szerző:
MTI

Kettétört az Air France szerencsétlenül járt Rio de Janeiro-Párizs járata, és nincs remény arra, hogy bárki is túlélte a katasztrófát.

Pierre-Henri Gourgeon, a francia légitársaság vezérigazgatója az áldozatok hozzátartozóival csütörtökön tartott megbeszélésen elmondta, hogy a repülőgép vagy még a levegőben, vagy a vízbe csapódáskor darabokra hullott, és biztosan nincsenek túlélők.

Az Air France 447-es számú járata, fedélzetén 228 emberrel, a hétfőre virradó éjjel zuhant le az Atlanti-óceán közepén, mintegy ezer kilométerre a brazil partoktól. Az áldozatok és a roncsok felkutatására irányuló erőfeszítéseket Brazília irányítja, Franciaország pedig a baleset okainak kiderítéséért felel. A francia fél felkérte az amerikai repülésbiztonsági hatóságot (NTSB), hogy segítsen a nyomozásban.

A pilótafülkében elhangzottakat, a repülési információkat, valamint a repülőgép technikai adatait rögzítő fekete doboz hiányában a szakértők egyelőre az automatikus üzeneteket elemzik, hogy fényt derítsenek arra, hogy mi történhetett a viharzónába került az A330-típusú Airbus utasszállítóval. Egy név nélkül nyilatkozó, s a nyomozás fejleményeit ismerő tisztségviselő elmondta, hogy az üzenetek szerint hibák sorozata következett be, majd leállt az automatikus adást továbbító rendszer is, ami arra enged következtetni, hogy a repülő kettétört a levegőben.

A pilóta helyi idő szerint vasárnap 23 órakor jelezte, hogy sűrű zivatarfelhőn keresztül repül, erős szél és villámlások közepette. A problémák özöne 23:10-kor vette kezdetét: kikapcsolt a robotpilóta, az egyik létfontosságú számítógépes rendszer tartalék áramforrásra váltott át, a repülőgép stabilitását biztosító rendszerek megrongálódtak, bekapcsolt egy vészjelző. Három perccel később felmondták a szolgálatot a repülési sebességet, a magasságot és az irányt ellenőrző rendszerek, majd leállt a legfőbb repülésvezérlő számítógép. Az utolsó automatikus üzenet 23:14-kor érkezett: teljes elektromos rövidzárlat és a kabinnyomás esése, azaz katasztrofális események egy repülőn, amely ekkor már valószínűleg az óceán felé zuhant.

Egy nappal a párizsi ceremónia után, csütörtökön Rio de Janeiróban is ökumenikus gyászszertartást tartottak az áldozatok emlékére a francia és brazil áldozatok hozzátartozóinak részvételével. A két kormányt Bernard Kouchner francia, illetve Celso Amorim brazil külügyminiszter képviselte.

hvg.hu Világ

Miért zuhanhatott le az Air France gépe?

Bár még nem tudni, mi okozta az Air France utasszállító repülőgépének katasztrófáját, a villámcsapástól kezdve a terrortámadásig számos teória napvilágot látott. De vajon milyen tények szólnak az egyik vagy a másik hipotézis mellett és ellen? Cikkünkben erre a kérdésre kerestünk válaszokat.

hvg.hu Világ

Mégis pokolgép robbant az eltűnt Air France gépen?

"Erős, fehér villanást" látott egy spanyol légitársaság Lima és Madrid között repülő járatának kapitánya hétfőre virradóra annak a helynek a közelében, ahol az Atlanti-óceánba zuhant az Air France francia légitársaság utasszállítója - jelentette csütörtöki számában az El Mundo című spanyol újság.

hvg.hu Világ

Mi történt az Air France gépén az utolsó percekben?

Egy brazil lap közzétette a hétfőn szerencsétlenül járt francia Airbus utolsó percekben küldött üzeneteit és azok időpontját. Bár az újság információit hivatalosan senki sem erősítette meg, a kronológiát több tekintélyes lap – köztük a francia Le Monde és a brazil Estado – is átvette.