Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#58)
A magyar politikai közélet, mint történelmünkben annyiszor, ismét az „alkotmányvédelemről” szól. Ám az alkotmányos konfliktusok sem fedhetik el, hogy a magyar társadalom seregnyi megoldatlan problémával küzd, a foglalkoztatáson át az egészségügyig és az oktatásig. Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint nem értjük problémáink gyökereit és okait. A Orbán-kormánnyal sem az a gond, hogy diktatúrára tör, hanem az, hogy demokráciafelfogása nem liberális.
|
|
Az elmúlt napokban eddig is ismert, mégis roppant zavarba ejtő adatok és statisztikák láttak napvilágot a magyarországi foglalkoztatás deformáltságáról, s ennek részeként a hazai kvalifikálatlan munkaerő szinte kilátástalan elhelyezkedési lehetőségeiről. A minap Demján Sándor félmillióra becsülte a termelőmunkában részt vevők számát, ami még akkor is borzasztóan alacsony szám, ha tudjuk: ma már egy ország gazdasági teljesítménye nem elsősorban termelőszférájának kiterjedtségén múlik.
Azt már csak megemlítjük – többször is írtunk róla –, mennyire aggasztó az ország egészségügyi állapota, s mennyire rosszak a magyar társadalom születési, halálozási és öngyilkossági mutatói. Az adatok meglehetősen vészjóslóak, s felvetik azt a húsbavágó kérdést, hogy ilyen társadalmi paraméterek között lehetséges-e egyáltalán kapitalizmust/piacgazdaságot, vagy másképpen: versenyképes társadalmat építeni.
Ám mielőtt bárki azt gondolná, hogy a szokásos sirámokat kívánjuk elősorolni, rögzítsük tényként, hogy itt nem sirámokról, hanem valami „történelmi állandóról”, Magyarország történeti fejlődésének egy „örökös” adottságáról vagy hagyományáról van szó, amelyet, sajnos, az elmúlt húsz évben sem sikerült korrigálni, sőt jószerivel megérteni sem. Ennek a hagyománynak a vizsgálata teljes egészében előttünk álló feladat, s nem véletlen, hogy eddig minden reformterv vagy gazdasági nekirugaszkodás kudarcot vallott, hiszen egyik sem vette eléggé komolyan ezt a múltat, s mindegyik nekibuzdulás az aktuális gondokra akart rapid megoldást találni.
Ha tovább tekintünk az orrunknál, ha komolyan vesszük a saját politikai történetünket, akkor módszeresen fel kell tárnunk, hogy azok a problémák, amelyekkel most újra szembesülünk, mindig is velünk éltek, s azért nem sikerült megoldani őket, mert mellettük léteztek még nagyobbnak tűnő nagypolitikai problémák, amelyek „elnyomták” a társadalom foglalkoztatási, egészségügyi, oktatási, nevelési és egyéb problémáit.
A pártpolitika szintjén ez azt jelenti, hogy Magyarországnak van egy „nagypolitikai-közjogi” meg egy „kispolitikai-társadalmi” hagyománya, s történetesen a Fidesz ehhez az utóbbihoz kapcsolódik. A magyar politikatörténet tele van ilyen pártokkal. Ezek kevéssé érzékenyek a nagypolitikára és az alkotmányosságot legszívesebben zárójelbe tennék, hogy fölemelhessék a népet. Ellenfeleik viszont – úgy a múltban, mint ma – a népet tennék zárójelbe, hogy az alkotmányosság létező állapota csorbítatlanul fennmaradjon.
Első olvasásra talán meghökkentő, de mégis tény: a magyar politikában ez két egymást kizáró mozgásirány. Aki „népbarát”, az gondban van az alkotmányossággal, aki alkotmányos érzületű, az a társadalmi problémákra érzéketlen. Ami a klasszikus demokráciákban elképzelhetetlen, hiszen ott a két komponens egyensúlyban van egymással, nem utolsósorban azért, mert a pártok történetük során sokszor kormányoztak és sokszor voltak ellenzékben, azaz: mindenféle szerepben és szövetségi rendszerben kipróbálták magukat. Nem így történt Magyarországon, ahol szinte máig húzódó hagyomány „alkotmányvédők” és „alkotmányellenesek” konfliktusa. Hogy ők valaha egymás koalíciós partnerei lettek volna? Hogy megtanulhatták volna álláspontjaik viszonylagosságát? Teljesen kizárt. Ahogy – mai aktualizálásban – egy Fidesz-MSZP nagykoalíció is.
Most, 2010-ben újra kirobbant az „alkotmányvédő”-„alkotmányellenes” konfliktus, amiben a Fidesz látható módon csak ímmel-ámmal vesz részt, mert hiszen saját szerepét e paradigmán kívül, a hatékonyság, a munkahelyteremtés, a gazdasági növekedés, az új társadalombarát adózás frontján képzeli el. Mintha leperegne a Fideszről, hogy ők lennének az „alkotmányellenesek” vagy másképpen: ők azok, akik ellenfeleik szerint önkényuralmat akarnak bevezetni.
Bármennyire is csábító, mégsem tanácsolható, hogy ezt az újra kirobbant konfliktust demokrácia és diktatúra szembenállásaként értelmezzük. A helyzet bonyolultabb ennél, mint arra politikatudományi tankönyvek is rámutatnak, amikor demokraták és liberálisok jellegzetességeit ecsetelik. E leírások szerint a demokraták fő értékei a népképviselet, a társadalom egysége, a gazdasági egyenlőség és a hatékonyság, a liberálisoké viszont a törvények uralma, az alkotmányosság és a jogállamiság. A fentiekből logikusan az következik, hogy téves diktatúra és demokrácia szembeállításaként beszélni a mai helyzetről. Kétségtelen, hogy az Orbán-kormánynak nem liberális a demokráciafelfogása, ráadásul illeszkedik a fent említett történelmi hagyományba. De ez ettől még demokrácia és nem önkényuralom.
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#58)
deicide
Lacko33
horvathfj
kocsis.tamas
http://szuveren.hu/tarsadalom/kis-magyar-politologia-avagy-a-kritika-halala