Seres László
Seres László
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

"Az tuti, hogy Soros fog nevetni a végén" - vonja le a tanulságot a HVG munkatársa. Vélemény.

„Wow, a CNN-nek vissza kellett vonnia az egyik nagy »Oroszország-sztoriját«, és 3 alkalmazottjának le kellett mondania. Mi a helyzet a többi kamu sztorijukkal? FAKE NEWS!” – twittelte elégedetten az amerikai elnök, majd még rá is dobott egy lapáttal: kiposztolt egy rövid videót magáról, amin egy utólag CNN-logóval ellátott embert ütlegel. Holott az, amire ilyen agresszíven reagált, nem nagy ügy, legalábbis liberális demokráciában: a hírcsatorna menesztette oknyomozó csapatának vezetőjét és két munkatársát, amiért kiderült, hogy cikkük állítása ellenére valójában nincs bizonyítékuk a Trump-team egyik pénzemberének és orosz befektetőknek az állítólagos találkozójára. Nincs itt semmi látnivaló, mindenki tette a dolgát: a csatorna belátta a hibáját és lépett, az elnök boldogan twittelt, majd ütött, virtuálisan.

Amerikában persze nincs ember, aki mostantól azt hinné, hogy innentől minden fake news, ami az elnök embereinek orosz kapcsolatait illeti, sőt. FBI-vizsgálatok, szenátusi meghallgatások, magas rangú exharcostársak kínos menesztése kíséri a nagyon is létező, egyre szövevényesebb ügyet, a nyilvánosság pedig valódi, félig valódi és totál kamu hírek tömegéből válogathat, attól függően, mit akar elhinni. Akárhogy ütlegeli a videón Trump a CNN-t, attól még a csapata számos tagjának valóban voltak komoly orosz kapcsolatai, orosz hackerek valóban beavatkoztak az amerikai választásokba, Putyin pedig nyíltan elismeri, hogy vannak tudatformáló tervei, hiszen „információs háborúban” áll a Nyugattal, a Sputnik News és a 750 milliós nézettségű Russia Today (RT) profin bővíti Moszkva befolyási övezetét.

Liberálisnak mondott demokráciában azonban, ahol az állam éppúgy szét van választva a médiától, mint az egyházaktól, és ahol a média kontrollálja a hatalmon lévőket, nem pedig fordítva, a privát és az állami hazugságnak éppúgy vannak következményei, mint a bebizonyosodott valóságnak. Ez persze nem mindig egyszerű. A németek éppen a közösségi médiával, ezen belül is főként a Facebookkal küzdenek: törvényt hoztak arról, hogy hamar el kell távolítani az oldalakról a gyűlöletkeltő, illetve jogszerűtlen tartalmakat. Ez azonban problémás, hiszen nem mindig nyilvánvaló, mi illegális, ahogy az sem, mitől „fake” egy hír. Különben is, ki dönti el helyettünk? Illiberális autokráciák ilyen fáradságos, sokszor tévedésekkel tarkított utakat persze nem ismernek: széles chemtrailnyom vezet a konspirációs elméletektől a közpénzen előadott hazugságokon át azoknak az újságíróknak és civileknek a zaklatásáig, akik a tényeknek hisznek, nem a hatalom politikai bulvárjában, pszeudohíreiben, óriásplakátjaiban.

„A Kreml virtuális valóságot teremt a médiában, saját tévéket gründol, a lapokat, az internetet ellenőrzi, azzal a céllal, hogy elhitesse a társadalommal: nincs alternatívája” – hallhattam nemrég Putyin egyik prominens üldözöttjétől, Mihail Hodorkovszkij orosz üzletembertől egy németországi médiakonferencián. Nehéz volt nem arra gondolni, hogy ez pont az a modell, amely nálunk is éppen megvalósul. Nemcsak az elhíresült civiltörvény vagy a lex CEU készült orosz licenc alapján, a hozzáállás is a hírekhez, az újságírókhoz és lassan magához a valósághoz. A magyar Állami Fake News Gyár már nem pár kamu hírről szól (lásd például az Orbán mellett állítólag kiálló ortodox rabbik esetét), nem a „normál” közszolgálati működés siklik ki időnként, hanem a kormány fogta a fejünket, és addig tömte központilag előállított, laborban tesztelt pszeudovalósággal, amíg tömegesen vissza nem igazoltuk a nemzeti konzultáció őrületét.

Orbán orosz és török mintára rendezkedik be virtuális valóságában. Az újságírókat nálunk még nem lövik le vagy börtönzik be, mint a két illiberális példaképállamunkban, de azért akit előállítanak, azt megbilincselik. Államilag generálják privát médiaholdingok létrehozását, a családi strómant és a filmbiztos tévétulajt újabb és újabb médiák begyűjtésével bízzák meg, aki pedig mer szólni vagy tenni valamit az érdekkör ellen, az bekerül a hírekbe, nem is akárhogy.

Ezekben a napokban egy olyan amerikai magyar milliárdos arcképe lepi el az országot (5,4 milliárd forintunkért), akinek az – amúgy erősen vitatható – migrációs nézetei soha nem kerültek uniós fórumok elé, így azok nem is részei az EU migrációs politikájának. Érdekel ez bárkit? Vagy az, hogy a Soros által segített jogvédők nem importálnak ide senkit, csak az ide menekült szerencsétleneket segítik? De Soros György arcképe nem is informálni akar valamiről, hanem identitást erősíteni. A nemzetellenes, globális világpolgár, a migrációból mesés vagyont szerezni akaró spekuláns (plusz, ha valaki bele akarja érteni: zsidó) kapitalista mítosza nem felvilágosítani akar, hanem sötétségben tartani. Ahogy a NER iskolarendszerének célja félművelt, ámde engedelmes és konformista kis állampolgárok tömeges előállítása és forgalomba hozatala, a felnőtt állampolgárokat is időnként meg kell erősíteni kormányközeli identitásukban, nehogy valamelyikük azt higgye, van alternatíva.

Az tuti, hogy Soros fog nevetni a végén.