szerző:
hvg.hu

Az Edinburgh University néhány kutatója húsz évet töltött a paranormális jelenségek vizsgálatával, az akadémikusok kételkedő pillantásainak kereszttüzében. Mivel egyértelmű magyarázatokkal nem szolgáltak, kérdéses, hogy ezekre az emberekre úgy emlékszik majd a tudomány akár Newtonra és Eintsteinre, vagy a középkori alkimistákkal veszi majd őket egy kalap alá, akik a „bölcsek kövét” keresték.

A "kanálhajlítgató" Uri Geller
© AP
A skóciai egyetem Koestler Parapsychology Unit elnevezésű tanszékének magyar vonatkozásai is vannak. Az intézmény alapítására szánt tőkét ugyanis az 1905-ben Budapesten született író, Arthur Koestler hagyományozta az egyetemre. Jelenlegi kutatói között találjuk Caroline Watt pszichológust, akinek a szakterülete azon emberek vizsgálata, akik azt állítják, hogy gyerekkorukban paranormális élményben volt részük. Kollégái Peter Lamont bűvész, aki a csalás és a különféle fortélyok történetének szakértője, Fiona Steinkamp filozófus, és Dr. Paul Stevens fizikus. Utóbbi azt vizsgálja, hogy reagál-e a tesztalanyok teste egy másik szobába zárt ember érzelmi állapotaira. Stevens magát scinece-fiction rajongónak vallja, azonban ez nem azt jelenti, hogy könnyedén elhinne bármit is.

Bár a parapszichológiával foglalkozó kutatókat sokan sarlatánoknak és kuruzslóknak tartják, a Koestler intézet munkatársai bármikor megállják a helyüket az akadémiai vitákban. Ennek ellenére kutatási területüket – a telepátiát, az előzetes ismeretet, jövőbelátást, és a pszichokinézist – a mai napig nem ismerik el a főbb tudományágak.

Ez furcsa helyzetbe hozza azokat, akik az egyelőre megmagyarázhatatlan jelenségeket és azok kutatását is tudományágként értelmezik. Ha sikerül egyszer kézzelfogható bizonyítékot találniuk feltételezéseikre, ez esetben a tudomány úttörőivé válnak, akárcsak Kopernikusz vagy Galilei. Ha azonban továbbra sem tudnak a konzervatív tudósok ízlésének is megfelelő bizonyítást letenni az asztalra, könnyen gúny tárgyává válhatnak.

A paranormális kutatás hivatalos elindítása a feljebb említett Koestlerre vezethető vissza. A marxizmusból kiábránduló kommunista író, akit a spanyol polgárháború idején a Franco-rezsim bebörtönzött és halálraítélt, később megszökött a fasiszták elől és Nagy-Britanniában telepedett le, ahol karrierje nagy részében a szovjet totalitariánus rendszert támadta – legismertebb könyvében, a Sötétség délben című alkotásban is felfedezhető ez a motívum. 1983-as öngyilkossága után – amelyet követően akkor 55 éves felesége Cynthia is végzett magával – végrendeletében közel egymillió fontot hagyományozott egy parapszichológiával foglalkozó egyetemi tanszék felállítására. Ez azonban két esztendeig váratott magára, ugyanis több nagy nevű oktatási intézményi s fanyalgott az ötlettől. Mint azt David Cesarini, az Arthur Koestler – Az otthontalan elme című könyvében írja „Azt a kutatási anyagot, amellyel a tanszéknek foglalkoznia kellett volna, nevetség tárgyának tekintették, a hagyatékról pedig többen azt gondolták, hogy csupán rosszízű tréfáról van szó.

Végül 1985-ben Anglioába érkezett Robert Morris, aki pszichológusként J.B. Rhine paranormális kutató munkatársaként dolgozott a kaliforniai Duke Universityn. Rhine és Morris kutatásai között szerepelt egy kísérlet, amelyben patkányok médiumokhoz hasonló képességeit vizsgálták. Morris olyan történetekre alapozva vágott bele a vizsgálatra, amelyek olyan kutyákról szóltak, akik minden reggel szeretettel szaladtak gazdáikhoz, kivéve azt a napot, amikor a tulajdonosok menhelyre, vagy elaltatni vitték őket. A kutatók arra voltak kíváncsiak, vajon reprodukálható-e ez a jelenség laboratóriumi körülmények között. Tizenhat patkányt engedtek két percre szabadon egy közel 2,5x2,5 méteres dobozban, amelyet különálló, de átjárókkal rendelkező szekciókra osztottak fel. Minden patkányról feljegyezték, hogy hány ilyen kisebb részt látogatott meg – ezzel mérték az aktivitásukat. Ezután véletlenszerűen kiválasztottak nyolcat, amelyeket elaltattak.

„Az életben maradt állatok fele volt olyan aktív, hogy legalább azt a négyzetet elhagyja, amelyben elhelyeztük” – magyarázta a kísérletet Morris. „Az elaltatott állatok közül azonban egyik sem mutatott ilyen aktivitást.”

A pszi vizsgálati módszerei (Oldaltörés)

Paranormális gyógyítás
© AP
A tanulmány természetesen nem bizonyult használhatónak, ugyanis túl kicsi volt a skála, amelyen végrehajtották. Ez azonban rávilágít arra a rizikóra, amelyet az edinburghi egyetem vállalt, amikor elfogadta a Koestler-hagyatékot, kockára téve nem csak a tanszék, de az egész intézmény jó hírét. Morris azonban jó tanszékvezetőnek bizonyult.

„Bobnak nyilvánvalóan hosszútávú tervei voltak” – nyilatkozta Caroline Watt – aki az alapítást követően, 1986-ban kezdett el a Koestler intézetben dolgozni -  a Financial Timesnak adott interjújában. „Tudta, hogy a parapszichológiát csak akkor fogják komolyan venni, ha nagyon alapos vizsgálatokat végez.”

Morris ügyelt arra, nehogy túlzott lelkesedéssel vádolják, s örömmel alkalmazott kétkedőket a kísérletek lefolytatása során. Emellett mindig ügyelt arra, hogy kerülje a túlzásokat. Ehhez tartotta magát akkor is, amikor 2002-ben interjút adott a New Scientistnek. Elmondta, hogy amikor Edinburghba érkezett, „körülbelül 85 százalékos valószínűséggel” gondolta úgy, hogy valami olyasmire fognak bukkanni, amelyet a tudomány mai állása szerint nem lehet megmagyarázni. A későbbiek során, Morris saját bevallása szerint ez a valószínűség 90-95 százalékra kúszott fel.

Emellett felhívta a figyelmet, hogy a tudósoknak, kutatóknak óvakodniuk kell attól, hogy valamiben higgyenek, vagy teljes mértékben elutasítsák azt. Meggyőződése szerint ugyanis más tudományágak sem a hitről szólnak.

Türelme és megfontolt hozzáállása meghozta a gyümölcsét. 2004-es halálakor öt parapszichológiai kutatóintézet üzemelt Nagy-Britanniában, amelyeket kivétel nélkül a Koestler-tanszéken végzett hallgatók alapítottak. De vajon mire is jutottak ezek az intézmények a titokzatos „pszi” kutatása során.

A görög ábécé 23. betűjével a paranormális jelenségek ismeretlen faktorát jelölik, a megmagyarázhatatlan történést, amelyre a szkeptikusok általában a „véletlen” szót alkalmazzák. A pszi-jelenségeket két csoportba osztották, ebből az egyik az érzékeken kívüli érzékelés (extrasensory perception vagy ESP), a második pedig a pszichokinézis (PK). Előbbi arra vonatkozik, amikor egy személy az öt elismert érzékszerve használata nélkül jut információhoz, a második pedig az olyan helyzetekre alkalmazandó, amikor az elme közvetlen hatással tud lenni az anyagra.

A pszi vizsgálatára a leggyakrabban az úgynevezett ganzfeld kísérletet alkalmazzák. Ilyenkor egy hangszigetelt, üres szobában egy heverőre lefektetik a kísérleti alanyt, akinek az elsődleges érzékeit kiiktatják. A szemeit letakarják, a füleibe pedig egy fejhallgatón keresztül fehért zajt játszanak le. Miután az alany érzékelését ilyen módon letompították, az épület egy másik szobájában egy úgynevezett „küldő” személy egy tárgy képére kezd koncentrálni, azzal a szándékkal, hogy telepatikus úton eljuttassa azt az alany tudatába. A vizsgálat végén az alanynak négy képet mutatnak, amelyek közül ki kell választania a megfelelőt. Az eddigi eredmények elgondolkodtatóak.

Ha teljesen véletlenszerűen választanának az alanyok a képek közül, 25 százalékos eséllyel találnák el a megfelelőt. A vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy ez a százalékos araány valamivel több mint 33. Statisztikailag ez hatalmas eltérés, a probléma csak az, hogy a kutatók nem tudják elfogadható érveléssel alátámasztani a jelenséget.

1985-ben Charles Honorton parapszichológus kijelentette, hogy a ganzfeld kísérletek igazolják a pszi létezését. Az ellentétes álláspontot képviselő amerikai Ray Hyman válaszként közreadott egy elemzést a ganzfeld-vizsgálatokról, amelyben 99 problémára mutatott rá a kísérletekkel kapcsolatban. Egy évig tartó cikk-csatájukban a két szakember végül egy közösen megírt közleményt publikált. Mindketten egyetértettek abban, hogy a ganzfeld kísérletek eredményei mutatnak valamit, amely nem tudható be egyszerűen a statisztikai hibának. A pszi létezéséről azonban eltérően vélekedtek.

Honorton ennek hatására belekezdett az autoganzfeld néven ismertté vált vizsgálati módszer kifejlesztésébe, amely tulajdonképpen a korábbi módszertan komputerizálását jelentette. A számítógépes modell elkészítése során Honorton ügyelt rá, hogy kiszűrje a Hyman által felmutatott 99 problémát a folyamatból. Hat éves vizsgálódás után Honorton kísérletei 34 százalékos találati arányt mutattak ki. Az edinburghi Koestler-intézet a kilencvenes években hasonló eredményekről számolt be.

Kutatók és kétkedők napjainkban (Oldaltörés)

1999-ben Julie Milton és Richard Wiseman parapszichológusok tanulmányukban 30, Honorton vizsgálatai után végzett autoganzfeld-vizsgálatot elemeztek. Analízisük konklúziójaként megállapították, hogy a százalékos eloszlások teljesen véletlenszerűek voltak. Esszéjük hatalmas csatározásokat robbantott ki. Esszé-esszét követett, melyben mindenki mondta a magáét, eredmény, kompromisszum azonban nem született.

„Az én helyzetem kissé furcsa” – nyilatkozta Richard Wiseman, aki napjainkban a University of Hertfordshire-n a pszichológia általános megértésének professzora. „Jómagam a Koestler-intézetben végeztem, így eljártam a Parapszichológiai Szövetség gyűléseire, ahol szép számban találkoztam olyanokkal, akik a pszi-elmélet támogatói. A probléma azonban az, hogy ezek az emberek nagyon nehezen tudják igazolni felvetéseiket, olyanoknak, akik elutasítóak ezzel a területtel szemben.”

Wiseman saját bevallása szerint nem vonja kétségbe a pszi létezését, de vélemény szerint a legtöbb parapszichológus túlságosan könnyelmű, s egyik vizsgálatot hagyja félbe a másik kedvéért, ahelyett, hogy következetesen végigjárnák a saját maguk számára kijelölt utat.

Dean Radin ellenkező véleményen van. Az Apollo XIV. legénységében utazó Edgar Mitchell által alapított Tudatkutatási Laboratórium igazgatója szerint a pszi létezése már bizonyított dolog, csupán a szkeptikusok vonják kétségbe azt.
„Amikor a paranormális jelenségek létezéséről van szó, az emberek általában elsődleges véleményükre hallgatnak” mondta Radin. „Wiseman professzor az a típus, akinek a saját szemével kellene látnia, amint egy repülő csészealj leszáll a Fehér Ház gyepére, hogy elfogadja a bizonyítékot.”

Radin azonban semleges véleménnyel is szolgált. A nyolcvanas-kilencvenes években öt amerikai kormányzati szerv is folytatott paranormális kutatásokat. Bár kézzelfogható eredmény egyik sem hozott, minden vizsgálatot úgy hagytak abba, hogy az általános vélekedés szerint „valami történt a kísérletek során”. A központi hírszerző iroda, a CIA sem azért fejezte be Stargate elnevezésű paranormális kutatását, mert nem találtak semmit, pusztán azért, mert úgy gondolták, a vizsgálatok csekély a gyakorlatban is bevethető hírszerzési haszonnal kecsegtetnek.

Radin szerint a tudománynak még fejlődnie kell, hogy befogadóbb legyen a paranormális jelenségeket illetően. Vélemény szerint a kvantumfizikában tapasztalható előrelépések a legjobb jelei annak, hogy a fizikai világ egyre „kompatibilsabbá válik a pszi-vel”.

1963-as The Structure of Scientific Revolutions című könyvében Thomas Kuhn úgy fogalmazott, hogy a tudományos haladásban megkülönböztethetőek a „normál tudomány” hosszú szakaszai és a „forradalmi tudomány” rövidebb kitürései. A szerző véleménye szerint ez utóbbi időszakokban jelentek meg az emberiség sorsát és fejlődését leginkább befolyásolható elméletek – elég csak Newtonra vagy Einsteinre gondolni.

Kuhn paradigmaváltásnak nevezte az ilyen mérvű felfedezéseket, megjegyezve, hogy gyakran egy generáció is kevés arra, hogy ezek beérjenek. Ez a vélekedés pedig megnyugvást kínálhat a pszi-kutatóknak, akik közül sokan úgy gondolják, az emberiség jelenleg is egy ilyen paradigmaváltáson megy keresztül, amelynek eredményeképpen a paranormális jelenségekről való párbeszéd teljesen mindennapivá válhat a tudósok és kutatók között.

hvg.hu Kult

Pszichiátriai betegek művei a Hiltonban

Budapestre érkezett a világ első olyan vándorkiállítása, amely egyszerre ad teret pszichiátriai zavarokkal küzdők és hivatásos művészek alkotásainak.