Klímadiskurzus: tények helyett ideológiai dzsihád

Ha valaki abban a hitben ringatta magát, hogy ordas ideológiai, politikai részrehajlás csak a bölcsészettudományokban van, mert a természettudomány maga a szikár tényszerűség, illúzióit szilánkokra zúzza a klímacsúcs és annak minden előzménye. Ott is nemegyszer a világnézeti üléspont határozza meg a tudományos álláspontot.

De nem is ott van a törésvonal, hogy a felmelegedés nemkívánatos hatásait kezelni szükséges, hisz ez evidens. Hanem ott, hogy a hőmérséklet emelkedés emberi hányadának kártéteménye kinek a sara, tehát ki állja a kárenyhítés cechjének javarészét? Divatos a nyugati kapitalizmust, a gonosz nagyvállalati szektort megnevezni főbűnösként. Ha elfogadjuk ezt, rögtön adódik a következtetés: amennyiben a luxus- és presztízsárukat gyártó cégek felelősek az energiazabáló, környezetszennyező túltermelésért, akkor minimum bűnrészesek, sőt felbujtók ama széles néptömegek, akik igényeikkel hatalmas árukészlet előállítására ösztönzik az ipart. Vagyis akkor a tavaly beütött válság egyenesen áldás a környezetnek, hisz csökkenti a vásárlóerőt. Mi több, a zöldeknek óriási hangerővel követelniük illene a jóléti kiadások drákói lefaragását. Hiszen nem a konjunktúrafüggő, tehát bizonytalan piaci bérek és állások, hanem az állami garanciájú és/vagy alanyi jogú közbérek, nyugdíjak, szociális kedvezmények folyamatos emelkedése ösztönözte a lakosságot, hogy erején felül költsön fölösleges, ugyanakkor energiaigényes gyártású műszaki csecsebecsékre. A környezetvédőknek már csak azért is vehemensen szorgalmazniuk kellene a jóléti kiadások (és a jóléti állam működési költségeinek) csökkentését, mivel az alternatív energiaforrások (napkollektor, szélkerék, vízerőmű, geotermikus fűtés) használatának bővítése iszonyú végösszegű beruházásokkal jár. Pénzelvonások, forrás-átcsoportosítások nélkül aligha megy. Ironikus, de a zöldbarát energiafajták bevezetése legalább annyira népszerűtlen intézkedéssorozat lenne, mint a „népnyúzó” liberális reformok.

Ha már a kapitalizmust a vádlottak padjára ültetik, biztos, hogy a nyugati változata az elsőrendű gyanúsított? Mindenki az USÁ-t (és a fejlett nyugati országokat) kárhoztatja, hogy haboznak ratifikálni és/vagy betartani a klímavédelmi egyezményeket. Csakhogy érdemes arra is figyelmezni: a nyugati gazdaság korlátlanul szabad növekedése előtt – piacelvűsége dacára - számos akadály van. A demokratikus jogállam természetes, nélkülözhetetlen gátakat teremt. Ilyen a verseny feletti őrködés, a monopolista tőkekoncentráció betiltása, a környezet- és munkavédelmi paragrafusok, a sztrájkjog, az egyénközpontúbb termeléskultúra. Demokráciákban a nem-kormányzati zöldek, a nemzetközi ellenőrök szabadon mozoghatnak.

Ellentétben például Kínával, amely vagy alá sem írná az egyezményt, vagy ha igen, de facto kontrollmentesen, simán elszabotálhatná. Így aztán, az élővilágot, emberanyagot nem kímélve, a nyugati hatalmak rovására fejlődhetne. Igaz, ennek feltételeit az odatelepült nyugati cégek és az onnan jövő termékeket vásárló nyugati fogyasztók hozták létre.

Emberes paradoxon amúgy, hogy a fejlődő államok ostorozzák a „mohó, kizsákmányoló” nyugatiak hedonista túlfogyasztását, miközben önmagukat pont eme túlfogyasztásból (illetve a túltermelés utáni adótöbbletből finanszírozott segélyekből) tartják fenn. A növekedés, a fogyasztás környezetbarát jellegű tartós visszaesése épp a hatalmas társadalmi egyenlőtlenségtől sújtott peremállamokat ítélné éhhalálra. S ugyan miből fedezné jóléti kiadásait Szaúd-Arábia vagy Oroszország, ha Európa és az USA olaj- és gázimportja felére csökkenne, mert a szél- és vízerőművek gombaként nőnének a földből? Nem mellesleg: tényleg az kíméli a légkört, az élővilágot, ha nem dobjuk ki a régi tévét, mosógépet, laptopot, villanytűzhelyt, jégszekrényt, rádiótelefont, képmagnót, nem cseréljük le az autót? Tehát nem fogyasztunk annyit? Hisz tudható: egy öt-tízéves műszaki cikk jóval több energiát (áramot, vizet, benzint) eszik, mint új, korszerű hajtóművel rendelkező utódgenerációja. Jelenleg szinte az összes jármű, háztartási eszköz reklámjában kulcsszó a takarékos üzemelés.

Ha pedig ezt tudjuk, akkor igazat kell adni Guy Sormannak. Szerinte „minél inkább fejlődik és színesedik a termelői tevékenység a nyugati világban, annál kevesebb energiát és nyersanyagot használnak fel termékenként. Takarékoskodunk erőforrásainkkal, mivel ritkák és drágák; ebből következően az újításoknak, valamint a nyersanyagok és az emberi munka helyettesítési lehetőségeire irányuló kutatásoknak köszönhetően a növekedés végpontja a kapitalizmusban beláthatatlan…A kapitalizmussal ellentétben a szocializmus, minél többet termel, annál több energiát, nyersanyagot és munkaerőt használ fel.” (Kifelé a szocializmusból. Editorg Kiadó, 1991. 77-78. o.) 

Érdemes volna megsaccolni és felmérni, hogy a hetven évig fennállt szocialista világrendszer arányaiban mennyivel járult hozzá a felmelegedés humán részéhez? Továbbá mennyit dobnak rajta a köztulajdonban lévő, s nemcsak pénznyelő, de energiazabálóan rablógazdálkodó közcégek, köztulajdonú jóléti ellátórendszerek? Vagy olyan – jellemzően premodern és prekapitalista eredetű – gazdasági kalózkodások, mint az erdőirtás. Így mérlegelvén érdemes rangsorolni a bűnösöket.