szerző:

Az UNESCO világörökség-listájára való felvételre javasolja a brit kormány Charles Darwin downe-i egykori lakóházát, ahol az angol természettudós negyven évig élt és kidolgozta az evolúciós elméletet - jelentette be Tessa Jowell brit kulturális miniszter.

Korabeli gúnyrajz
Darwinról
A miniszter a modern kor egyik legnagyobb tudósának nevezte Charles Darwint. Darwin 1842-ben költözött a London melletti Downe községben (a mai délkelet-londoni Bromleyben) álló Down-házba, miután a harmincas években világkörüli utat tett, amelynek során a Galápagos-szigetekre is ellátogatott. A házhoz tartozik egy kísérleti kert is, amelyben Darwin növényeket és állatokat tanulmányozott.

Ebben a házban fejezte be Darwin fő művét, A fajok eredetét, amelyben kifejti a természetes kiválasztódás útján történő fejlődés elméletét, valamint több más fontos művét. A párizsi Világörökség Központ 2007 nyarán ismerteti döntését - áll a BBC brit közszolgálati rádió internetes honlapján. Ha a javaslatot elfogadják, a ház éppen Darwin születésének 200. évfordulójára, 2009-re válhat a világörökség részévé.
MTI Világ

A mostari Öreghíd is a világörökség része lett

A Világörökség Bizottsága a dél-afrikai Durbanben tartott, vasárnap befejeződött hétnapos ülésén 17 kulturális és hét természeti értéket vett fel a világörökség részeként védendők sorába. Az emberiség kulturális és természeti örökségének UNESCO-listája így immár 812 épületet, épületegyüttest, illetve természeti tájat tartalmaz, 137 országban. A világörökség részévé nyilvánította az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a mostari Öreghidat.

MTI Tech

Az amerikaiak fele nem hisz Darwinnak

Az Egyesült Államokban újult erővel tört ki a vita az élővilág evolúciós fejlődéstörténete és az isteni teremtés szószólói között.

Világ

Darwin evolúciós elmélete visszatért a szerb iskolákba

Engedve a közvélemény nyomásának, a szerb oktatási minisztérium csütörtökön ismét kötelező tananyaggá tette az általános iskolában Darwin evolúciós elméletét, amelyet vallási meggyőződésből, önkényesen iktatott ki a tananyagból a tárca vezetője.

Szellem

Darwin a zsebben

A tőke néha ugyanúgy a darwini szabályok szerint viselkedik, mint a biológiai gének - legalábbis ezt állítja újabban a pszichológiával, játék- és megismeréselméletekkel foglalkozó Mérő László matematikus és tudományosbestseller-szerző.