Bächer-röpirat: az ideológiai csőlátás és farkasvakság tünetei

Bächer Ivánnak az internet világát bejáró jegyzete sokkolni akarja olvasóit: a baloldallal szembeni csalódását, a jobboldallal szembeni gyűlöletét akként vezeti le, hogy a Jobbik hatalomra kerülését szorgalmazza. Ám miként a balközép MSZP és Rákosi diktatúrája közé nem tehető egyenlőségjel, a jobbközép Fideszt sem lehet sommásan lefasisztázni. Ahogy semmibe venni sem. Nem igaz, hogy az MSZP alternatívája csak a Jobbik lehet. Van annál sokkal életképesebb, tűrhetőbb alternatíva: a Fidesz, amely nyilvánvalóvá tette: nem lép koalícióra Vona Gáborékkal. Ez akkor is így van, ha erről páran ideológiai farkasvakságból nem vesznek tudomást.

Bächer Iván ominózus - kalandos sorsú és rendhagyó - Séta c. jegyzetét olvasva (Mellékeltük. A szerk.),  mintha időalagútba lépnénk. Úgy érezhetjük, több mint húsz évet röpültünk visszafelé. A posztkommunista baloldalnak (valamint intellektuális holdudvarának) nem erőssége, hogy bajban is képes higgadt gondolkodásra. Ehelyett apokaliptikus rémvíziókkal ijesztgeti önmagát és híveit. A Bächer-levél ennek jelkép-és tünetértékű kifejeződése. Világlátása primitív: ha mi (a baloldal), eltűnünk, utánunk csak a fasiszta özönvíz jön. Csakhogy ez ugyanoly irracionális, mint a kormány gazdaság-és társadalompolitikája is volt az utóbbi hat-hét évben.

Bächer Iván © Wikipedia.org

Bächer Iván  írásának számos részlete tökéletesen igaz. Amit leír a regnáló adminisztráció korruptságáról, majdhogynem közhely. Lassan követni is reménytelen a naponta gyarapodó szennyes ügyeket. Az sem vitás, hogy fenti botrányok komolyan hozzájárultak a demokratikus politizálást „zsidó trükknek” gondoló radikáljobb előretöréséhez. Cikke ott megy át szürreálba, mikor bemondja a diagnózist: „Jöjjenek a derék nácik. Legalább tiszta lesz minden. Tiszta lesz a mocsok. Borzalmas lesz, de egyértelmű...Jöjjenek a nácik. És akkor ezek elmennek legalább… Egyféleképpen lehet szabadulni tőlük. A Jobbikra kell szavazni.”

Nyilvánvaló, hogy a szerző az őrületig túlhajtott vitriolos irónia, a szarkazmus eszközével operál. Nem valószínű, hogy a szoclib kötődésű publicista átigazolt a Jobbikhoz. A Népszabadságban kedden megjelent Ököllel a zongorát c. bizonyítvány-magyarázójában ki is fejti: „Azt írtam: a nácikra kell szavazni. Igen. De én ezt a saját lapomba, a saját olvasóimnak írtam. Nem is én írtam. A kétségbeesés íratta ezt velem. Akik az elmúlt években beleolvastak közleményeimbe, jól tudják: soha nem lennék képes ilyet cselekedni.” Csakhogy ebből is kiderül: valóban a Sötétség-Fény leegyszerűsítő pártharcának látja a magyar belvilágot. Miként elmondja, „Én ezt a jobboldalt nem utálom. Én ezt a jobboldalt gyűlölöm…A magyar jobboldal pedig nem hazudik. Az a hazugság maga.”

A magyar baloldal nagyjából így gondolkodik a jobboldalról. Hogy szalonképtelen, „mucsai bunkó” fasiszták. Ami ostobaság. Melyet nem igazol, hogy sajna az előítélet kölcsönös. Túloldalt, jobbról pedig róluk gondolják azt, hogy valamennyien megátalkodott, nemzetellenes rendőrállami tömeggyilkosok leszármazottai, eszmei örökösei. Jobbos közírók fejtegetik nagy tetszést aratva, hogy ez a kormány elvetemültebb Rákosinál is. Csakhogy van egy ok, ami miatt a baloldal felelőssége nagyobb. Ugyanis neki több lehetősége volt saját hülyeségeinek kibeszélésére.

A folyamatosan puhuló Kádár-rendszerben, a ’70-es, ’80-as években taggyűlésen, lakossági rendezvényen, olvasói levélben, pártveteránként memoárban bárki szidhatta véresszájú módon az „ellenséget.” Imperialistákat, a NATO-t, az ellenforradalmárokat, a szamizdatos másként gondolkodókat, a vatikáni klerikális reakciót, stb. Legfeljebb a „bársonyos szocializmus” pragmatikus káderei maguk között elnézően összekacsintottak: „Kicsit balos az elvtárs!” De bántódása emiatt önmagában senkinek nem esett. A rendszer engedékenységét balról kritizálókat csak akkor vegzálták, ha Mao-és Guevara-hívőként a pártot és a Szovjetuniót is bírálták