Az EP elutasította Klaus bocsánatkérési kérelmét

Az Európai Parlament (EP) elnöke, Josep Borrell védelmébe vette a testület két képviselőjét, akik a múlt héten bírálták Václav Klaus cseh államfő nézeteit az európai alkotmányról.

  • MTI

„Ön nagy erővel és meggyőződéssel terjeszti elő személyes érveit az alkotmányos szerződés ellen. Más politikusok hasonló erővel és meggyőződéssel ezekkel egyetérthetnek, vagy el is utasíthatják azokat” - írta Borrell Klausnak címzett válaszlevelében.

Borrell szerint alaptalan arról beszélni, hogy a képviselők véleményük nyilvánosságra hozatalával megsértették volna Csehországot és legfőbb képviselőjét. Így Klaus kérését, hogy a képviselők kérjenek tőle bocsánatot, mert bírálatukkal megsértették az Európai Unió egyik szuverén államát, elutasította.

Václav Klaus szóvivője útján közölte: Borrell levelét hivatalos úton még nem kapta meg, sajtóhírekre pedig nem kíván reagálni.

Roca Vidal-Quadras, az EP alelnöke, valamint Jo Leinen, az EP alkotmányügyi bizottságának elnöke azt állították, hogy Klaus véleménye árt Csehország nemzetközi tekintélyének. Úgy látják: Klaus az egyetlen az európai uniós államfők közül, aki ilyen élesen szembehelyezkedik az európai alkotmánnyal.

Hozzászólások