TGM: Ezt már nem!
Kult

TGM: Ezt már nem!

Fölszólítjuk a kulturális (meg egyéb) állami intézmények munkatársait: tanúsítsanak polgári engedetlenséget, amelyet utólag igazolni fog az alkotmányos helyzet visszaállítása.

Sebes Gábor Itthon

Sebes Gábor: Másnap

A korrupcióban az is szörnyű, hogy a Fidesz és Orbán összes szavazóját és hívét bűntárssá teszi egy olyan bűnben, amit nem követtek el – írja szerzőnk, aki a Fidesz önkormányzati képviselője. Vélemény.

Hont András Itthon

Hont: Mégis magyarnak számkivetve

Az ellenzék nyolc év alatt milliószor mondta el, hogy szüksége van ránk, pontosabban a szavazatunkra. Nekünk most van szükségünk ellenzékre.

Tóta W. Árpád Itthon

Tóta W.: Írás a falon

Fájdalmunkban nem vagyunk egyedül. Tudunk egymásról, és meg kell védenünk egymást. Vélemény.

Gergely Márton Itthon

Nagyobb úr ő, mint az Isten, Orbán lesz a fejedelem

Ahogy telnek az évek Orbán Viktor alatt, úgy válik a kormányfő egyre magányosabbá a csúcson. Ez 2018-ban kiteljesedett. Most már a párt is inkább visszahúzta, mint segítette. Gergely Márton gyorselemzése.

Para-Kovács Imre Itthon

Para-Kovács Imre: Fekvő nyolcas

"Most nem ezzel kellene foglalkozni, uraim, nem a bukás lehetőségével, nem azzal, hogy mi lesz, ha..." Képzelt választás előtti eligazítás a Fidesznél. Vélemény.

Márki-Zay Péter Itthon

Márki-Zay Péter: Húsvét után: lesz-e magyar feltámadás?

Április 8. mindenképpen mérföldkő lesz országunk történelmében: vagy a korrupt kormány bukik meg, vagy a közös nemzeti érdekért összefogásra képtelen ellenzék - véli a HVG-nek írt véleménycikkében a Fideszt nemrég összellenzéki támogatással legyőző hódmezővásárhelyi polgármester.

Antal Attila Itthon

Antal Attila: A kormányváltás nem elég

Erős társadalmi mozgalom nélkül a rendszer kormányváltással együtt is velünk marad, kormányváltás nélkül pedig stabil fél-diktatúrává válik. Vélemény.

Gomperz Tamás Itthon

Gomperz: A 30 ezüstpénz meséje

Tesco-kereszténység, amit a Fidesz csinál, kiválogatja, ami tetszik neki, a többit a polcon hagyja. Például az irgalmat, a szerénységet és az alázatot. Hack Péter számára azonban a képmutató látszat nyomós érvnek bizonyul.

Révész Sándor Itthon

Révész: Simicskát a börtönbe?

Ha Simicska számolna azzal a lehetőséggel, hogy a saját milliárdjainak visszavételét támogatja, önmaga ellensége lenne. Ha azzal számol, hogy ezáltal kiváltja magát a gazemberek köréből, melyben vezető szerepet töltött be, kivásárolja magát a Jobbik plakátján említett lopós "Ők"-ből és bevásárolja magát a visszavevős "Mi"-be, akkor a saját érdekének megfelelően cselekszik.

Csillag István Gazdaság

Csillag István: Már hasadoznak?

Orbán egész rendszere hazug politikai konstrukció. Azt hirdeti, hogy nemzeti felemelkedést, középosztályosodást szolgál, miközben a szegényektől elvéve és a közepes jövedelműek stagnáló életszínvonalát garantálva a legfelső két jövedelmi tized gazdagodását: beleértve saját és politikai szűkebb családja nábobbá válását valósítja meg.

1
7 8 9 10 11
390

A címlapról ajánljuk