AIDS, szegénység, korrupció

Tanzániáról az európaiak többségnek a turizmusból élő Zanzibár szigete, Kilimandzsáró, vagy a méregdrága szafarik „ugranak” be, így könnyen azt gondolhatnánk, hogy az országban más afrikai államhoz viszonyítva jól élnek az emberek. Pedig nem.

Besétál egy jól öltözött úr a tanzániai nemzeti bankba. Hivatalos papírokat lobogtat. Külföldi hitelezőket képvisel - mondja - jött, hogy behajtsa az adósságot. Több mint százmillió dollárt, amivel a kelet-afrikai ország a nyugati hitelezőknek tartozik. Megadja a számlaszámot, ahol az adósság rendezésére szánt összeg hever. A bank ellenőrzi, a számla valóban él, a nyolcvanas évek óta oda gyűjtögetett pénz is ott van. Mivel a hivatalos papírokat rendben találják, szót fogadnak a férfinak és több mint 130 millió dollárt utalnak át különféle számlákra. Csak később derül ki, hogy a papírok hamisak. A pénz felszívódik, egy része a gyanú szerint a jelenlegi államfő, Jakaya Kikwete kampányába vándorol és hozzásegíti 2005-ös választási győzelméhez. Utólag már mindenki előtt világos, hogy ha a csalóknak nem lettek volna politikai, banki kapcsolataik, akciójuk meghiúsult volna.

A fent leírt eset a legjobb példája annak, milyen kreatív formát ölthet a korrupció a világ egyik legszegényebb országában, ahová ennek ellenére folyamatosan áramolnak a segélyek, az állami költségvetés 40 százaléka külföldről érkezik. A korrupciót aggódva figyelő támogatók egy része ezért nem a helyi vezetésre bízza a „szponzori” pénzek sorsát: az ország északi részén autópályát építő japánok például egy az egybe megépítették az utat, még a munkásokat is maguk választották ki. Tanzánia egykori „gazdája”, a Milleniumi Fejlesztési Célok teljesítését kiemelten fontosnak tartó Nagy-Britannia - tizenhárom másik államhoz és nemzetközi szervezethez hasonlóan - viszont közvetlenül a költségvetésbe injekciózza be az évi több tízmilliárd forintra rúgó segélyezést.