Hont András
Hont András
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Teljesen helyénvaló fölhozni a migránsozást az olimpiai arany apropóján, bárhogy is prüszkölnek egyesek.

A ballibek lemigránsozták új, nemzeti büszkeségeinket, a remek sportembereket, a rokonszenves fiatalokat, a téli olimpián győztes, férfi gyorskorcsolya-váltó felét adó fivéreket, Liu Shaoangot és Liu Shaolin Sándort, és cúna-cúna politikát kevertek e felemelő pillanatba is, milliók örömét rontva ezzel el – sikolt föl a Demokrata, a Pesti Srácok, a Mandiner, a közmédián, közpénzből blogoló Fidesz-tanácsadó (aki mellesleg Schmidt Mária házi lapjának főszerkesztője). (És igen, vitatkozom itt a hvg.hu szerzője, G. M. jegyzetével is.)

Valójában senki nem migránsozott le senkit. A gúnyos megjegyzések nem sértőek, nem kirekesztőek és nem elhallgathatóak.

Arra sem alkalmasak, hogy bárki örömét elrontsák. Ezek a „migránsozó”, ironikus megjegyzések nem a sportba vittek politikát, hanem a politikai beszédben használták a jelenséget (nem, nem a két, konkrét szereplőt), magához, a sportteljesítményhez csak áttételesen van közük.

Akkor először is erről, az áttételről. Úgy alakult, hogy a két srác pályáját egy ideje nyomon követem. Éppen lapunk volt az, amelyik az első nagyobb szabású portrét készítette róluk. (Az külön cuki, hogy a Pesti Srácok alegysége ebből a cikkből idézi a fivérek szavait, természetesen forrásmegjelölés nélkül – de hát ellentétben a gyorskorcsolya-futamok eredményével, az előre megjósolható, hogy a NER-ben a padlástól a pincéig mindenki lop.) Azóta félszemmel figyelem, hogy mi történik velük a felszerelésük eltűnésétől a szerencsés megkerülésig, az olimpiai felkészülésüktől az előző versenyszámokban elért eredményekig. Váltóban kivívott első helyüknek így különösen örültem, de az üzenet, amelyet e győzelem hordoz Magyarország jövője, a magyar nép mentális állapota szempontjából fontosabb, mint az aranyérem.

Kapásból föltehető például a kérdés, hogy Liuék diadala milyen fényt vet magára a migráns szóra. Akik a testvérpárra alkalmazták ezt a kifejezést (hogy adekvátan-e vagy sem, arról egy bekezdéssel később), azok nem őket akarták becsmérelni, hanem szóhasználat gyalázatosságát bemutatni. És ez sikerült is: a fölháborodó propagandisták önkéntelenül leplezték le önmagukat, mert a hazug szóhasználatot könnyebb utolérni, ha sántít. A kezdeti hipokrita hablaty ugyanis az volt, hogy a „migráns” megjelölés objektív, semleges fogalom, semmi rosszat nem takar, alkalmazhatja bátran a nemzeti hírügynökség, a közmédia, a tudományos tótumfaktum – és nyomukban megadva magát ez álszentségnek, szinte a teljes magyar sajtó. Csakhogy amint két, újdonsült hőssel hozzák kapcsolatba a migránsságot, azonnal beindul a „kikérem magamnak”, a „hogy képzeli” és egyéb turbófölháborodás, elárulva, hogy a szónak igenis pejoratív csengése van. Pontosan ezért kellett bevezetni. Mert dehumanizál. Mert a tömegek nem tekinteteket, sorsokat, méltányolható emberi célokat látnak, hanem csak egy idegen szót hallanak, amely mögé minden távoli rémet oda lehet képzelni. Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor életútja viszont a migránsozás által eltakart hús-vér, szerethető emberek történeteiből is fölvillant valamit.

Ám szintén kérdés, hogy esetükben a „migráns” egyáltalán fölvethető-e. Stumpf András normális, de szerintem téves cikkében elismeri, hogy a magas labdákat le szokás csapni, és hogy akik Liuék történelmi sikere után migránsoztak, azok „nyilvánvaló, hogy nem elítélő, hanem éppen pozitív előjellel” tették, „oltalmukba véve őket az orbánizmussal szemben”. Ám árnyékra vetődtek – írja Stumpf – hiszen ezúttal két, Budapesten született honfitársunkról beszéltek így. Stimmt. Azonban nem azok vezették be és használják a másod- és harmadik generációs migráns vagy bevándorló fogalmat, akik iszonyodnak ettől a hangulatkeltéstől, hanem akik most kikérik maguknak, hogy miként lehet ilyet mondani Magyarországon, magyar anyától született személyekre. Akkor egy példa a Demokratáról, egy a Pesti Srácokról, egy a Mandinerről, egy az idézett közmédiablogról. Vagy föltüntetjük a származást másod-harmadíziglen a muszlimok, a fekete-afrikai bevándorlók és az olimpiai bajnokok esetében is, vagy egyik esetben sem. Az idegenellenes propagandát az olimpiai arany apropóján fölhánytorgatók gesztusai ennek az álságosságnak a felderítéséhez is jó szolgálatot tettek.

Ami pedig azokat a kollégákat illet, akik sajátos megfelelési kényszerből minden irányba intőleg emelik föl mutatóujjukat, hogy márpedig emberek között nem teszünk megkülönböztetést akkor sem, ha ezzel elvben nemes célt szolgálunk, szóval nekik azt tudom mondani, hogy egy rögeszme érveinek visszafordítása nem a rögeszmének való behódolást jelenti. Hanem az ellenkezőjét. Röstellem, hogy Örkény honában az irónia erejéről kell értekezni, arról hogy a szavak néha pont az ellenkezőjét jelentik, mint az elsődleges értelmezésük. Egyes kifejezések, jelzők likvidálása valamiféle erőltetett illemtan kedvéért a humánum híveit leghatékonyabb fegyverüktől fosztja meg.

Az önkéntes cenzorkodás már csak azért sem célszerű, mert nem pusztán kommunikációs kérdés, ami a migánsozás és a migránsozás kifordítása kapcsán fölvetődik, hanem tartalmi is. Nem kerülgetve: az, hogy jó-e, ha jönnek bevándorlók. Azt írtam fentebb, hogy „vagy föltüntetjük a származást másod-harmadíziglen a muszlimok, a fekete-afrikai bevándorlók és az olimpiai bajnokok esetében is, vagy egyik esetben sem”. Hadd árnyaljam ezt a kijelentést. Adott kontextusokban bánjunk azonos módon mindegyik alannyal. A Magyarországnak szerzett dicsőség ténye, az állampolgárság, az érzelmi kötődés szempontjából édesmindegy, hogy a Liu testvéreknek (vagy a sarki kebabosnak) honnan érkeztek a felmenői.

Más szempontból azonban nagyon nem az, és hogy ezt lehessen mondani, ahhoz szavakra van szükség, hogy bizonyos dolgokról (illetve mindenről) nyíltan lehessen beszélni. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a migránsozás (pontosabban annak lejáratása) nem a két fiút érinti csak, hanem édesapjukat is. Esetében lehet ugyanis a klasszikus migráns definícióval előhozakodni: a jobb élet reményében vagy más okból lakhelyét véglegesen megváltoztatni kívánó embertársunk. Róluk harsogja a jelenlegi propaganda, hogy maradjanak, ahol vannak, veszélyeztetik etnikai homogenitásunk, ezeregyszázéves (soha nem létező) egyneműségünk, kultúránk és megeszik a munkánkat. Hogy ez az egész ormótlan hazugság, amellett csak akkor lehet érvelni, ha rámutatunk azokra a széles körben elismert személyekre, akik máshonnan jöttek, vagy szüleik máshonnan jöttek. Ezen csak ez segít, nem a píszí.

Hogy egyértelműsíthető legyen: a bevándorlás nem feltétlenül rossz, a sokszínűség nem baj. Az általuk jóváhagyott leadben a Liu-testvéreket kínai-magyar fiúknak aposztrofálta kollégánk. Mert ez a valóság. Anyanyelvi szinten beszélnek kínaiul, ünneplik a holdújévet, közegük legalább annyira nemzetközi, mint budapesti. Ha szigorúan vesszük, még a munkánkat is elvették, hiszen csak akad két, a családfáját Árpádig visszavezető gyorskorcsolyázó, aki befért volna a magyar csapatba. Az, hogy Liuék édesapjának történetesen Magyarország tetszett meg, hogy beleszeretett egy magyar nőbe (elveszik lányainkat, asszonyainkat!), azt eredményezte, hogy két tősgyökeres magyar nem lehetett ott az olimpián – az országnak meg nem lenne téli olimpiai aranya. Azt hiszem, fölösleges tovább magyarázni: igenis vállalható az a nézet, hogy egy emberséges, nyitott bevándorláspolitika gazdagíthat minket, már ha és amennyiben meg tudjuk nevezni, hogy kik is gazdagítanak, és nem burkolózunk szemérmes hallgatásba. Utolsó példa, esküszöm: amikor nekibőszült antiszemiták a szittya kultúrfölényt többek közt a Nobel-díjasainkkal támasztják alá (kinek ne lett volna ilyen élménye?), akkor nem árt fölhívni a figyelmüket, hogy a listán hány zsidó található, pedig elvben nagyon nem szép ezt emberekről számon tartani.

Elhiszem, hogy kellemetlen, mikor nem az utolsó méterekről, a célba érésről, a kemény edzésekről esik most szó elsősorban (valószínűleg ez Knoch Viktornak és Burján Csabának a legkellemetlenebb – tőlük elnézést), ám roppant kellemetlen annak a vidéki, színes bőrű kisfiúnak is, aki itt született, magyarul beszél, és három éve kapja az utcán a beszólásokat. Kellemetlen a kiküldetésből hazatért családnak, amelynek gyermekeit körbevették az iskolában, hogy hallják külföldről költöztek ide, biztos „migránsok”. Kellemetlen a megvert turistáknak és kellemetlen a legálisan itt tartózkodó menedékkérőnek, akinek pihenését egy fölhergelt falu megakadályozta. Tulajdonképpen az egész rémesen kellemetlen.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!