Melyik a foci-vb legmenőbb meze? 48 csapat, 96 dizájn, és minden, amit tudni érdemes róluk
Összegyűjtöttük a résztvevő válogatottak első és második számú mezeit, és próbáltuk megfejteni, mi inspirálta a tervezőiket. Szavazzon a legszebbre!
Oroszország felfüggesztette katonáinak kivonását két grúziai orosz támaszpontról, amíg a biztonsági helyzet nem normalizálódik újra – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.
A Moszkvai vezetés előzőleg pénteken már két repülőgéppel menekített ki orosz állampolgárokat a grúz fővárosból, Tbilisziből, s felkészítette Grúzia elhagyására ottani diplomatáinak többségét is, miután a grúz vezetés kémkedés és provokatív akciók szervezése címén vádat emelt négy orosz katonatiszt ellen, s rendőri erőkkel zárta körbe az orosz hadsereg tbiliszi parancsnokságát.
„A kivonást felfüggesztettük" – mondta Moszkvában az orosz védelmi tárca szóvivője, arra a folyamatra utalva, amelynek során – egy kétoldalú megállapodás alapján – az orosz erők 2008 végéig több szakaszban kiürítik két utolsónak megmaradt grúziai támaszpontjukat Batumiban, illetve Ahalkalakiban.
A szóvivő azzal indokolta a lépést, hogy a grúz területen át zajló kivonás közben a jelenlegi helyzetben nem lehet teljességgel garantálni az orosz katonák biztonságát.
Korábban az Interfax orosz hírügynökség Alekszandr Baranov tábornokra, az észak-kaukázusi katonai körzet parancsnokára hivatkozva a Doni Rosztovból azt jelentette, hogy az idei évre vonatkozó kivonulási terv végrehajtását felfüggesztették.
Közben Tbilisziben orosz tisztségviselők szombaton arról számoltak be, hogy folytatják az ottani orosz nagykövetség diplomatáinak és családjaiknak a kimenekítését, s csak néhány emberüket hagyják hátra.
„Gyakorlatilag a nagykövetség teljes személyzetét elszállítják ma, s csak néhányan maradnak hátra" – mondta el Mihail Szvirin, a nagykövetség szóvivője, hozzátéve, hogy külön repülőgépet küldenek értük Moszkvából.
Összegyűjtöttük a résztvevő válogatottak első és második számú mezeit, és próbáltuk megfejteni, mi inspirálta a tervezőiket. Szavazzon a legszebbre!
Az univerzum védelmezői sokáig kicsit komolyan vehetetlen nosztalgiabulinak tűnik, de aztán az alkotók húznak egy szokatlant.