Az eddig 25 millió példányban elkelt világbestseller A Da Vinci-kód számos olvasója saját szemével szeretné látni a könyvben leírt misztikus jeleket. Kíváncsiságuk kielégítésére Franciaországba, Olaszországba, Skóciába szerveznek "tényfeltáró" turistautakat.

"Elnézést, egészen pontosan hol halt meg a kurátor?" - kérdezgetik érdeklődő, elsősorban amerikai turisták manapság a Louvre teremőreitől, mivel a párizsi múzeumban játszódik Dan Brown misztikus thrillere, A Da Vinci-kód. A múzeum regényben is szereplő termeit és képeit manapság naponta több ezren is felkeresik, Brown könyvét afféle turista-sorvezetőként használva, ám az alkalmazottak elmondása szerint éppen csak egy futó pillantást vetnek Leonardo és Caravaggio képeire - sokkal inkább érdekli őket az a férfi-WC, amelynek ablakából a sztori szerint egy szappanba rejtett nyomkövetőt hajítottak ki a főhősök.

Nemcsak a Louvre munkatársainak idegeit teszik próbára a kalandvágyó érdeklődők. A könyvben szereplő, kultikussá lett helyek iránti érdeklődés miatt korlátozni kényszerültek a skóciai Edinburgh-től alig 10 kilométerre fekvő Rosslyn-kápolnába özönlő turisták számát is: az új szabály értelmében csak óránként és vezetett túrák során lehet odalátogatni - a több mint fél évezredes homokkő faragványok ugyanis nehezen viselik a titkos szimbólumok után tapogató kezeket. Márpedig ilyenekből akad jó néhány: a bestseller 2003 márciusában jelent meg, s júliusban már 9 ezren voltak kíváncsiak a könyv utolsó lapjain szereplő templomra - ez azt jelenti, hogy a korábbihoz képest mintegy meghatszorozódott a látogatók száma. Közülük többen már azon is elcsodálkoznak - ahogyan a skóciai Sunday Herald című hetilapnak a manchesteri Hamilton család is nyilatkozott -, hogy "a mai Tesco áruházakhoz képest mennyi időt és energiát fordítottak e régi épületek megépítésére".

Nincs nyugta a milánói idegenvezetőknek sem, akiket azzal gyötörnek a Da Vinci-kód-turisták, hogy meséljenek Leonardónak a Santa Maria delle Grazie-kolostorban az ebédlőt díszítő, Az utolsó vacsora című freskójának állítólagos titkos szimbólumairól, vagy például arról, hogy a képen látható János evangélista valóban Mária Magdolna-e.

Az élénk figyelemnek persze van jó oldala is. A misztikus kalandok konjunktúralovagjai hamar Da Vinci-kód-túrákat kezdtek szervezni elsősorban Franciaországba, s a néhány tíz eurós múzeumi idegenvezetéstől kezdve egészen a több ezer eurós luxusutakig minden pénztárca-vastagságú Brown-hívet ki tudnak szolgálni. Példa erre, hogy a regény egyik helyszínén, a Párizs környéki Chateau de Villette-ben is meg lehet szállni a 18 vendégszoba egyikében potom heti 4500 euróért, de a kevésbé tehetősek is két órát kutathatnak 55 euróért rejtélyes kódok után a kastélyban. Az a több tucat szerző is jól járt a könyvvel, aki annak sikerét meglovagolva vagy a bestsellert elítélő, vagy annak alapján a történelmi helyszíneket feldolgozó munkával rukkolt elő.

Persze nem minden érintett lett gazdagabb. A sztori kárvallottjai közé számítja magát a párizsi Saint Sulpice-templom plébánosa is, aki helyesnek gondolta felhívni a látogatók figyelmét egy táblácskával arra, hogy a templomot átszelő bronzvonal nem pogány csillagászati eszköz, és hogy a rózsaablakon ne keressenek semmiféle titkos társaságra való utalást.

A könyv története dióhéjban: Robert Langdont, a Harvard Egyetem szimbólumszakértőjét éjszaka elhívják a párizsi Ritz szállóból a Louvre-ba, ahol holtan találták a párizsi múzeum 76 éves kurátorát. A szerencsétlenül járt tudós saját vérével festett pentagrammal ad jelzést kódfejtő unokájának és Langdonnak, mitévők is legyenek, hogy megtalálják a világtörténelem egyik legnagyobb titkának a kulcsát. Langdon a kurátor unokájával különös - a katolikus egyház Opus Dei nevű szervezete által minden módon akadályozott - nyomozásba fog, amelynek során kiderül: Mária Magdolnának gyermeke született Krisztustól, így a kereszténységben Megváltóként tisztelt názáreti Jézus lett a frank Meroving-család egyik őse. A pár bonyolult fejtörőket megoldva végül a Grál-legendát is megfejti, és az is kiderül, hogy az állítólag középkori Sion-rend védelmének köszönhetően mind a mai napig élnek Krisztus leszármazottai. A másik fontos "felfedezés", hogy Jézus Mária Magdolnát, és nem Pétert szánta a kősziklának, amire az egyház felépül (HVG, 2003. szeptember 27.). Végül is - állítja Brown - Jézus nem akarta, hogy Istenként tiszteljék, sőt, ő sokkal inkább a szent nőiség tiszteletére biztatott, így lett a világtörténelem egyik első feministája.

"Engem csak az zavar, hogy a könyv elején a szerző azt állítja, minden történelmi és kulturális utalása megfelel a valóságnak" - nyilatkozta a Saint Sulpice-templommal foglalkozó történész, Michel Rouge a CNN hírtelevíziónak. Az egyház sem azért ítélte el A Da Vinci-kódot (lásd Átok reá című írásunkat), mert Brown sokszor összekeveri a kódex és tekercs szavakat, vagy éppen természettudományos tájékozatlanságáról hírt adva úgy véli, az ecet oldja a papiruszt. Azt is csak kevesen vetik a szemére, hogy a párizsi menekülésük során a főhősök valahogy soha nem a valóságos utcaelrendezést követve bukkannak fel a fontosabb helyszíneken.

Persze nem is igen lehet kárhoztatni Brownt a sok tekintetben meglepő teológiai alulinformáltságáért. A 41 éves amerikai, miután énekes-zongoristaként nem futott be, művészettörténetet hallgatott Spanyolországban, majd angolt tanított. Csak amikor első könyve, a Digital Fortress (Digitális erőd) 1998-ban megjelent, váltott: otthagyta tanári állását, és teljes erővel az írásra koncentrált. 2000-ben publikálta Angyalok és démonok című könyvét (ez magyarul 2003-ban jelent meg), majd egy évre rá a Deception Pointot (A megtévesztés pontja). A Da Vinci-kód sikere után idén nyárra ígéri kiadója a szabadkőműves mozgalmat leleplező könyvét, a The Solomon Keyt (A Salamon-kulcs). Brown annak ellenére aszketikus életformát követve reggel 4-től kezdve folyamatosan ír, hogy A Da Vinci-kód már-már a Harry Potter-sorozatot megszégyenítő bestseller lett, eddig több mint 50 millió amerikai dollárt hozva a szerző konyhájára.

A könyvben állítottakat szkepszissel fogadóknak annyit azonban el kell ismerniük, hogy tényleg létezik a Sion rendje. Igaz, azt nem 900 éve, hanem 1956-ban alapították, s nem lovagok, hanem négy francia férfi, akiknek a társaságát annak rendje és módja szerint be is jegyezték a francia hatóságok. Elnöke André Bonhomme lett, aki 1996-ban azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy a szervezet már rég megszűnt. Mindenesetre A Da Vinci-kód által felpiszkált érdeklődésű kincskereső kalandturisták meghallva, hogy a Sion rendje mégiscsak létezik, szinte feldúlták a dél-franciaországi Rennes-le-Chateau-t, ahol a 20. századi Sion rendje állítólag titkos dokumentumokra bukkant. Olyan vehemenciával keresték a frigyládát és egyéb kincseket, hogy Jean-Francois L'Huilier polgármesternek éjszakánként alagutakat ásó, lelkes relikviavadászokat kell hajkurásznia, és a 150 fős közösségnek tavaly mintegy 120 ezer turistával kellett megbirkóznia.

IZSÁK NORBERT

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
Monitor

Átok reá

Katolikus könyvesboltokban március vége óta tilos árulni A Da Vinci-kódot, Dan Brown amerikai szerző világszerte...