Egészségügy: nincs menekvés a zsaroló-sarcoló rendszerből?

Az egészségügyben egyelőre virágzik a korrupció, a tisztességes, humánus bánásmódot sok helyütt meg kell vásárolni,. Mikola István egy kismamától előre elkérni szándékozott, 80 ezer forint feletti hálapénz okán tesz feljelentést. Éger István, az Orvosi Kamara elnöke extra, ám legális díjazás bevezetését vetette fel. A kiegészítő betegbiztosítás a jelenlegi rendszer keretei között nem lenne csodaszer, de valamit enyhítene a helyzeten.

Az egészségügy szent tehén volt az elmúlt húsz évben (is). A tervgazdasági parancsuralomtól örökölt rendszer szolgáltatási és finanszírozási monopóliumához egyetlen kormányzat sem mert lényegileg hozzányúlni. A reformszándékok a hatalmas intézményi ellenérdekeltségeken futottak zátonyra. Hazánkban a társadalombiztosítási-kórházüzemeltetési szisztémát ma is nagyjából ugyanaz jellemzi, mint a kádárizmus alkonyán: korrupció, hiánygazdálkodás, a tulajdonosi feladatait ellátni képtelen állam, szürkegazdasági és feketepiaci mentalitás.

Fotó: mti

Mikola István, a parlament egészségügyi bizottságának kormánypárti elnöke törvénytelenül kiszabott orvosi díj kikényszerítése miatt készül a hatóságokhoz fordulni. Felhívta a figyelmet, hogy a nőgyógyászatban mindennapos a terhes nők zsarolása, lehúzása, tőlük extra csúszópénz követelése. „[V]éget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy a közkórházban dolgozó szülészorvosok egy része előre meghatározott díj fejében vállalja csak a gyermekek világra segítését. Az előre megszabott tarifának semmi köze a hálapénzhez, amelyet saját döntése alapján, utólag adhat az a páciens, aki akar, és olyan mértékben, ahogy a lehetőségei engedik, bár annak sem vagyok híve. Ez korrupció és kényszerítés, ami nemcsak a törvényt, hanem az erkölcsöt is sérti” – nyilatkozta Mikola István.

Aki járt az utóbbi években kórházban, tudja: ugyanez a helyzet a sebészeti, belgyógyászati, urológiai, szemészeti, ortopédiai, reumatológiai, onkológiai, stb. osztályokon is. A területeket feudális tartományúrként igazgató osztályvezető főorvosok, professzorok és bizalmasaik – tisztelet a kivételnek – nem utólag, hanem előre kérik a pénzt. Miért? Luxuskórteremért, különszobáért, VIP-ellátásért? Szó sincs róla! A páciensnek már akkor is tejelnie kell, ha azt akarja, hogy emberszámba vegyék. Tehát, hogy úgy érezze: valóban foglalkoznak vele, betegségét szakszerűen kezelik. Persze a kisember elvileg megteheti, hogy nem fizet. Hisz amennyiben van biztosítási jogviszonya, akkor a törvények szerint kötelesek mindenféle külön díjfizetés nélkül felvenni a kórházba, diagnosztizálni, terápiában részesíteni. Meg is teszik. Nyilván nem küldhetik haza a súlyos, netán életveszélyes tünetekkel jelentkező pácienst.

Vízió: hiába várta orvosát a beteg Fotó: newmexicophotos.com

Csakhogy a beteg, aki nem fogad zsebbe csúsztatott borítékkal saját orvost, hamarosan tapasztalni fogja: őt visszaminősítették fapados kategóriába. Kiszolgálják ugyan, viszont jóval alacsonyabb színvonalon. Lassabban, kevésbé gondosan, rideg és kelletlen stílusban. Nem a legjobb orvos műti, hanem aki épp ott van, és hadra fogható. Cinikus, kegyetlen idegháború és türelemjáték ez, ahol legtöbbször a beteg veszít. A gátlástalan, korrupt orvos tudja, hogy a kiszolgáltatott ember nem rizikózik a betegséggel. Ha van pénze, inkább fizet, hogy nyugalma legyen, minél hamarabb és minél jobb színvonalon túlessen a kockázatos beavatkozáson.

Az „ingyenes”, térítésmentes egészségügy hazug és álszent voltának legárulkodóbb szimptómája a fogadott orvos intézménye. A Rákosi-korszakban államosított betegellátás ama illúzióra épült, hogy mindenki (főleg a szegény munkás-és parasztemberek, akiken a rezsim legitimitása névlegesen alapult) ugyanolyan szolgáltatást kap. Pozitív kivételezéstől és negatív diszkriminációtól mentesen. Ez persze soha nem volt így. S nem csak azért, mert a diktatúra csúcsvezetői luxuskategóriájú káderkórházban gyógyultak. Hanem amiatt is, mivel a feketepiac – a szocialista hiánygazdaság elmaradhatatlan kísérője – ide is betette a lábát.

Papíron egy általános, teljes, valamint alanyi jogú betegbiztosítást kínáló egalitárius rendszerben egyetlen dolgon múlik, kit mikor és hogyan látnak el. Mégpedig a kór jellege, súlyossága, valamint a páciens életkora, kondíciója, szervezetének teherbírása. Minél kockázatosabb a páciens, annál hamarabb (és annál jobb, rutinosabb orvos által) kell beavatkozni. A fogadott orvosok rendszerében azonban mindez nemcsak objektív szakmai kritériumok mentén dől el. Nyilvánvaló, hogy pl. a kórház legjobb orvosának főként (vagy akár kizárólag) a legsúlyosabb, legnagyobb kihívást jelentő esetekkel kellene foglalkoznia. Hisz az ő szakértelmét vétek lenne kevésbé veszélyes lefolyású nyavalyával bajlódó pácienseken elaprózni. Igen ám, de a legsúlyosabb beteg nem feltétlenül a leginkább fizetőképesebb.

Így aztán megeshet, hogy a tehetséges, ám pénzéhes főorvos bevállal olyan pácienseket, ahol (a kórlefolyás enyhébb jellege miatt) nem is volna szükség rá, a „nagyágyúra”, bőven megtenné egy alorvos is. De bolond lenne erről felvilágosítani a bőséggel tejelő kuncsaftot. Ha viszont komplikált, ugyanakkor előzetes hálapénzt adni nem tudó beteg jön, azt hatalmi szóval rásózza beosztottjai valamelyikére.„Hülye leszek boríték nélkül nyakamba venni a műhiba lehetőségét!” – okoskodik magában. Ráadásul egy ilyen „sztárorvos” legtöbbször úgy be van táblázva fizetős betegekkel, hogy nem is férne be hozzá egy mezei, talpas páciens.

Az átlagembernek ebből a zsaroló-sarcoló rendszerből nincs menekvés. Sokan egyébként nem is feltétlenül azt kifogásolják, hogy a jobb (vagy annak gondolt) szolgáltatásnak plusztarifája van. Hanem azt, hogy semmiféle garancia nincs rá, hogy a fogadott orvos tartja is a szavát. Cikkíró által hallott keserű panaszok sorozata bizonyítja: előfordult, hogy az orvos zsebre vágta a pénzt, aztán mégis lepasszolta a kuncsaftot, ő pedig elutazott nyaralni. Vagy pedig a beteg úgy érezte: hiába fizetett, ugyanúgy nívótlan, fapados kiszolgálásban részesült.

Léteznek magánkórházak, viszont azok díjai – OEP-támogatás nélkül – a hálapénznél is jóval magasabbak.