Bejelentkezés  

Komolyabb feladatot kapnak az afganisztáni magyar katonák

Utolsó frissítés:

Szerző:

Pontosan egy éve, tavaly júniusban hangzott el először, hogy Magyarország megvizsgálja, milyen feltételekkel tud részt venni az afganisztáni újjáépítési feladatokban. A kormány szerdán döntött arról, hogy októbertől elvállalja egy tartományi újjáépítési csoport (PRT) vezetését.

Juhász Ferenc előző honvédelmi miniszter tavaly júniusban jelentette be, hogy létrejött egy kormányzati szakértői csoport, amely megvizsgálja Magyarország esetleges részvételét. A szerdai döntés értelmében Magyarország két évre vállalta a feladatot, azaz a 21.118 négyzetkilométer területű és 780 ezer lakosú Baglán tartományi újjáépítési csoport vezetését.

Még nincs reakció
A NATO brüsszeli központja egyelőre nem reagált az afganisztáni tartományi újjáépítő csoport (PRT) átvételére vonatkozó magyar kormánydöntésre, ugyanakkor egy magát megnevezni nem kívánó tisztségviselő - hangsúlyozva, hogy nem hivatalos minőségben nyilatkozik - üdvözölte a lépést.
Juhász Ferenc tavaly nyáron még azt mondta: ha Magyarország részt venne ebben a NATO számára nagyon fontos feladatban, az 5-10 évre szólna, és olyan lenne, "mintha Magyarországot kibővítenénk két hátrányos helyzetű megyével". A beindítással kapcsolatos döntést a kormány az elmúlt egy évben már többször is elhalasztotta.

Jelenleg mintegy 180 magyar katona szolgál a NATO által vezetett afganisztáni műveletben. Most éppen a Bercsényi László Felderítő-zászlóalj és a Könnyű Vegyes Zászlóalj állománya közösen látja el feladatait egy norvég zászlóalj parancsnokság alárendeltségében, Kabulban.

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője elmondta, hogy a Magyar Honvédség a kormány szerdai döntése után elkezdi kidolgozni a pontos ütemtervet a Baglán tartományban lévő holland táborba való áttelepülésre. A Puli-Humri településen lévő tábort a hollandok átadják a magyaroknak, ugyanis a hollandok egy másik tartományi csoportot vezetnek majd. Kabulból először a szálláscsinálók települnek majd át, majd a főerők költöznek be a holland katonák táborába.

A magyar katonák feladata a tartományi újjáépítési csoportban hasonló lesz a mostanihoz. Ők biztosítják majd azoknak a civil szakembereknek, szakértőknek a biztonságát, akik a tartományban az újjáépítési feladatot végzik majd.

Bocskai István elmondta, hogy a különböző projektek - például egy iskola helyreállítása, vagy egy kútfúrás - biztonságáért is a magyar katonák felelnek majd. A szóvivő azt is elmondta, Magyarország kezdeményezni fogja, hogy a környező országok katonai erővel is járuljanak hozzá a magyar vezetésű újjáépítési csoporthoz. A szóvivő ismertetése szerint a HM-et a misszió katonai elemeinek költsége terheli.

Hirdetés
Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X