Sebők János: Az MSZP-vezetés elhasználódott, de marad a húsosfazéknál

Optimista helyzetértékelésben, megújulásba vetett hitben, sikerpropagandában ezúttal sem volt hiány. A hétköznapi magyar valóság azonban meg sem érintette az MSZP hétvégi kongresszusát.

Sok hűhó semmiért – ez lehetne a summázata az MSZP hétvégi kongresszusának, amely drámának ígérkezett, de csak színjáték lett belőle. A verebek felrebbentek, kicsit zajongtak, csiviteltek, aztán szépen visszaszálltak a villanydrótra. Szakad, vagy nem szakad (a párt), megy, vagy nem megy (Gyurcsány)? – csütörtökön még ez volt a kérdés, aztán szombatra kiderült, hogy ha nem marad is minden a régiben, nincs ok a riadalomra, a jelenlévők nagy többsége eredményesnek ítélte az összejövetelt.

Mesterházy és Gyurcsány a kongresszuson Fotó: Túry Gergely

Csupán a pártütőt alakító Gyurcsány Ferencnek volt más a véleménye, aki az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „a legrosszabbat sikerült elkerülni”, s alighanem ez a legfontosabb eredmény, amit a kiszivárgott tények, s a kiadott dokumentumok ismeretében az összejövetelről el lehet mondani. Ez a kongresszus ugyanis egy magamfajta kívülálló számára elsősorban a veszteségekről és a vesztésekről szólt,  amellett, hogy jó látleletet adott a szocialista párt és vezetőinek mai állapotáról, s mindarról, ami tőlük a jövőben várható.

Vegyük a tényeket: Gyurcsány Ferencet válaszút elé állították és megrendszabályozták. Mesterházy ismét bebizonyította, hogy nem rendelkezik azokkal a képességekkel és karizmatikus tulajdonságokkal, amelyek elengedhetetlenül szükségesek volnának, hogy egy ilyen válsághelyzetből kivezesse a pártot. A pozícióit, erőfölényét féltve őrző, intrikáló és megtartó régi pártvezetés alighanem végleg eljátszotta az esélyt, hogy komolyan vehető tényező legyen a következő évek politikájában. Ugyanakkor a hatalmát megszilárdító baloldali vezetés valószínűleg még évekre (de legalábbis 2014-ig bizonyosan) elállja az útját minden érdemi megújulásnak, alulról jövő kezdeményezésnek, alternatív megoldásnak, beleértve a baloldali gondolatot és eszmét is, amelyet most a baloldaliság pártos újraértelmezésével megint száműztek a valóságból.

Nincs többé Gyurcsány-varázs

A kongresszus nagy vesztese kétségtelenül Gyurcsány Ferenc volt, aki több vitatott kérdésben is szimbolikus vereséget szenvedett. A pártvezetés lényegében megrendszabályozta, s bár diplomatikusan ajtót is mutattak neki (megszoksz vagy megszöksz!), ő úgy döntött, hogy megalázása ellenére még maradna. Megfontol, gondolkodik. Ugyan mit és min? A bukott miniszterelnök alighanem végleg elvesztette nemcsak ezt a csatát, de a szocialista párt irányításáért vívott háborút is. A pártvezetés után a kongresszusi küldöttek is elvetették a párt megreformálását célzó törekvéseit. A megjelent küldöttek kétharmada nem akart a jelenlegi vezetés pozícióját esetleg megrendítő pártszavazást, hiába kötött erről korábban paktumot a pártelit két rivalizáló csoportja. Még ennél az elutasításnál is fontosabb, hogy a jelek szerint végleg veszni látszik Gyurcsány hatalmat generáló mágikus ereje, mert ezúttal már pártjában sem volt képes korábban csodált karizmatikus személyiségével, szónoki képességével maga mellé állítani az embereket.

Szanyi Tibor érkezik Fotó: Túry Gergely

Gyurcsány ebből a megalázó helyzetből nyilvánvalóan csak egyféleképpen menekülhet, ha létrehozza már bejegyzett új pártját, s új vezetéssel és bázissal megpróbálja visszaszerezni a hitelességét. Amíg nem teszi meg, csak intrikus, illetve statiszta szerep vár rá, amivel nyilvánvalóan nem elégedhet meg. Az, hogy mégis kivár, még hívei közül is sokakat meglep. Ilyen pofonok után most már érthetetlen, miért nem hagyja el ezt a pártot, amelynek vezetését – okkal – oly hevesen és szenvedélyesen bírálta. Nem lehet annyira naiv, hogy ne tudja, akik őt személyében is támadják, az utolsó töltényig védeni fogják a pozícióikat, s nem engedik (már csak jól felfogott érdekükből sem!), hogy ő ismét vezető pozícióba kerüljön. Szanyi, Puch, Kovács, Szekeres, Balogh nyilatkozatai, Mesterházy bejelentése, a kongresszuson „kibeszéltek” (Lamperth, Szekeres, Baja) után Gyurcsánynak ebben az MSZP-ben már nem jut vezető szerep, legfeljebb megtűrt útitárs lehet. S ha elfogadja ezt a helyzetet és egy gyékényen árul azokkal, akik hátba szúrták, alighanem a karrierjének is vége. Nemcsak hiteltelenné válik, de erkölcsileg is leamortizálódik. Gyurcsánynak tehát mennie kell, ha nem akar a magyar politika közismert lúzereinek panoptikumába bekerülni. Lépése kockázatos, de még mindig jobb annál, mint hogy lefokozása után végigstatisztálja a hajó elsüllyedését.

Bár indokolt lett volna, Gyurcsány napjának leáldozása nem jelentette Mesterházy Attila csillagának felemelkedését. A pártelnök ugyanis ismét csak azt igazolta, hogy képes – háttérben az őt kiválasztó elnökség támogatásával – elnavigálni a pártot, de biztosan nem az a karizmatikus személyiség, aki ellenfele, kihívója lehetne Orbánnak, illetve képes volna markáns új arculatot adni a szocialista pártnak. Beszéde, nyilatkozata, blogbejegyzése arról győzött meg, hogy tőle a sokszor hallott lózungoknál több aligha várható. S ez ebben a sorsfordító helyzetben kevés. Ráadásul most több hibát is vétett, hogy szándékosan vagy akaratlanul, a végeredményt tekintve teljesen mindegy.