Elek István: Végjáték a szocialistáknál

Végjáték az MSZP-ben? Szerintem igen. A végjáték lehet persze hosszan elnyúló is. Az elmúlt hetekben a párton belüli erőviszonyok a gyurcsányisták szempontjából, úgy sejlik, inkább romlottak, mintsem javultak. Miközben az internetes blogokon folyó viták tanúsága szerint is tovább mérgesedett a felek közötti konfliktus.

A legszélesebb nyilvánosság előtt azt írja az MSZP egyik elnökségi tagja a párt vezetését bíráló párton belüli és párton kívüli, ám egyaránt Gyurcsány-közeli ellenfeleiről, hogy az illetők hataloméhes barmok, gyáva szarok, unos-untalan korrupt pártigazgatóról ugatnak, léhűtők, zavarkeltők, a Fidesz önkéntes vagy fizetett ügynökei, az MSZP-t szapuló horda képviselői, akik mindenféle baromságokat irkálnak a világhálón.

Gyurcsány Ferenc Fotó: MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Továbbá azt állítja, hogy az őszödi beszédet valójában ők, pontosabban Gyurcsány Ferenc és közvetlen munkatársai szivárogtatták ki. Elnökségi tagtársai pedig szótlanul tűrik, s ezzel mintegy legitimálják e hangot, azt hiszem, az már csakugyan a végjátékra utal.

Mert az persze egyáltalán nem meglepő, hogy egy pártban a letaglózó vereség után a kudarc okairól, az érte viselendő felelősségről és a szükséges szervezeti, személyi, programbeli változtatásokról heves viták csapnak fel a különféle érdekcsoportok, politikai irányzatok képviselői között. Ám ha ez a vita már a széles nyilvánosság előtt is olyan nyílt üzengetések, durva minősítgetések, vádaskodások formáját ölti, mint az elmúlt hónapokban az MSZP gyurcsányistái és a párt mai irányítói között, ez már annak a félreérthetetlen jele, hogy az egység menthetetlen. S az ellentétet csak a pártszakadás, a szétválás, a kiválás oldhatja fel.

Gyurcsány Ferenc persze még ma is azt állítja, hogy ő nem akarja elhagyni az MSZP-t, csak alkalmassá akarja tenni a feladatra, csak meg akarja újítani. Mesterházy Attila és a Gyurcsányt bírálók (Puch László, Balogh András, Szanyi Tibor) is rendre azt állítják, hogy a pártvezetés nem akarja kizárni, eltávolítani Gyurcsányt az MSZP-ből, csak a helyére akarják szorítani, csak a pártkongresszus által támogatott irányvonalhoz való alkalmazkodást várják el tőle, kérik számon rajta. A küzdelem a két erőcsoport között a felszínen tehát még mindig arról szól, hogy a párt jövendőbeli sikere érdekében a változtatás, a megújulás igényét képviselve ki tudja meggyőzőbbé tenni a tagság számára a pártegységhez való ragaszkodását.

Érthető, hogy így történik. Ha egy párton belül erőteljes küzdelem alakul ki a státus quo hívei és a párt reformálásának, megújításának igényével fellépő irányzat között, az előbbiek az eredményes védekezés érdekében retorikailag maguk is a változtatás, megújulás híveiként lépnek fel. Az utóbbiak pedig akkor is kénytelenek hangsúlyozni a párt egységének újrateremtése iránti elkötelezettségüket, a párthoz való ragaszkodásukat, amikor reménytelennek látva a dolgot, lélekben voltaképpen már lemondtak róla. És a szakítás lépéseit tervezik. Hiszen annál nagyobb részt tudnak magukkal vinni a párt bázisából, minél meggyőzőbb az elválás pillanatában, hogy ez kényszerű lépés a részükről, hogy ők az utolsó utáni pillanatig is küzdöttek az egység újrateremtéséért. Nem szándékuk szerint való tehát, ami történik, őket a párton belüli ellenfeleik ellehetetlenítették, őket erre a szomorú lépésre párton belüli ellenfeleik rákényszerítették.