Felülről irányított korrupciós gépezet

Változatlanul talány, honnan származik az a több milliárd forint, amit a pártok kampányfinanszírozásra költenek, hiszen az állami támogatás és a különféle adományok a kiadásoknak csak töredékét fedezik. Felmerül a gyanú, bár eddig nem tudták bizonyítani, hogy a hiányzó összegek az állami és önkormányzati megrendelésekből, pályázatokból lecsípett tíz-húsz százalékokból származnak - veti fel Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.

Jellegéből adódóan nagyon nehéz pontosan felmérni, hogy a pártfinanszírozás rendezetlenségének milyen direkt és indirekt korrupciós hatásai vannak. A korrupciós botrányoknál szinte sosem vezetnek el a szálak a pártkasszákig; vagy azért, mert nincsenek ilyen szálak, vagy azért, mert nagyon gondosan elvarrják ezeket. Többnyire csak halvány jelek utalnak arra, hogy az adott korrupciós ügyben talán többről lehet szó, mint az egyéni haszonszerzési vágy eseti túlcsordulásáról.

Ezért csak elméleti szinten próbáljuk modellezni, hogy a létező konstrukció milyen kényszermechanizmusokat generál. E tekintetben abból kell kiindulnunk, hogy a pártok (leginkább a két nagy párt) több milliárdot fordítanak a kampányra (ezt a legtöbb szakértői elemzés alátámasztja), miközben az állami támogatás ennek töredéke. Az alapkérdés az, hogy honnan kerül elő a különbözet.

Egy része természetesen származhat adományokból. Mivel Magyarországon nem igazán alakult ki a széleskörű lakossági adományozás kultúrája, ezért a kisebb adományokból összegyűlt összeg volumene elhanyagolható. Maradnak a nagyvonalú adományozók, tehát üzletemberek, üzleti körök és érdekcsoportok, illetve cégek. Ez már önmagában is problémákat vet fel, tudniillik az adományozás rendszere sincs megfelelően szabályozva, ezáltal teljesen átláthatatlan, hogy ki mennyivel, és milyen módon járult hozzá az adott párt kampányához. Ráadásul ezeknek a nagyvonalú adományozóknak az a sajátosságuk, hogy egyszer majd kérni fognak valamit a pénzükért.

Ami viszont – a korrupciós faktor szempontjából – sokkal érdekesebb, hogy honnan származik a fennmaradó összeg. Egy lehetséges – bár eddig nem bizonyított – verzió, hogy ezek a pénzek az állami és önkormányzati megrendelésekből, pályázatokból visszajuttatott tíz és húsz százalékokból származnak, amik a pártok úgynevezett „B”-kasszájában landolnak, és (részben vagy egészben) kampánycélokat szolgálnak.

Ha és amennyiben ez így van, akkor annak további következményei vannak a hazai korrupció természetrajzára vonatkozóan is. Ebben az esetben ugyanis a visszaélések nem az egyéni haszonszerzés szándéka által hajtott elszigetelt esetek, és a hazai korrupciós szintet nem az határozza meg, hogy hány pénzéhes ügyeskedő kerül véletlenszerűen felelős posztra. Ebben az esetben központosított, felülről irányított korrupciós gépezetről van szó, amely átszövi a magyar pártrendszert.

Így vagy úgy, a korrupcióellenes harc legelső és legfontosabb lépése mindenképpen a pártfinanszírozás szabályozása. A magyar társadalomban elég erőteljes az érték és mintakövetés a gazdasági és politikai elitek vonatkozásában, úgyhogy a pártok finanszírozását illetően a legkisebb gyanú is rombolóan hat a közmorálra.

Novák Zoltán