Bächer-röpirat: az ideológiai csőlátás és farkasvakság tünetei

Bächer Ivánnak az internet világát bejáró jegyzete sokkolni akarja olvasóit: a baloldallal szembeni csalódását, a jobboldallal szembeni gyűlöletét akként vezeti le, hogy a Jobbik hatalomra kerülését szorgalmazza. Ám miként a balközép MSZP és Rákosi diktatúrája közé nem tehető egyenlőségjel, a jobbközép Fideszt sem lehet sommásan lefasisztázni. Ahogy semmibe venni sem. Nem igaz, hogy az MSZP alternatívája csak a Jobbik lehet. Van annál sokkal életképesebb, tűrhetőbb alternatíva: a Fidesz, amely nyilvánvalóvá tette: nem lép koalícióra Vona Gáborékkal. Ez akkor is így van, ha erről páran ideológiai farkasvakságból nem vesznek tudomást.

A jobboldali szélsőséget, a nyílt antiszemitizmust, irredentizmust, nacionalizmust a diktatúra keményen üldözte. Burzsujozni lehetett, zsidózni nem. A vadbalosok a rendszerváltásra alaposan kiburzsujozták magukat, a vérjobbosoknak azonban nem volt lehetőségük rá, hogy kizsidózhassák magukat. A polgári demokrácia aztán megteremtette ennek a lehetőségét is. Szabad országban bármilyen nézet korlátozás nélkül terjeszthető, ha nem valósít meg bűncselekményt, tehát nem uszít bizonyíthatóan erőszakra. A jobboldal „veszettjei” a negyvenéves szilencium, eszméik kényszerű magukba fojtása okán persze frusztráltak és agresszívek voltak. Fokozta a bajt, hogy az utódpárt – elődjéhez méltóan – a legtöbbször valamennyi, markánsan jobboldali, szocialistaellenes képződményt lefasisztázta, függetlenül attól, hogy ténylegesen rászolgált-e a negatív jelzőre, vagy sem.

A sort Grósz Károly nyitotta meg, ’88. november 29-én mondott sportcsarnoki beszédével. Melyben leszögezte „a harc eredménye csak tőlünk függ, mert osztályharc lesz ez a javából. Attól, hogy képesek vagyunk-e visszanyerni önbizalmunkat, magunk mellé tudjuk-e állítani a józan erőket, s ha kell határozottan fel tudunk-e lépni az ellenséges, ellenforradalmi erőkkel szemben. Ha igen, megmarad a rend, a biztonság; túljutunk gazdasági nehézségeinken, megőrizzük értékeinket, s egy új, korszerűbb és hatékonyabban működő magyar szocializmust hozunk létre. Ha nem, az anarchia, a káosz és – ne legyen illúzió – a fehérterror fog eluralkodni.” Utána összegzésképpen hozzátette: „A Magyar Szocialista Munkáspárt pedig nyílt politikai harcot fog folytatni a szélsőséges, jobboldali, reakciós erőkkel szemben.”

Hogy ez a forgatókönyv lesöpörtetett a történelmi színpadról, nem Grósz Károlyon múlott. Inkább azon, hogy a rendszer – külső támogatását, valamint belső erőtartalékait vesztve – nem mert már erőszakot alkalmazni. De az utódpárt (és holdudvara) megőrizte azon szokását, hogy ellenfelét démonizálja. Természetesen szélsőjobboldal minden demokratikus országban, így nálunk is van. Az is tény, hogy a mainstream, mérsékelt jobboldal - belpolitikai számításból - lebecsülte, bagatellizálta, integrálni, „megszelídítve domesztikálni” akarta a szélsőjobbot és a szélsőséges jelenségek szélsőséges voltát tagadta, kisebbíteni-enyhíteni próbálta. Időnként pedig taktikai gesztusokkal élt vállalhatatlan figurák irányába. De az is tény, hogy a kormányon lévők és a főáramú média a szélsőjobb médiajelenlétét hírérték-torzító módon túlméretezték. Akkor, amikor a pár éve csak 2-3 százalékos Jobbik ezt objektíve semmivel nem érdemelte ki. Ugyanígy tény, hogy a szoclib oldal a „vérjobb” akciórádiuszát, tényleges befolyását politikai érdekből – a fasisztakártya kijátszása végett - feltupírozta. (Ezt tették 2002-2008 között, amikor a radikáljobb sohasem ment a parlamentbe jutási küszöb fölé.)

A baloldal csupán akkor volt képes racionális politikát (ésszerű gazdasági lépéseket tevő kormányzást) folytatni, amikor ’94-ben fölényes győzelmet aratott a megosztott, erőtlen jobboldalon. Ugyanakkor 2002-ben, amikor csak kis híján nyert Orbánnal szemben, költségvetésileg fedezetlen, irreális osztogatásba fogott, hogy a jobboldali visszatérést meggátolja. Mert az szerinte egyenlő a borzalommal. (Ennek cechjét nyögjük ma is.) Képtelen volt belátni: a radikáljobbosok a Fidesz-táboron belül kisebbségben vannak. A párt többsége mérsékelt jobbközép irányt követ. Nem utolsósorban a „gyengekezű, engedékeny, túl puha” Orbánnal való elégedetlenségük miatt „vonult ki” a szélsőjobb oroszlánrésze a Fideszből. Balliberálisainkat mindez nem zavarja.

Bächer csak a baloldalt és a nácikat látja. A Fideszt természetesen lehet és kell is bírálni. Voltak, vannak, és nyilván lesznek is gyanús, kétes ügyeik, visszatetszést keltő baklövéseik. Senkitől nem követelhető, hogy egyetértsen velük. Világnézeti alapon is elvethetők, bírálhatók jobboldali eszményeik. Ám amit Bächer nem hajlandó észrevenni: Magyarországon van kormány-és szalonképes, Unió-szerte respektált, nyugatbarát ellenzék. Fidesz-Magyar Polgári Szövetségnek hívják.

Papp László Tamás