Mintha nem jutna minden napra elegendő botrányos eset, most a fővárosi szocialisták álltak elő azzal, hogy Vitézy Dávid, a fővárosi Fidesz-frakció üdvöskéje korrupciót követett el, hiszen unokabátyja Helyi Téma című kiadványában jelentetett meg többoldalas fizetett BKV-hirdetést. A szkeptikusok szerint Vitézy nem tudta volna meggyőzni a BKV vezetőit, hogy a Témában hirdessenek, ha nem az lenne az egyik legnagyobb példányszámú ingyenes újság. De ugyanilyen megalapozatlannak tűnnek a Hócipőt ért vádaskodások is. Vajon 2010 tavaszáig lenyeljük ezeket a békákat? Köpjük ki!
|
|
Azt hihetnénk, a fővárosi szocialisták, a kimagyarázhatatlan BKV-s korrupciós botrány súlya alatt roskadozva, megadással tűrik a sorsukat, és csendben merengenek a rájuk váró, egyelőre még távolinak tűnő, borús jövőn, a 2010. november elsején esedékes önkormányzati választások kimenetelén. Nem hívják fel magukra a figyelmet, keveset beszélnek a nyilvánosság előtt, ahogy az angol mondja: „keep low profile”.
De nem így van. Magukhoz próbálják ragadni a kezdeményezést, médiaharcokat robbantanak ki, ők vádolják korrupcióval az ellenfeleiket, kerül, amibe kerül. Végül is nincs vesztenivalójuk ezeken a csörtékben, legföljebb azt a benyomást erősítik, hogy minden, ami a budapesti önkormányzatokkal összefüggésbe hozható, velejéig korrupt, rohadt és mocskos. Ők ugyanúgy sárosak, ahogy mi is, vagy ha nem, hát azok lesznek, csak idő kérdése, teszik közzé a városházi MSZP frakció vezetői újra és újra az üzenetet, ami persze senkinek sem újság. Hiszen minden falusi kocsmában „reflexből” szapulják a politikusokat, a kormányt és az ellenzéket egyaránt, de a leghevesebben az önkormányzati képviselőket gyűlölik, élükön a polgármesterrel. Miért utálnák kevésbé a városatyákat Budapesten, mint bárhol másutt az országban?
Vitézy Dávid © Fazekas István |
Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője, aki Tarlós Istvánnak, fővárosi Fidesz elnökének jelöltje a BKV felügyelőbizottságának élére (egyelőre csak ugyanennek a bizottságnak a tagja mint közgazdász egyetemi hallgató), tagadhatatlanul az unokaöccse Vitézy Tamásnak, aki a leggazdagabb magyarok egyike és a Helyi Téma nevű ingyenes fővárosi hetilap-hálózat tulajdonosa. Egyéb rokoni kapcsolatai alapján is feltételezhető róla, hogy inkább az ellenzékkel, mint a kormánypártokkal szimpatizál: édesanyja ugyanis Hankiss Ágnes, aki jelenleg a Fidesz EP-képviselője Brüsszelben. De ha adott is fel hirdetést a BKV a Helyi Témában, mennyiben bizonyítja ez a korrupciót, különös tekintettel arra, hogy a több százezres példányszámban, ingyen megjelenő hetilap valóban hatékony eszköz, például az utasok tájékoztatására? És miképpen lenne képes a felügyelőbizottság egyetlen tagja befolyásolni a BKV amúgy valóban súlyosan korrumpálódott gazdasági vezetését?


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Rainer M. János reflektál Schmidt Mária levelére »
A Nemzeti Együttműködés Kádárja »
Matolcsy baby boomja és a kivégzett középosztály »

