Egy a tábor, egy a zászló – ezúttal MSZP-remény

Az MSZP-Fidesz csatára összpontosítók talán észre sem veszik ama csendes szocialista taktikát, amelynek célja, hogy önmagán kívül minden, a Fideszhez képest balra álló tényezőt jelentéktelennek (s esélytelennek) láttasson.

Komolyabb meglepetések, rendhagyó fordulatok nélkül hömpölyög a választási időszak. Bár a tét mindenkinél jelentős – a két legnagyobb pártnak a Fidesz-kétharmad megléte vagy hiánya, a kicsiknek (MDF-SZDSZ, LMP) maga a politikai túlélés, a Jobbiknak a parlamenti mandátumhányadának aránya –, a korteskedés mégis fékezett habzásúnak tűnik. Kevesebb az ígéret, gyengébb a negatív kampány térereje is. Persze teszi a dolgát az összes szereplő, de többnyire rutinból, félgőzzel. Hogy ez a lecsendesülés pusztító szélvihar előjele vagy új, tartós jelenség, biztosan nem jósolható meg. A szituáció néhány alapvonása ugyanakkor már felsejlik. Mondjuk az, hogy a Fidesz és az MSZP hevesen támadja ugyan egymást, de inkább csak megszokásból (s a szűkebb holdudvaruk feltüzelésének okán), nem pedig reális stratégiai önérdekből.

A Fidesz-párti sajtó Jobbik-ellenes offenzívája kitűnően illusztrálja, hogy rájöttek: a legyengült szocialisták esetleges taktikai részsikereinél, becsületgóljainál nagyságrenddel fenyegetőbb opció, ha Vona Gábor pártja „második erővé” válik. Így a Fidesz a kétfrontos háborújában a Jobbik-frontra küldött csapaterősítést. Ami önálló elemzés témája is lehetne. De az MSZP-nek sem a Fidesz a legfőbb gond. Azokat a szavazókat, akik elvihetők voltak tőlük, Orbán már rég lenyúlta. Viszont akik eddig kitartottak, azokat már buldózerrel sem lehetne elvontatni. Csakhogy ez igen kevés a Fidesz-erőfölényhez mérve. De az MSZP voksgyarapítási sanszát nem a jobboldal rontja. Hanem az Orbán-ellenes - ugyanakkor bizonytalan – szavazók számára csábítónak látszó MDF és az LMP.

A baloldal számára itt nincs jó forgatókönyv. Ha a két kispárt nem jut be, akkor elvész hét-nyolcszázaléknyi olyan voks, ami a jobbos túlhatalommal szembeni ellenerőt növelhetné. Amennyiben viszont egyikük (vagy akár mindkettő) bekerül, azt jórészt az MSZP orra elől elszipkázott bizonytalanok révén teheti. A baloldali kampánytaktika ezért abban érdekelt, hogy az akár 8-10 százaléknyi ingadozó, aki a Fideszre tuti nem szavazna, de még nem döntött, hogy kire igen, alternatíva és válaszható kínálat nélkül maradjon. Tehát kénytelen-kelletlen az MSZP-re fanyalodjon.

Nem csoda, hogy az MDF-SZDSZ együttműködésre publicisztikai sortűzzel reagáltak a Népszavában. Burány Sándor pedig a minap nyíltan utalt rá: „Akár tetszik valakinek, akár nem, akár sajnálja valaki az MDF-et vagy az SZDSZ-t mint rendszerváltó pártokat, és hiányolja a markáns jelenlétüket a politikai palettáról, akár nem, az MSZP az egyetlen talpon maradt erő, amely a Fidesz-Jobbik nyomulást meg tudja akadályozni. Ehhez sokkal inkább gyűjtőpártként kell viselkednünk. Ennek az összefogásnak most már az MSZP lesz a vezető ereje.” Különös súlyt ad ennek, hogy MSZP budapesti elnökének szájából hangzik el. Az MDF és a Lehet Más a Politika is alapvetően fővárosi-értelmiségi bázisú tényezők, akik Budapesten jelentik a legnagyobb veszélyt rájuk. Bár ez a veszedelem a tények fényében egyre kisebbnek mondható. Úgy látszik, az MDF-nél már, az LMP-nél pedig még nincs meg a kampányhoz szükséges technikai-logisztikai profizmus.

Nem kizárt, hogy az MSZP a jövőre tekintettel is döntött úgy: nem érdeke afféle Olajfa-koalíció, melynek révén az ő hátán - közös listán - bejutott kispártok önálló frakciója majd neki jelent konkurenciát. A szocialistáknak egy hárompárti törvényhozás optimális. Hiszen így, aki kiábrándult a Fideszből, de a Jobbikra semmiképp nem voksolna, csak hozzájuk jöhet. Megkockáztatható: az MSZP-nek egyáltalán nem fájna, ha a tőle jobbra, de a Fidesztől balra álló törpe (vagy töpörödő) pártoknak még az országos listaállítás sem jönne össze. Mi több: politikai tetszhalálba zuhannának. A szocialisták lenyúlták az orbáni jelszót: egy a tábor, egy a zászló. Ebből következően főleg nem a jobboldal profitált abból, hogy egy ország röhögött az MDF-SZDSZ politikusjelöltjeinek bemutatkozó szövegein. Ugyanakkor az MSZP konkrét érdeke nem feltétlenül azonos a demokrácia általános érdekeivel. Ez utóbbi szerint nagyon is hasznos lehetne, ha tágabb választék teremtődne szalonképes, parlamenti jelenléttel is bíró ellenzéki pártokból. Hogy ne csak az MSZP és a Jobbik legyen a kirakatban. Ezt nem a kispártok iránti szimpátia vagy elfogultság, „csupán” a politikai innováció szükségletének felismerése mondatja e sorok írójával. Mert lehangoló volna, ha az újítást, az új (vagy gyökeresen megújult) pártformációkat csak a Jobbik képviselné a Tisztelt Házban.

Ha már az újdonságnál tartunk: nóvum, hogy ez a legelső olyan választás a hazai történelemben, ahol a kormánypárt és a kormányfő útjai szétválnak. Lehet-e valamilyen következménye az előttünk lévő hetekben annak, hogy Bajnai nem az MSZP kottájából játszik? Jelentős mértékben aligha. Ámbár annyi talán kimondható: a miniszterelnök távolság- és mértéktartása inkább használhat, mint árthat a szocialistáknak. A jövőre nézvést viszont annál inkább hatást gyakorolhat ez a politológiai kuriózum. Ha Bajnai valaha szerepet akarna játszani, azt biztos nem olyan szocialista pártban teszi majd, amely minden bizonnyal dühödten támadja majd a Fidesz olyan típusú megszorító intézkedéseit, amelyeket az ő kormánya is véghezvitt. Amennyiben tippelni kellene, akkor a miniszterelnök kampánymozgásaira azt mondhatni: 2010 után belőle lehet Bokros Lajos fiatal (és képernyőképes) örököse. Lévén, hogy az MDF esetleges kudarca Bokros politikai halálát is jelenti egyben.

Egyébként be kell ismerni: Mesterházy Attila szürkesége, karizmahiánya lassacskán előnyére fordulhat. A kárenyhítésre és kármentésre szerződött, átmeneti emberként startoló MSZP-kormányfőjelöltön eddig nem talált fogást a Fidesz. Vannak persze korrupciós ügyek zsinórban, de olyan botrány, amit személyéhez köthetően, durván rávarrhatnának, egyelőre legalábbis nincs. Ha ez így marad, illetve sikerülne megszólítania a bejutás szempontjából reménytelen LMP, valamint az igencsak kétesélyes MDF híveit, pártja talán még szépíthet a gyenge végeredményen.

Papp László Tamás