szerző:
Allan Boyko
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

„Lady Hungary! Randizni veled kellemes, együtt élni viszont rohadtul lehetetlen” – a Budapest Times főszerkesztője tíz év után távozik.

Egyszer egy pap azt mondta, tíz évet kell bűneimért a tisztítótűzben töltenem. A tíz év letelt. A Budapest Timesnál töltött évtized után – a második szám megjelenése, 2003 szeptembere óta voltam itt – megírtam az utolsó szarkasztikus címet, és legyártottam az utolsó hasonlatot.

Ahogy búcsúcikkemet írom, a lapot átvevő csapat egy monitor körül sürög. Magyarul csevegnek, épp átszerkesztik az újságot és testvérlapját, a Budapester Zeitungot. Nem ütöm bele az orrom. Hadd tanuljanak a saját hibáikból. Olyan ez, mintha egy plasztikaisebész-team tárgyalná meg éppen, hogyan rendezzék át az arcodat.

A Times érdekes buli volt, életem legtovább tartó munkája, leszámítva a házasságomat. Igen, a kapcsolatok, főleg a fontosak, munkával járnak. De ha meg akarjuk érteni a másik felet, küzdünk, hogy működjön, bevalljuk a hibákat, megbocsátunk és változtatunk, akkor minden kapcsolat virágozhat… már amennyiben a másik is megteszi, ami tőle telik.

Lady Hungary az, ami

Lady Hungary más. Bár látszanak rajta az évek, még mindig szépnek mondható, és nagyokat lehet beszélgetni vele. De ez a különleges és rejtélyes nő nem dolgozik a kapcsolatain. Makacs. Hajlíthatatlan. Depressziós. Féltékeny. Sebzett. Koldus. És mégis mindig jobban tudja, magyar módra.

Felszállóágban

Figyelmeztettek, mielőtt iderángattam a családomat Kanadából. “Ne menj oda. Sohasem fog sikerülni. Nincsenek kapcsolataid.”  Ezt mondták azok a magyarok, akik innen érkeztek Kanadába.

De akkor 2003-at írtunk. Az emberiség éppen belépett az új évezredbe, Magyarország pedig az Európai Unió küszöbén állt. Fiatal voltam, tele reménnyel és kalandvággyal. Olyan országba készültem, amely emelkedni látszott. Az EU-csatlakozás bizonyosan széttöri majd a bürokrácia láncait, amelyek eddig fogva tartották. Egy kis nyugati kapitalizmus és jó kormányzás – ennyi kell csak. Ha ott is olyan szorgalmas leszek, mint itthon, akkor sikerül – gondoltam. Ráadásul, ha mégis baj van, bármikor visszatérhetek Kanadába, újrakezdeni. Mert Kanada ilyen hely – többnyire.

Munkára, harcra kész

A terv egy darabig működött. Először angolt tanítottam – így kezdi minden zöldfülű bevándorló –, aztán hónapok alatt visszataláltam az újságíráshoz. Pár évvel később pedig már a főszerkesztői fotelben ültem. A szorgalom meghozta gyümölcsét. A munka sosem volt unalmas: rengeteg botrány, intrika, hazugságok, korrupció és iszonyatosan sok bürokrácia. Irdatlan hegyeket kellett ellapátolni, hogy felfedjük az igazságot és leleplezzük a szemfényvesztést.

A sorsod elől futni úgyse tudsz

De mindhiába, mert nem történt semmi. Kezdem úgy érezni magam, mintha a kommunizmus teljes foglalkoztatottságában dolgoznék, ahol nem feltétlenül kell teljesíteni bármit is, csak bemenni időre.

Ebben az újságban – ahogy laptársaink is – töméntelen parasztvakítást és aljasságot tártunk fel. Lady Hungary ennek ellenére nem változott semmit. A lapátolás, az elszántság nem számít. Ez a következmények nélküli ország; nagy a csinnadratta a bűnök körül, de a büntetés – ha van egyáltalán – ritkán áll arányban a cselekménnyel. És nem történik semmi, hogy ne forduljanak elő újra ugyanezek a bűnök… legfeljebb szépen feldíszítik őket. Nesztek, csináltunk valamit.

Írás a falon

Maradhatnék. Van kertem. Van kandallóm. Egy erdő mellett lakom. Ha rosszabbra fordul a helyzet, valahogy túlélném.

De sohasem élnék jól. A válság öt évéből ezt megtanultam. Kétlem, hogy kapnék bármilyen magyar nyugdíjat, még ha lehúznék is itt pár évtizedet.

Gondoskodnom kell a családomról. A gyerekeim lassan tizenévesek, jövőre van szükségük. Az, hogy három nyelvet beszélnek, és majd dolgozhatnak egy call centerben, jövőképnek sovány. Ja, igazából csak két nyelvet, az angol anyanyelvük nem számít. Nincs róla magyar bizonyítványuk.

Azt akarom, hogy azon járjon az eszük, „miért ne csinálhatnám meg?”, és nem azon, hogy „úgysem csinálhatom meg”.

Heraus mit uns

Nem vagyok egyedül az államhatár felé vezető úton. Sokakat ismerek – külföldieket és magyarokat –, akik az egész családjukkal költöznek. Mások dolgozni járnak ki, és hétvégén még hazajönnek, vagy amikor tudnak. Megint mások otthagyják a munkahelyüket, hogy külföldön keressenek jobbat. Helyi lakcím nélkül nem lenne esélyük kint, legalábbis a fejvadászok szerint.

Ezek az emberek évek óta küzdenek, de a fény az alagút végén egyre halványabb és távolibb.

Így tehát bedobom a törölközőt én is, és megyek a megszomorítottakkal. Visszatérek Kanadába,  szerencsét próbálni. Lehet, hogy az olajmezőkön kötök ki. Vagy valami koszosabb pályán, mint a PR.

Pokoli lecke

Magyarországot megőrzöm a szívemben. Mint azt a lányt, akiről mindenki megmondta, hogy óvakodjak tőle, mert összetöri a szívem és tönkretesz. Van, aki nem akarja észrevenni a hibáit, vagy azt hiszi, majd ő segít leküzdeni őket. De végül kiderül, hogy ő mégiscsak az, ami, és sem jó szó, sem erőszak nem fogja megváltoztatni.

Lady Hungary! Randizni veled kellemes, együtt élni viszont rohadtul lehetetlen.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!