szerző:
Kiss Noémi

Tárcarovatunkban ezúttal messzi tájakra kalandozunk. Kiss Noémi írása Azerbajdzsánból.

Jó, hát akkor itt fogunk élni – mi is ez?
Tárcasorozat a hvg.hu-n - az eddig megjelent írások

Mezítláb rágózik. A mellette álló nyalókát majszol és hangosan nevetnek. Az út mentén az ujjaik között tartják a nyers teát zacskóban. Xinaliq, a hegyi falu felé közeledünk 2300 méter magasan egy szurdokon át. Testükkel sorfalat húznak a szerpentin mellett. De én akkor már sejtem, hogy ők azok, itt a jövő gyerekei villantanak bokát. Hamarosan szétszélednek, futnak fel a kaptatón, meg sem kottyan a csontjaiknak, pedig nem kocognak. Iszonyú gyorsak, és sudárak, és kedvesek, mindkét lábfejük a levegőben. A volt Szovjetunió levedlett országában utazunk, veri a porfelhőt az abroncs, alig bírja a meredek sziklákat az Uaz. Azerbajdzsán olyan, mintha a világ végére jutottunk volna. Ez a világ vége pedig tele van reménnyel, és élettel, hiába élnek az itt lakó emberek több ezer éves elzárt hagyományok között. Aranykezű nők kendőben, egész nap a házban, gyapjút fonnak, a konyhában szamovárt töltenek, szőnyeget készítenek, a férfiak pásztorok és állatkereskedők, keserű dohányszagúak és ostáblán játszanak. Nomád sátruk van odafent, ott nem marad más szórakozás.

Megérkezünk a falusi focipályához. Újabb gyerekcsapat ugrik elénk. Nyalóktól fekete a tejfoguk, mikor fociznak, és véletlenül kirepül az a fog. S aki fogat vált, mehet az iskolába. Aki pedig jól tanul, Európában fog dolgozni. Nem megy katonának Hegyi-Karabahba az örmények elleni végtelen háborúba. Megfogja Allah azt, aki elmehet innét.

Kattintson galériánkért!
©

Már egy hete úton vagyunk. Eddig csak olajfákat láttunk a több száz kilométeres vonalon Bakutól idáig. Lila és kék kaukázusi bogáncsot, forrásokat, sárga, égető köveket, melyek éjszaka szétfagynak, hatalmas darabokban zuhannak le a völgybe, kattan a kőzuhatag. De most már a gyerekek alakjának árnyéka feszül rá az aszfaltra. Kötött mamusz vagy bocskor van a lábukon, lerúgják, futnak az elgördülő autók mellett. Hoznak egy labdát, rúgják. Teával kínálnak, cukorral és nem fogadnak el semmilyen ajándékot. Kacagva adják be az ablakon a felkapaszkodó teherautósofőröknek a további tealeveleket. Hátuk mögött temető és sírok elszórva a hegyoldalban.

Ebben a faluban nincs kijelölt sírhely, minden család igyekszik a domboldalon találni egy helyet, ahová az elhunytakat a földbe teszik. Azt is, aki elment, mert a világban húsz ezer xinaliki ember él. Itt a faluban már csak kétezren. A sírok között bárányok kapaszkodnak és a hegyi kecskék, szamarat és kutyát is látni, de kutyát ritkán, hiszen sem udvara, se kerítése nincs a házaknak, nincs hová kikötni őket. Tyúknak és a kakasnak is alig van hely. A házak teteje Xinaliqban maga az utca. A kerítés pedig száradó trágyából van, amivel a mínusz húsz fokos dermesztő hideg télben fűtik a kályhákat. Ide úgysem jön senki, vége az útnak és vége a világnak is. A világ vége pedig gyönyörűen kietlen, felkövezett hegyvidék. Maga a föld és a tűz, ami a hiedelemviláguk szerves eleme. Egyik kezével elvette, a másikkal ide adta nekik Istenük ezt a különös és fantasztikus vidéket.

Kattintson galériánkért!
©

Pár éve épült az út 2006-ban, amin az autónk kapaszkodik. Nemrég még hetekig tartott, amíg a közeli Qubába leereszkedtek a traktorok a hatalmas sárban. Xinaliq zárt világ, amit nemsokára épp ezek a gyerekek fognak eltűntetni. Mert az elvándorlás az elmúlás gyorsítója. Ezekre a szorgos és különösen furfangos gyerekekre a világ minden táján szükség van Amerikától Ausztráliáig.

Azerbajdzsánban vagyunk, Bakutól több száz kilométerre a Kaukázusban. Egyetlen turistával sem találkozunk, aki szembe jönne velünk. Idegenek nem nagyon jönnek, drága és nehéz is megszerezni a vízumot. Ez az ország nem nagyon szereti, ha valaki a hegyekre, meg a falvak lakóira kíváncsi. A falu inkább szégyellni való szegénység. Bezzeg az olaj és a gáz munkásai, de azok úgyis mind a városokban élnek az oligarcháikkal.

A xinaliqi gyerekek, ha felnőnek, Európába készülnek. Németországban dolgozni pár évet egy gyárban, az már komoly karriernek számít. Vagy egy amerikai telepen.  A család minden vagyonát, amit teából, szőnyegkészítésből, gyapjúból vagy bárányhússal keres, a legjobb tanulóra költi. Xinaliqban kiváló iskola van, Qubában már angolul tanulnak a fiatalok, és aztán elhagyják az országot, hogy gazdagon térjenek vissza. Plazmatévét raknak a húszrétegű perzsa díványhoz, és a Karabahban elhalt nagybácsi fényképe mellé kifüggesztik első okos telefonjukat. Így lesz idillien modern a régi, ezer éves kőházuk . A plazmatévé a szőnyegezett nappalikban mutatja az ebédünk alatt a háborús híreket: olaj, olaj, olaj. Az udvaron kézmosó, jó illatú szobák, konyha, ebédlő. Példás rend. Az egyik xinaliqi családnál bárányhúst ebédelünk, mint minden nap Azerbajdzsánban, leves vagy saslik formájában.

Kattintson galériánkért!
©

Xinaliqhoz hasonló falut még sosem láttam, és nem is nagyon láthattam volna, hiszen a világ egyik legmagasabban fekvő, magányos és kultikus településén állok. Körülbelül ötezer éves lehet a kultúrája, de a leírások is csak találgatnak. Mecsetek és tűzszentély található erődszerű falai között. Itt, ahol látványosan tapadnak a hegyek egymáshoz, mintha a sorfalat álló gyerekek ők maguk volnának. Itt nagyon hamar csontfoga nő a gyerekeknek.

A szerző köszönettel tartozik Sajó Tamásnak, aki a túrát vezette.

Kiss Noémi – Névjegy

Kiss Noémi író 1974-ben született Gödöllőn. Általános iskolás korában versenyszerűen úszott majd gimnazistaként vízilabdázott. Iskoláit Budapesten végezte, majd Miskolcra és a Svájc és Németország határán fekvő Konstanzba járt egyetemre. 2003-ban PHD fokozatot szerzett a Miskolci Egyetemen Paul Celan költészetéből írt disszertációjával. Műveit eddig angol, német, bolgár, román és szerb nyelvre fordították. Egy ikerpár édesanyja.

Kötetei: Tájgyakorlatok (elbeszélések, 2003), Határhelyzetek. Paul Celan költészete és magyar recepciója (2003), Trans (elbeszélések, 2006), Rongyos ékszerdoboz (útikönyv, 2009), Fekete-fehér. Tanulmányok Fotográfia és irodalom kapcsolatáról (2011), Ikeranya – az első év (elbeszélések, 2013), Sovány angyalok (regény, 2015).

Díjai: Móricz Zsigmond Ösztöndíj (2004), Irodalmi Centrifuga díj (2009), Zürich város ösztöndíja, writer in residence (2014), 2015 júniusában hónapban a Darmstadti Irodalmi Zsűri a Rongyos ékszerdoboz - utazások Kelet-Európában című útikönyvét a hónap könyvévé választotta.