Sebők János: Intenzív szemetelés a parlamenti ülésteremben

Igaza van az országgyűlés új elnökének: nem megengedhető, hogy a törvényhozó testület Augias istállójaként működjön tovább.

Kövér László a beiktatása utáni nyilatkozataiban úgy vélte, hogy a Tisztelt Ház működését, megítélését sürgősen meg kell változtatni, tekintélyét meg kell szilárdítani. Szögezzük le mindjárt az elején: vannak jó és kevésbé jó ötletei.

Kövér szerint az elmúlt években az ország háza bizonyos értelemben vendéglátóipari egységgé vált. A Kupolateremben, a Szent Korona környezetében „pöriszag” lengedez, az ülésteremben "egyes miniszterek kirakták a motyójukat a bársonyszék előtti kisasztalra, és ott falatoztak, ha megéheztek”, hogy „bizonyos képviselőcsoportokban bevett dolog, hogy behozzák az üdítőiket az ülésterembe"… Kövér szerint az országgyűlés tekintélye az elmúlt húsz évben fokozatosan leépült, s eljött az ideje a tűrhetetlen állapotok felszámolásának.

Ebben a vonatkozásban egyet lehet érteni a házelnökkel. Legyen rend, fegyelem, és persze tisztaság, de ne álljunk meg a pörkölt- és fokhagymaszagnál. Legalább akkora botrány, hogy a T. Ház az ülések alatt elképesztően szemetes. A terem esténként egy vasútállomás restijére emlékeztet. A takarító személyzet rendszeresen öt-tíz zsák szemetet szed össze a képviselők után, ám a törvényhozási napokon ennek a duplája is összejön. A képviselők ráadásul még sunyiznak is, mert sokszor azoknak a helyét használják szemétlerakóként, akik nincsenek a teremben. A sunyizásnál is aggályosabb azonban, hogy mindezt zavartalanul megtehetik, mert a többiek nem tartják fontosnak, hogy figyelmeztessék társaikat. Mint ahogy az is elgondolkodtató, hogy a törvény házában miért lehet zavartalanul cigarettázni a dohányozni tilos tábla alatt, illetve e munkahelyen miért kínálnak munkaidőben sört az ételek mellé.

A média persze régebben is felhívta a figyelmet ezekre a visszásságokra, de a képviselők nyilvánvalóan „szavaztak” ezekre a felvetésekre is. E téren a mostani kormányváltás után sem változott a helyzet. A tévéközvetítések jóvoltából az elmúlt két hónapban is azt láthattuk, hogy a parlamenti munka ideje alatt a képviselők továbbra is zavartalanul étkeznek, diskurálnak, telefonálnak, szunyókálnak, laptopot, újságokat nézegetnek, már ha egyáltalán bent vannak az ülésteremben.

Üdvözlendő tehát, hogy a házelnök mindezt megelégelte, ám nem lesz könnyű dolga, hiszen a mi képviselőink e téren is kiváltságosok. A házszabály jelenleg nem tiltja, hogy egyenek, igyanak és egyéb életfunkcióikat gyakorolják az ülésteremben, mint ahogy azt sem, hogy mellőzzék, elblicceljék a parlamenti munkát. Miért ne tennék, ha mindennek nincs semmilyen következménye? Na, de mostantól majd másképp lesz! A házelnök már azt is jelezte, hogy az Országgyűlés tekintélye szempontjából fontos problémák közé sorolja még az érintkezést a sajtóval, a dohányzás ügyét, a beléptetést és a parkolást.

Ez nagyon dicséretes, de talán érdemes volna a T. Házban folyó tartalmi munkára is odafigyelni. Arról ugyanis 56 nap elteltével máris megoszlanak a vélemények, hogy a képviselők jól teszik-e a dolgukat, képviselik-e a választóikat, megdolgoznak-e a szavazók bizalmáért, a bérükért, a juttatásaikért. A kérdés egyáltalán nem költői, hiszen a tévénézők, illetve az ülésteremben helyet foglaló vendégek az elmúlt hetekben vagy egy olajozottan működő szavazógépezetet, de leginkább ásító, üres padsorokat, látványosan unatkozó képviselőket láthattak - „dologidőben”. S ez utóbbi látvány megint csak régi hagyomány, hisz az előző ciklusokban is sokszor kongott a „ház”, gyakorta láthattunk magányosan ágáló szónokokat, máskor egész frakciók vonultak ki testületileg a büfébe.

Minderre az volt eddig a hivatalos magyarázat, hogy a látszat csal, az ezzel kapcsolatos vádak igazságtalanok, a képviselők sokat dolgoznak, nem a pénzük, hanem a dolguk után rohannak - bizottsági ülésekre, fogadóórákra, átadásokra, avatásokra, felügyelő bizottsági, igazgatótanácsi, önkormányzati ülésekre stb. Most is számos olyan képviselő van, akiknek egyidejűleg tucatnyi elfoglaltsága, megbízatása, állása van. Seres Máriáék (Civil Mozgalom) összeszámolták: a képviselők között 68 polgármester, 18 alpolgármester van, 16 honatya megyei közgyűlési elnök, kilenc további pedig alelnök.

A 386 fős Országgyűlésben 252-en még önkormányzati közgyűlésnek is tagjai. Az egyéb funkciókról, állásokról, tagságokról, bizottságokról most ne is beszéljünk. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a magyar képviselők döntő többsége elérhetetlen és láthatatlan. Hol itt, hol ott bukkan fel, mindig intéz valamit, mindig tárgyal valamiről, ám ennek az is a következménye, hogy gyakorlatilag egyik munkáját sem képes 100 százalékos odafigyeléssel végezni. És ezt láthatjuk a Parlamentben is. A képviselők, ha egyáltalán jelen vannak, folyamatosan telefonálnak, hivatalos papírjaikat böngészik, ezért többnyire figyelmetlenek, fáradtak, felkészületlenek, érdektelenek… (Tisztelet a kivételnek!) A házelnöknek tehát a jövőben az új házszabályok megalkotásánál – a tartalmi munka érdekében – erre a kimerítő hajszára, az álláshalmozásokra és az ezzel összefüggő munkára is érdemes volna odafigyelnie.

Mint ahogy arra a mostanában kialakult helyzetre is megoldást kellene találnia, hogy a mostani, kétharmados többséggel működő parlament ne váljék kiüresedő törvénygyárrá. Az elmúlt 56 napban ugyanis – amikor éppen egy súlyos válságot élünk át, és számos, az ország sorsát érintő, stratégiailag fontos ügyről kellene érdemben vitatkozni – a parlamentben eluralkodott a „győztes mindent visz” mentalitás.

Ez azt jelenti, hogy a kormánypártok a rapid törvénykezési megoldásokat erőltetik: a frakció tagjai az előző ciklusokkal ellentétben most döntő többségben egyéni képviselői indítványokat nyújtanak be, ezeket akár még aznap megtárgyalhatják, a pártok vezérszónokai, a hozzászólók röviden elmondhatják az álláspontjukat, majd a kétharmados többség általában egyöntetű szavazással rányomja a pecsétet a beterjesztésre, s már jöhet is a következő törvényjavaslat. Ilyen hajszolt tempó mellett természetesen a törvényjavaslatok megismerésére, az álláspontok kialakítására, érdemi vitára nincs lehetőség. Ezért e téren is szükség volna a változtatásra.

A házelnök azonban beiktatása után olyan elképzeléseket vázolt fel, amikkel nehéz egyetérteni. Kövér szerint ugyanis jobb lenne egy jelenleginél szakaszosabb ülésezési rendet bevezetni, amelyben (háromhetente) kis ciklusok vannak. A parlament így viszonylag koncentráltan tudna a plenáris üléseken dönteni, vitázni, több idő jutna a bizottsági munkára, valamint arra, hogy az egyéni képviselők több időt tudjanak fordítani a választókerületi munkájukra. Vagyis házelnök szerint nagyjából vissza kellene térni az 1998 és 2002 között már kipróbált gyakorlathoz, de mint hangsúlyozta, ebben is, miként minden, a Ház működését érintő kérdésben, számít a képviselők és a frakciók javaslataira.

Bizonyára lesznek is javaslatok (kérdés, hogy kétharmadnál lesz-e értelmük?), hiszen ha ez a házelnöki elképzelés megvalósul, akkor a javasolt törvényhozási gyakorlat mellett a jövőben még érdekesebben alakul a parlamenti képviselők munkája. Mit fognak csinálni például a kétharmados többségű frakció tagjai, akiknek a jelek szerint csupán az a feladata, hogy engedelmes pártfegyelemmel szavazzák meg a felsőbb helyről sugallt jelöléseket, törvényjavaslatokat. S mit fognak csinálni az új helyzetben az ellenzék tagjai, akiknek ellenvéleményét, kritikáját, vitatémáit eddig is minden esetben lepöckölte a kétharmados ellenzék, ha érdekei (ami nem feltétlenül egyezik az ország érdekével, legfeljebb retorikai szinten) úgy kívánták?

Kövér László a következő hónapokban tehát nem lesz irigylésre méltó helyzetben. Egyrészt, mert az ülésteremben és környékén szemetelő, iszogató, bagózó képviselőket nem lesz könnyű - még a házszabály módosításával sem - civilizált viselkedésre szorítania, másrészt, ha a törvényhozás munkáját is meg akarja rendszabályozni, akkor a tekintélycsinálás és rendrakás közepette nem szabadna engednie, hogy a „pöriszaggal” együtt a parlamentáris demokrácia elmúlt húsz évben kialakított hagyományait is kitakarítsák az ország házából.