NDK-s barátaink nem ijedtek meg, ismertek a mi vasfüggönyünknél rettenetesebbet is. Megmondtam nekik, nálunk már nincs tűzparancs, de ha volna, fabatkát sem érne. Szurkoljanak le egy-két 100 márkást,  annak reményében, hogy a kalasnyikovos határőr elvtárs elfordul, mialatt a menekült átlép a szabad világba. Legtöbbször éjjel vágtak neki a két kilométerre levő határnak, de voltak igazi vagabundok is, ők fényes nappal mentek át,  legtöbbször az elképedt határőrök szeme láttára.

Reggelente, körbejártam a lassan csatatérré váló kempinget, számba vehettem a lefalcolókat. Üres sátrak, elhagyott lakókocsik, elhagyott autók. Elhagyott, omladozó szocialista tábor.

A magyar határőrség, munkásőrség, rendőrség, katonai és politikai rendőrség, váltakozó intenzitással próbálkozott szigorítani vagy lazítani, de leginkább beijedtek, nem volt határozott véleményük, ingadoztak - felsőbb utasítás ritkán jött. Hol lapítottak, hol erősködtek. A Munkásőrséget is kivezényelték, azzal a nevetséges feladattal, hogy a határtól 10-15 kilométerre tartóztassák fel a Trabantos áradatot. Pár napos káder hevületük, gyorsan elpárolgott. 

A politikusok kitalálták a szögesdrótos Páneurópai Pikniket. Bármilyen mítoszt kreál erről a 20 évvel ezelött, augusztus 19-én tartott happeningről a történelmi emlékezet, ez a story mégiscsak politikai piár húzás volt. A tv kamerák előtt, pár órára kinyitjuk a berozsdásodott kaput, az őrjöngő, síró, teljesen elképedt keletnémeteket gyorsan átnyomjuk. Most legalább láthatta az egész világ, hogy milyen remek gyerekek vagyunk mi, magyarok. Pár óra, csak pár óra, aztán kapuzárás.

Időt akart nyerni a politika, reménykedtek, hogy talán Gorbacsov vagy Honecker elvtárs elintézi helyettünk valahogy a kínos határ malőrt. Az MSZMP vezetése most először ingott meg. Látható és érezhető volt, hogy a kormánynak nagyban megnőtt a szerepe. Az illegitim moszkovita párt lassan de biztosan elindult a teljes megsemmisülés felé. A szabadság szelleme iszonyatos erővel kiszabadult a palackból, már semmiféle elvtársi imával nem lehetett visszacsalogatni.