Vélemény

Portré: Garabits Károly, a Fidesz új erzsébetvárosi alelnöke

"Tizenhat évesen még egy ágyban aludtam a bátyámmal. Fürdőszobánk sem volt, a WC pedig kint a folyosón" - rettent el az őt és négy testvérét egyedül nevelő mama szocializmusbeli nyomorának dimenzióival az átigazolásával még egyes fideszeseket is meglepő, egykor MSZP-támogatott 50 éves önkormányzati képviselő.

Vélemény

Csúcsdöntő BUX

A tőzsdeindex értéke nem egészen másfél év alatt megduplázódott (ilyen rövid idő alatt ez csak 1997-1998-ban és 1999-2000-ben történt meg). A két csúcspapír, a Mol és az OTP értéke még ennél is látványosabban gyarapodott. A BUX szárnyalását semmiképpen sem szabad azonosítani a magyar gazdaság, pláne a magyar gazdaságpolitika sikerével.

Vélemény

Politikai genetika

"Nekünk egy nemzeti baloldalra lenne szükségünk. Ám sokan szkeptikusak, mondván, hogy különböző - genetikainak talán túlzás lenne mondani, fogalmazzunk úgy, hogy történeti - meghatározottság miatt ennek az esélyei csekélyek." Hogy jön ide egyáltalán a genetika? Három magyarázata lehet Orbán Viktor fenti, Tusnádfürdőn tett kijelentésének. Egy: valóban így gondolja. Kettő: a tusnádfürdői rendezvény felfűtött hangulatától túlpörgött, de ezt ő sem gondolja komolyan. Három: A kétharmados parlamenti többség megszerzéséhez Orbán nélkülözhetetlennek tartja a genetikai üzenetekre nyitott szavazók megszerzését.

Vélemény

Tűz a benzinre

Nem szükséges bizonygatni, hogy a 60 dollár körüli olajár önmagában kifejezetten előnyös a költségvetésnek és az olajcégeknek. Ezért halad vontatottan minden olyan program, amely a kőolajszármazékok alternatíváinak elterjesztését célozza, pedig EU-előírás, hogy ezek arányát a szinte nulláról 2010-ig 2 százalékra kell emelnünk

Vélemény

Élet az eurón kívül

Közgazdaságilag nehéz indokokat találni az euróövezeti belépés késleltetésére. És nem lenne célravezető a belépéshez szükséges államháztartási feltételek pusztán formális teljesítése sem.

Vélemény

Hegyi Árpád Jutocsa, az Opera új főigazgatója

"Jutocsa ínyencet jelent, Árpád vezér egyik gyermekét nevezték így. Becsületes operaszerető mérnök apámtól kaptam, de a szakmában ma mindenki csak Jutónak hív" - indít névmagyarázó nyitánnyal az 50 évesen a pesti Opera élére emelt, rendezőnek tanult főigazgató.

Vélemény

Gregor Gysi: "A vadkapitalizmushoz nem akarunk visszatérni"

Az előrehozott választásokra készülő Németországban a pártok, a sajtó és a közgazdaság-tudomány egyaránt neoliberális beállítottságú- állítja Gregor Gysi (57 éves), az újabban sokak számára meglepően nagy népszerűségnek örvendő Baloldali Párt listavezetője. Szerinte a baloldali kísérlet kudarca nem ok a gondolat feladására.

Világ

Hadszíntér a Közel-Kelet

Londonban bombák robbantak, mert bombákat akartak robbantani. De ez egy háborúban nem szokatlan és nem is meglepő. Négy évvel a World Trade Center ikertornyainak lerombolása után érdemes lenne tudomásul venni, hogy a liberális demokráciákat megtámadták. Ez a háború azonban nem előzmény nélkül való.

hvg.hu Vélemény

Újságíró esete a szóvivővel

Vészesen közeledik augusztus 5-e, amikor Sólyom László, Magyarország új államfője elfoglalja hivatalát a Sándor palotában. Még emlékszünk 2000. augusztus 4-re, amikor 120 millió forintért volt ágyúdörgés, parádé, és szabadtéri koncert az előd, Mádl Ferenc beiktatása alkalmával. Vajon idén is hasonlóra számíthatunk? Ennek járt utána - vesztére - a HVG újságírója a kormányszóvivői irodánál.

Hirschler Richárd Vélemény

Amikor a személyzetiseket megdermesztették az idegen szavak

Alig 25 éve még nem voltak humánerőforrás vezetők, csak a párt hű katonáiként eljáró személyzetisek. Egyikük, a HVG-nek adott interjúban óv a vezetők automatikus kiválasztásától „ami politikai károkat okoz”, és elítéli a becsületes embereket lefegyverző „áltudományoskodást”. Miközben Dániában a jóléti modell gondjairól panaszkodtak, a lengyel kormány megszorító intézkedéseit követő felháborodás utat nyitott a szocialista rendszert alapjaiban megrázó Szolidaritás mozgalomnak.

Vélemény

Rácz Jenő egészségügyi miniszter

A miniszterváltást követően, 1996-ban meghívják a kalocsai városi kórház főigazgatóságába, a minisztérium furcsa összetételű füstje azonban már megcsaphatta, mert amikor 2002-ben Csehák Judit helyettes államtitkárának invitálja, azonnal települ vissza Pestre. Aztán megy a miniszter asszony, majd az utód is, és egyszerre csak ő kap felkérést a bársonyszék elfoglalására.

Vélemény

Szikora János: "Ami már kiment, azt sokkal nehezebb visszaszedni"

Nem ígér nyugodt álmokat a svindliseknek Szikora János (50 éves), az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke. Igaz, neki sem lehetnek nyugodt álmai, hiszen nagyobb szigort és több bevételt várnak el tőle pénzügyminisztériumi főnökei. Segítségére lehetnek viszont , az adókerülők rejtőzködését nehezítő törvénymódosítások, amelyeket a parlament a minap fogadott el.

Vélemény

Hollandia és a népszavazás

Jan Peter Balkenende, Hollandia miniszterelnöke, a HVG-nek írt exkluzív cikkében leszögezi: az unió jelenlegi helyzete nem az út vége, hanem egy új út kezdete. "Európa tovább erősödhet, ha van elég bátorságunk őszintén beszélni egymással."

Vélemény

Molnár-ügy, avagy a kontraszelekció diadala

Egy eleve rosszul indult, rossz ügy: kínos végkifejlet felé közeledik az Orbán család gazdagodását vizsgáló bizottság. A bizottság elnöke Molnár László, nem kerülheti el az elnöki tisztről való lemondást, az MSZP pedig nem tud olyan jól kijönni ebből az ügyből, mintha bele sem ment volna.

Világ

Interjú a londoni Iszlám Kulturális Központ fejével

A terrorizmus ellen ideológiai fronton is háborút kell vívni - ért egyet a brit kormányfővel Ahmad Al-Dubayan (43 éves). Az általa vezetett legnagyobb londoni mecsetben általában nem politizálnak, de a terrorakció után kivételt tettek: imámuk mélységesen elítélte a merényletsorozatot.

HVG Gazdaság

Interjú a Cisco elnökével a technológiai fejlődésről

A jövő a virtuálissá váló, önmagukat megvédeni képes számítógépes hálózatoké - jósolta a világ legnagyobb hálózatieszköz-gyártójának, az amerikai Cisco Systemsnek a vezérigazgatója, John Chambers (55 éves), aki most járt először Magyarországon.

Vélemény

A püspökök tudják

A múlt héten "kiragadott idézetek jelentek meg" abból a levélből, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nevében Veres András püspök intézett az Oktatási Minisztérium államtitkárához némely tervezett rendeletmódosítások miatt. Erős szavakkal kárhoztatja Veres, hogy az általános iskola első három évében nem buktatják meg azt a lusta, haszontalan, vagy csak elmaradott gyereket, aki például nem tanul meg olvasni. Olyan alsófokú intézményekről vizionál, amelyek "az analfabetizmus, a deviáns és agresszív magatartásformák és a műveletlenség melegágyai lesznek". Megerősíti, hogy az egyház a rendpárti, szigorú, teljesítménycentrikus, konzervatív, következetesen büntető és jutalmazó oktatást várja el az államtól, és ezt kívánja megvalósítani saját iskoláiban.

Vélemény

Katonai blöff

Rájátszva a lakosság fokozott veszélyérzetére, a kormány egy szimulált, de inkább kitalált légtérsértéssel próbált nagyobb nyomatékot adni a Zengőre tervezett radar ügyének.

Gazdaság

Német-magyar porcelán

Tulajdonképpen nagyon egyszerű ügy ez az immár hónapok óta húzódó magyar-német munkaerő-piaci csetepaté. Csak attól függ, honnan nézzük.

Vélemény

Mayer Aranka: koronatanú

A 47 esztendős egykori operettszubrett sikeres színpadi pályát futott be, de országos ismertségre csak akkor tett szert, amikor az Orbán Viktorral kapcsolatba hozott szőlőügyekben főszerephez jutott.

1
362 363 364 365 366
371

A címlapról ajánljuk