"Álmok ma is születhetnek"

Egy korty víz, betevő falat, szerető ölelés, biztonságos közeg, szabadság – ilyesmire van szüksége az embernek, nem pedig több és több fogyasztásra - tanítja egy fiataloktól indult civil kezdeményezés a még fiatalabbakat.

Lev Tolsztoj Mennyi föld kell az embernek? című elbeszélésében Pahom, a paraszt földet akar venni a nomád baskíroktól, akik nem vetnek, nem aratnak, ám vidáman élnek. Ott ezer rubelért bárki annyi földet kaphat, amennyit egy nap alatt körbe tud járni.

Pahom nagy területet szemelt ki magának, sietve indult útnak, de végül úgy járt, ahogy előtte a többi paraszt: a fáradtságtól összerogyott, és kilehelte a lelkét, még mielőtt napnyugtakor visszatért volna oda, ahonnan hajnalban elindult.

Mire van szüksége egy emberi lénynek? Ezt kérdezik a Tükörben a világ című, 12-18 éveseknek (de fiatalabbaknak és idősebbeknek is) készült játékgyűjtemény alkotói, a Zöld Fiatalok ökológiai egyesület, valamint a „szemétből aranyat” (hulladékokból ékszereket és más használati tárgyakat) gyártó Cellux Csoport tagjai. A játékfüzetet a két csoport arra jelentkező iskolákban örömest bemutatja – és most egy kiállításon is, amely január 25-éig még látható a Millenáris Parkban.

A füzet és a kiállítás a világfaluban felnövő új nemzedékeket arra igyekszik nevelni, hogy tudatos fogyasztók és felelős világpolgárok legyenek. Vagyis ne csak a maguk közvetlen szükségleteit, hanem a Föld lehetőségeit, a környezeti hatásokat, a szociális viszonyokat, a szabadság és méltányosság szempontjait, a glóbusz többi lakójának és a jövőnek az igényeit is vegyék figyelembe, ezen kívül legyenek készek kezdeményezni és kreatívan cselekedni.

Tudás, túlélés, választás, alkotás, identitás, pihenés, biztonság, szeretet, részvétel – a játékfüzet és kiállítás létrehozói szerint alapvetően erre a kilenc dologra van szüksége az embernek – legyen brazíliai bennszülött, ausztrál milliomos, avagy indiai koldus –, valamint egy tizedikre: hogy mindvégig képes legyen álmodni. S bár az igények helyi szinten jelentkeznek (a közlekedéshez például Kaliforniában elsősorban autóra, az őserdőben inkább kenura van szükség), a mai globalizált világban többnyire olyan árukat fogyasztunk, amelyeknek az egyik kontinensen termelik meg a nyersanyagát, egy másikon dolgozzák fel, s egy harmadikon látják el márkajelzéssel, hogy aztán elárasszák vele az egész világot.

Jelenleg a Föld hat és félmilliárd lakójából 1,7 milliárd tartozik a „globális fogyasztói réteghez”; ennek a fele Európában, az Egyesült Államokban és Japánban él. E régiók fogyasztói életstílusa nem fenntartható – tanulhatják meg az érdeklődő osztályok –, négy Földre volna szükség ahhoz, ha mindenki úgy élhessen, ahogy mi. 2008-ban az emberiség már szeptemberig felhasználta azt az erőforrás-mennyiséget, amennyinek az egész évre elégnek kellett volna lennie.

A túlfogyasztás mértéke kiszámítható – családok, városok, országok, kontinensek, sőt az emberiség esetében egyaránt. A William Rees és Mathis Wackernagel kanadai kutatók által kidolgozott úgynevezett „ökológiai lábnyom” azt mutatja, mennyivel több erőforrást használ fel gazdasági tevékenysége során az ember, mint amennyit a Föld elbír. Ennek figyelembe vételével dolgozta ki a New Economics Foundation (NEF) 2006-ban a happy planet indexet (HPI). A brit agytröszt javaslatára e boldogság-mutatót úgy kapjuk meg, hogy az élettel való elégedettséget jelző számot megszorozzuk a várható élettartammal, majd a szorzatot elosztjuk az ökológiai lábnyom értékével. Ez a számítás nem az egyes emberek, hanem a bolygónk „boldogságára” van tekintettel. Ezért lehetséges, hogy a HPI indexek 178 országot átfogó nemzetközi rangsorában olyan országok, mint Ausztria, Luxemburg és Németország csak a középmezőnyhöz tartoznak, az Egyesült Államok csupán a 150., a listavezető pedig a kis Csendes-óceáni szigetország, Vanuatu, ahol az emberek anélkül élnek viszonylag hosszú, elégedett életet, hogy a Földet kizsákmányolnák vagy túlontúl károsítanák.

Ez az index tehát nem jelzi ugyan „a boldogságot”, ám arra mindenképpen figyelmeztet: a termelés, a kereskedelem és a fogyasztás mennyiségi mutatói nem fejezik ki az emberiség reális szükségleteit. Legalább annyira fontos, hogy az ember szabadon, öntevékenyen részt vegyen a társadalmi folyamatokban, legyen tekintettel a jövőre, legyen bátorsága szeretni – és még álmodni is.

Álmok ma is születhetnek – olvashatjuk a Tükörben a világ játékfüzetben –, és szólhatnak hozzánk a múltból is, ahogyan például a következő hopi indián prófécia: „Amikor a föld beteg és a vadon élő állatok eltűnnek, jönni fog egy törzs, tagjai különféle kultúrákból és népekből. A tettekben hisznek, és nem a szavakban. Meggyógyítják a Földet. Ők lesznek a szivárvány harcosai.”

Gerlóczy Ferenc