A lázadás megmutatta: ilyen nem maradhat. De mit építsünk helyette? Kreatív, modern, szabad oktatást, amely nem 1930-ra, hanem 2030-ra készít fel.

A magyar oktatási rendszer teljesítőképessége határára ért. A miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt leveléhez e cikk születéséig 732 intézmény és csoport, ezen felül több mint 30 000 magánszemély csatlakozott. Miskolcon talán sosem látott nagyságú tüntetés zajlott minden gyerekért, minden iskoláért. Az oktatási kormányzat irányítói sorra kapkodó reakciókba, ígérgetésekbe menekülnek, álkonzultációt és látszatkerekasztalt szerveznek, a miniszterelnök heti rádióinterjújában tagadja az oktatás káoszát. Majd ennek ellenére lemond az államtitkár, és remélik, hogy ennyi elég lesz – pedig kezdetnek is elégtelen.

A mai oktatáspolitika nem azért bukott meg, mert nem jól valósítottak meg egyébként jó terveket, hanem mert eleve halálra ítélt, száz éve lejárt lemezt tettek fel az oktatás irányítói 2010-ben. Az, hogy a Fidesznek vége lesz, nem kérdés. A kérdés az, hogy milyen iskolát akarunk utána.

Az információ világának iskolája

Tíz mai óvodás gyermekből hét olyan munkakörben dolgozik majd, ami ma még nem létezik. Világunk naponta változik: a mobilkommunikációt átformáló iPhone nincs tízéves. A zenetévéket alig pár éve cseréltük le a YouTube-ra, az internetes keresőprogramokra optimalizáló szakemberek sem léteztek egy évtizede. Ahogy a korabeli lámpagyújtogatók, jégvágók, telefonközpont-kezelők, fényképelőhívók munkája eltűnt, úgy mai munkakörök is megszűnnek majd. A tempó sem lassul, sőt. Amit ma átélünk, az csak gyorsulni fog, és egyre újabb technikák tesznek minket alkalmassá, hogy tartani tudjuk a sebességet.

A változást nem állíthatja le senki, de az rajtunk múlik, hogy nemzetként, egy közös kultúra részeseiként hogyan vesszük fel a ritmust. Ehhez pedig a legfontosabb a versenyképes tudás.

Mi is az az iskola?

A tudás megszerzése életünk első percében megkezdődik, de szinte soha nem ér véget. Senki nincs kész tizennyolc vagy épp huszonéves korára. Mindannyian tanulunk most és tanulni fogunk egész életünkben: új eszközöket, technikákat, formákat és tudásokat sajátítunk majd el. Az iskola feladata immár nem pusztán a tudásátadás, hanem az egész életen át tartó tanulás kompetenciáinak átadása. Itt kezdődik az alkotó, azaz kreatív iskola.

A gyermekközpontúságról, a személyiségfejlesztésről, oktatásról, nevelésről alkotott fogalmaink mögött ott munkálnak az iskoláról alkotott koncepciók. Mire gondolunk, ha azt mondjuk, jó iskola? Boldog, szívesen és jól tanuló diákok? Magasan képzett pedagógusok, rátermett vezetők, támogató környezet?

A mai oktatásirányítás láthatóan egész mást gondol. A katonás rend és fegyelem iskoláját hirdetik, alattvalókat nevelő intézményt akarnak, ami a „nagy terv” mentén a mindenkori vezetéshez igazítja a gyermekeket. Ez a gondolkodásmentes iskola, amelyben az állam előírja, hogy a tanárnak mit, mikor, hogyan kell tanítania, a diáknak pedig mindent ennek szellemében kell bemagolnia. Ez az egyszerű séma passzol az egy törvény – egy tanterv – egy tankönyv létező hagyományához. Ez a szemlélet a múlt módszereit és attitűdjeit próbálja életben tartani a jelenben. Márpedig a múltból nem tudunk felkészülni a jövő kihívásaira.

A világ sem itt tart. A szakma és a szülők jelentős része már túllépett a fenti iskolaképeken, a XXI. századi iskolát nagyobbrészt a kreativitás fejlesztésével azonosította.

Mi is az a kreatív iskola?

A kreatív iskola az óvodában kezdődik. Olyan kisgyermekkori személyiségvonásokra épít, mint a kíváncsiság, a fantázia, a játékosság, a kérdezés, a nyitottság és a megismerni vágyás. Mindezt érzelmi biztonságot jelentő környezettel támogatja, ami sok kisgyermek számára akár életre szóló élményt is nyújthat.

Sajnálatos módon a hazai oktatáspolitika már régóta fordítva ül a lovon. Az iskolák és az oktatásirányítás túl hamar túl sokat akar megtanítani, ezzel erőltetve és elkedvetlenítve gyermekeink nagyrészét. Ez a működés lényegében az 1978-as Nevelés és Oktatás Tervének bevezetése óta jelen van, igaz, 2010 óta radikálisan romlott a helyzet. A mennyiségi mámor mellett a hazai oktatásirányítás érzéketlen az alapképességek változására is. Továbbra is csak az írás, olvasás, számolás készségeire koncentrál, amelyek mellett (nem helyett) már itt vannak a digitális írástudás, a problémamegoldás, a kritikus gondolkodás, a kommunikáció, az együttműködés képességei.

Gondoljunk csak bele: az írás-olvasás készségét pont ugyanúgy erőltetjük bele gyermekeinkbe, mint 50-60 éve, miközben radikálisan átalakult a technológiai és audiovizuális környezet. Egy 2 éves gyerek ma még talán alig beszél, miközben legyőzi a szüleit az Angry Birds legújabb verziójában, és maga indítja el kedvenc meséjét a neten. Könnyen lehet, hogy több mozgóképet látott, mint szüleik életük első 6 évében. Ilyen viszonyok között mégis miért működne a fél évszázados metódus?

Csíkszentmihályi Mihály szerint a kreativitás az élet során kibontakozó folyamat, életünk egyik legalapvetőbb forrása. A kreatív iskola megteremti, támogatja és erősíti a kibővített alapokat, amelyek az életen át tartó tanuláshoz, fejlődéshez, munkavégzéshez, életvezetéshez, műveltséghez, és demokratikus elkötelezettséghez szükségesek. A kreatív iskola nem rohan. Illeszkedik a kisgyermeki időfelfogáshoz, amelyben önfeledten, különösebb sietség nélkül lehet játszani, rajzolni, énekelni, kísérletezni, hibázni, újrakezdeni. A fantáziának, a képzelőerőnek, a kérdezés képességének idő és érzelmi biztonság kell. A kreatív iskola erről szól, a diák érdeklődéséhez igazodva egyszerre biztosít alkotó közeget és érzelmi biztonságot diáknak és tanárának egyaránt. Ilyen környezet csak autonóm iskolában jöhet létre, ahol a diákok és tanárok közösen alkotnak, hoznak létre új, közös tudást.

A tanítás szakmai önállósága nélkül (tervezés, tanítási módszerek, tanulásszervezési és értékelési technikák, tankönyvek, taneszközök szabad választása) kreatív iskolára sincs esély. Azt az intézmények vezetőinek és tanárainak saját elképzeléseik szerint kell megcsinálniuk. Így fejlődhetnek új ötletek és gyakorlatok, amelyek a helyi igényekkel összhangban hatnak gyermekeinkre, együtt a szülőkkel.

Az autonómia ösztönzi a szakmai minőség javulását is, szemben a kontrollal. A kreativitásnak két alappillére van: eredetiség és feladattudatosság. Nincs az az ember, aki a felsőbb hatalom diktátumait gondolkodás nélkül örök időkig képes boldogan végrehajtani (még ha vannak is, akik ideig-óráig ilyesmiről győzködik magukat). Ha elérhető minden eszköz – a net korában pedig elérhető, ha akarja az állam, ha nem –, ha megvan a szabadság, az autonómia életre hívja a tanárok nyitottságát, alkotásvágyát is. A pedagógia pedig nem betanított munka – pontosan erről a kreativitásról szól.

Te végül is jól érzed magad a suliban?

A kreatív iskola attitűdalapú. A közösség, a tanár-diák(-szülő) kapcsolat, az alkotás élménye, a teljesítmény, a siker megélése olyan pillanatokat és emlékeket ad, amelyek egész életen át elkísérik résztvevőit. A biztonság és az alkotó légkör mellett, a kreatív iskolában a diákok és a pedagógusok egyaránt jól érzik magukat. Az öröm és a siker a mindennapok része, ami egyben a tanulás és a gondolkodás alapja is. A tévedéseket és hibákat a kreatív iskola nem bünteti, hanem támogatja, mert általuk tanulhatunk a legtöbbet magunkról és a konkrét tárgyról is. A hiba nem szégyen, hanem tapasztalat, amiből a jövőnk épül.

A kreatív iskola lényege az örömteli alkotás. Arra készít fel, hogy képesek legyünk sikert építeni olyan szakmában is, ami ma még nem is létezik. És ez csak a kezdet. Ken Robinson világhírű oktatáskutató 2015-ben megjelent, Kreatív iskolák című könyvében a személyre szabott, organikus iskola alapjait vázolja fel.

Találjuk ki újra az iskolát!

A feladat világos: újra kell gondolnunk az iskola igazi természetéről, céljáról, lehetőségeiről alkotott elképzeléseinket az információs kor viszonyaira. Az, hogy a mai magyar kormány szétrombolta azt is, ami létezett, nem ment fel minket a jövő szemében. Az, hogy a mai oktatásirányítás traumatizálja az ország tanárait, tanulókat és szülőket egyaránt, és rettentő gátlásokat kényszerít óvodától gyermekeinkre, nem ment fel minket a gondolkodás alól.

2030-ban senki nem mondhatja majd, hogy „elnézést, de hülye volt a kormány 15 éve, tervgazdaságot épített, ezért ezt nem tudom megcsinálni”.

Az információ kora itt van, a kreatív ember, a tanuló társadalom realitása itt van. Engedjük el a lexikális tudást zsúfoló, tanárt, gyereket, szülőt agyonterhelő iskola lejárt ötleteit, lépjünk tovább a XXI. századba. Találjuk ki most, hogy a Klik felszámolása után, a helyi önrendelkezés és a kiszámítható finanszírozás világában hogyan lépünk hónapról hónapra a kreatív, esélyteremtő iskola felé. Mert ennek alapjait akkor is lerakhatjuk, ha a kormányban nem értik meg, hogy mi ez az egész, és miért fontos.


A szerző országgyűlési képviselő, az MSZP budapesti elnöke.