Mi történjék a Holokauszt tagadókkal? Kerekasztal-beszélgetés.

A Holokauszt tagadóinak büntetőjogi felelősségre vonása mártírrá teszi őket, ugyanakkor semmiféle problémát nem old meg; a nyugati példák is ezt mutatják – egyebek mellett ez hangzott el azon a szerda esti budapesti kerekasztal-beszélgetésen, melyet a Fundamentum című emberi jogi folyóirat szerkesztősége jegyzett. A beszélgetésbe érdekes színt vitt a közönség soraiban megjelent, magát Holocaust-relativizálónak meghatározó Polgár Tamás, alisas Tomcat hozzászólása. Karsai-Polgár vita a Soáról a láthatáron.

A moderátori szerepet vivő Halmai Gábor, a Fundamentum főszerkesztője, Az Országos Választási Bizottság elnökhelyettese arra hívta föl a figyelmet, hogy legutóbb a nyár elején volt a téma aktuális, amikor az alkotánymódosítási kísérlet bukott el az Országgyűlésben, amely – egyebek mellett – a Soá tagadását lett volna hivatott büntetni. Bár a szavazó képviselők többsége az „igen” gombot nyomta meg, a szükséges kétharmados többség nem jött össze. Sokkal szélesebb problémáról van szó, mint a Soá-tagadásról, illetve annak büntethetőségéről: minden olyan beszédről, amely gyűlöletre szít, uszít, illetve a demokráciát veszélyezteti – fűzte hozzá Halmai.

A moderátor a Fundamentum 2002. évi harmadik-negyedik számában megjelent, Sajó András által jegyzett Önvédő jogállam című tanulmányra hívta föl a figyelmet. Sajó szerint a jogállamnak föl kell készülnie az ellenségei részéről érkező támadásokra. Sajó ezzel Karl Loewenstein úgynevezett militánsdemokrácia-fölfogását melegítette föl: eszerint a véleményszabadságot és az egyesülési jogot bizonyos mértékben lehet korlátozni. Halmai megjegyezte: Magyarország jogállam, de 2006 szeptemberétől mindennapos a jogállamot érő fenyegetettség. „Szerintem indokolt volt Sajó 2002-es álláspontja” – tette hozzá. Úgy látta: az Önvédő jogállamban leírtak ma is aktuálisak, de az idevonatkozó jogi keretek az elmúlt hét évben nem sokat változtak.

Karsai László és Halmai Gábor © Szegő Péter

Valóban társadalmi stresszben élünk, de nem 2006, hanem 1989-90 óta – vélte Karsai László történészprofesszor, holocaustológus, aki szerint „a magyar jogalkotók és jogalkalmazók nem nagyon brillíroznak ebben a témában”. Hozzátette: szerinte a jelenleg érvényes jogszabályok alapján is el lehetne ítélni azokat, aki zsidóznak, uszítanak, vagy militárisan masíroznak. A mártírképzés hogyanját Szálasi Ferenc példáján mutatta be a történészprofesszor: 1937 elején „a kutya sem tudta, ki az a Szálasi”. Ő azonban ekkor kiadott néhány röplapot, amelyen „elpirult a nyomdafesték”. Ekkor, ellene föllépve, a hatalom egyrészt elkezdte – örmény, német, szlovák – származását felemlegetni, másrészt időnként lecsukták, időnként kiengedték. Hatalmas lett a nimbusza, hős lett. 1938-ban három évet kapott, egy év múlva pedig hatszázötvenezer szavazatot kaptak a nyilasok a választáson. Bethlen István gróf volt az egyetlen komoly politikus, aki azt mondta, hogy csak hatósági intézkedésekkel nem lehet eredményesen föllépni a nyilasokkal szemben.

Karsai Franciaország példáját is fölhozta elriasztásul: bár Franciaországban tizennyolc éve büntetendő a Soá tagadása, a helyzet ebben a tekintetben egy csöppet sem javult ezalatt az idő alatt. A francia törvényhozók nem álltak meg félúton: tilos a rabszolga-kereskedelem tagadása illetve az örmény és az ukrán népirtás tagadása is, emellett tervezik tiltani az 1793-as Vendée-i népirtás tagadását is.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza, Simon Éva azt mondta: az uszítás ott van a Büntető Törvénykönyvben, „csak a bíróságok gyakran elfelejtik alkalmazni”. Épp ezért nemcsak a jogszabály-módosításon kéne töprengeni, hanem először azon, hogy a jogalkalmazó jól alkalmazza-e a jogot. Simon úgy vélte: a gyűlöletre való uszítás akkor is büntetendő, ha annak nincs következménye.

Mi a teendő a Soá-tagadókkal? – tette föl a kérdést Karsai László. Szerinte vitatkozni nem lehet velük, de be kell bizonyítani, hogy amit beszélnek, az nem igaz. Ebben a politikai elitnek döntő a felelőssége: „ameddig van olyan volt és leendő miniszterelnök , aki kijelenti, hogy az Árpád-sávos zászlóval nincs semmi problémája, addig nehéz ezt a kérdést megoldani”.

Fölszólalt a közönségből Polgár Tamás is. A Karsait a „magukfajta történészek” csoportjába soroló Polgár azt kifogásolta, hogy a Soá tagadóival és revizionistáival – önmagát ez utóbbiak közé sorolva – nincsenek komoly, tudományos viták. Furcsának tartotta, hogy a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtti, általa szervezett tatárjárás-tagadó tüntetésen senki sem kapta föl a vizet, viszont, ha a Soát tagadta volna ugyanott, az kivágta volna a biztosítékot. Emellett arra hívta föl a figyelmet, hogy a kommunizmus örökségének a megítélése jóval kevésbé negatív, mint a nácizmusé, holott a nácizmusnak kevesebb halottja volt. A megszólított Karsai László – magát szemmel láthatóan moderálva – minderre úgy reagált, hogy vitatkozni a Soá megtörténtéről nem lehet, de az ellenérveket megcáfolni bármikor, bárhol hajlandó. Halmai Gábor azzal zárta a vitát, hogy nem a Soá megtörténtéről jöttek ide vitatkozni, hanem a tagadásának a büntethetőségéről. „Egy, a Holocaust megtörténtéről szóló vitát meg lehet rendezni, de nem velem” – zárta rövidre a kérdést.