szerző:
hvg.hu

Soha nem volt ilyen közel az Európa egységéhez vezető út következő kilométerkövének tekintett Lisszaboni Szerződés elfogadása, mégis övezi némi bizonytalanság a dokumentum életbe lépését. Pedig vasárnap Írországban a megismételt népszavazás nagy többséggel erősítette meg a korábban elutasított szerződést, amely már csak a cseh és a lengyel államelnök aláírására vár.

Az előrejelzéseknek - és a fogadóirodák várakozásainak - megfelelően második nekifutásra nagy többséggel szavazták meg az ír választópolgárok az európai alkotmány szerepét betölteni hivatott Lisszaboni Szerződést október 2-án. De vajon mit hoz nekünk az uniós döntéshozatalt összefogottabbá és egyszerűbbé tevő sok ezer oldalas dokumentum?

A lisszaboni szerződés legnagyobb kerékkötője, Vaclav Klaus cseh elnök a hétvégén újból kijelentette, mindaddig nem írja alá az írek által nagy többséggel elfogadott dokumentumot, amíg a cseh alkotmánybíróság nem ad választ a cseh konzervatív szenátorok egy csoportja által megfogalmazott aggodalmakra. Klaus korábban az 2008. júniusában lezajlott, a nem-párti írek “győzelmével” zárult voksolásra hivatkozva tagadta meg a szignózást. A hétvégén azonban az unió tagállamainak vezetői - akik már mind aláírták és ratifikálták a dokumentumot a renitens lengyel és cseh államfőket kivéve - sorra győzelemittas nyilatkozatokban üdvözölték a tavalyi népszavazás után fekete bárányként emlegetett írek jobb belátásra térését - írja a Financial Times.

Pat Cox, az Európai Parlament volt ír elnöke és az igen szavazat támogatói ünnepelnek Dublinban
© AP


A 67,1 százaléknyi igen és 32,9 százaléknyi nem mellett elfogadott szöveg kapcsán a tavalyi arányok ismeretében (53,4 nem - 46,6 igen) tényleg érezhető, hogy nagy volt a nyomás az íreken, nemcsak Brüsszel, de a Huszonhetek részéről is.

Klaus egyre elszigeteltebb szélmalomharca azért is érdekes, mert a közvélemény-kutatások szerint a cseh polgárok nagy része támogatja a lisszaboni szerződés ratifikációját, miközben az elnök a szavazás után a hétvégén is arra panaszkodott, hogy az ír voksolás megismétlése olyan, mintha egy focimeccset addig játszanának újra, míg nem a megfelelő eredmény születik meg.

Hasonló hozzáállást tanúsít a korábban szélsőséges kijelentéseiről elhíresült lengyel államfő, Lech Kaczynski is, aki szintén az ír népszavazástól tette függővé szignózását, melynek megszületése nyomán azonban gyors aláírást ígért.

Brüsszeli uniós épület
Nehezen zajló átalakítás
© Stiller Ákos

Ami a több bírósági szinten futó cseh bírósági döntéshozatalt illeti, az alkotmánybíróság gyorsított eljárást ígér, lehetőleg két héten belüli válasszal. Tavaly ősszel egy hasonló ügyben már kimondatott, hogy a szerződés nem ellenkezik a cseh alkotmánnyal. A cseh szenátorok által megfogalmazott beadványt a honatyák a szavazás végkimenetelének ismeretében sem hajlandóak visszavonni. Ez néhány hétnyi időhúzást biztosan jelent Klausnak a szerződés aláírásáig - hivatalosan a cseh szuverenitás elvesztése miatt aggódik az államfő -, amit a cseh parlament mindkét háza már korábban jóváhagyott.

A hvg.hu-nak nyilatkozó brüsszeli diplomáciai források szerint optimista forgatókönyv esetén - vagyis ha a cseh alkotmánybíróság nem találja megalapozottnak a honatyák aggályait - decemberben Klaus minden igyekezete ellenére életbe léphet a Lisszaboni Szerződés, s ezzel egyidőben megnevezik az Európai Unió Tanácsának állandó elnökét, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, s várhatóan 2010 januárjának elején feláll az új Európai Bizottság is. Utóbbihoz szakértők szerint az életbe lépéstől számított négy-hat hét kell, míg az EP meghallgatja és megszavazza a biztosokat, valamint feláll és jóváhagyja kinevezésüket a Tanács is. Diplomaták szerint a pesszimista szcenárió esetén sem húzódhat az életbe lépés tovább, mint 2010 eleje - ellenkező esetben a jelenleg érvényes szabályok szerint áll föl az európai biztosok új kabinetje valamikor a jövő év első hónapjaiban.

Mi vezetett az első ír népszavazás kudarcáig? (Oldaltörés)

Mára talán kevesen emlékeznek rá, hogy Magyarország elsőként, alig pár nappal végleges formába öntését követően írta alá a 2007 második félévében, a portugál soros EU-elnökség alatt született Lisszaboni Szerződést - kevéssé meglepő módon a több ezer oldalas dokumentum beható tanulmányozása nélkül.

Az Európai Parlament 2008 februárjában szavazta meg nagy többséggel a szerződést. Ezekben a napokban vált ismertté, hogy az írek júniusban tartják majd népszavazásukat, de ez akkor még nem keltett különösebb aggodalmat, sokkal jobban aggódtak a brit, dán és holland vezetők, vajon náluk szükség lesz-e népszavazásra, vagy elég a parlamenti jóváhagyás. A hírhedten EU-szkeptikus briteknél az esetleges népszavazás eleve halálra ítélte volna a szerződést, a hollandoknál a 2005-ös alkotmány vérzett el, a dánoknál pedig még 1991-ben a maastrichti szerződés, ami után Koppenhágának jogi garanciákat kellett adnia a helyzet feloldásához. Végül azonban sokak meglepetésére a fenti három állam helyett az írekre szállt a “problémás gyerek” szerepe - írta azidőtájt a BruxInfo.

© Stiller Ákos


A tavalyi első ír referendumot megelőző kampány során a szavazókat általános tájékozatlanság vitte félre, ezért kerekedtek felül az elemzők szerint a “nem”-re voksolók.

Az igen intenzív - sajtóértesülések szerint külföldről is pénzelt - "nem"-kampány egyebek mellett a "nem lesz jogunk az abortusz tiltásához", "felszámolja a versenyelőnyünket az Unió", "elfelejthetjük a szuverén adórendszerünket" és hasonló "érveken" alapult s vezette meg a szavazókat. A Lisszaboni Szerződés részleteit alaposan ismerők szerint a valóságban éppen ellenkező hatása lesz az európai polgárok és tagállamok jogaira az új alapszerződés, mint amit a "nem"-kampány hívei hangoztattak.

Az írek aggodalmainak tisztázására az Európai Unió Tanácsa 2009 júniusában "ír garanciák" néven elhíresült tanácsi határozatokat fogadott el, melyek szerint a szerződés semmilyen formában nem érinti az élethez való jogot, a családjogot és az oktatáshoz való jogot, azokról az ír alkotmány rendelkezik. A szöveg második része azt szavatolja, hogy a Lisszaboni Szerződés semmilyen módon nem befolyásolja a tagállamoknak az adózás területén meglévő hatásköreit. A harmadik rész az ír semlegesség fenntartásához adott biztosítékokat.

Mit hoz Európának a Lisszaboni Szerződés? (Oldaltörés)

Áttekinthetőbb és demokratikusabb működés, a sokasodó tagállamok igényeit rugalmasabban kielégítő környezet és egységesebb Európa - szólnak a hangzatos szlogenjei a Lisszaboni Szerződésnek, mely a 2005-ben elvérzett európai alkotmány nyomán tátongó űrt hivatott betölteni. De mit is jelent mindez a gyakorlatban?

A 2007. december 13-án aláírt szerződés módosítja ugyan a hatályos uniós alapszerződéseket, de nem lép azok helyébe. A Lisszaboni Szerződés a szakértők szerint még idén esedékes életbe lépése nyomán erősödik az Európai Parlament (EP) és a tagállamok parlamentjeinek pozíciója a döntéshozatalban, aminek révén az európai polgároknak nagyobb beleszólásuk lehet az Unió ügyeibe.

Globális szinten is növeli befolyását Európa a Lisszaboni Szerződésnek köszönhetően, létrejön ugyanis az az az elnöki pozíció, melyre két és fél évre neveznek ki személyeket az Európai Unió Tanácsának élére. Ezzel az Uniót kritizálók régi vesszőparipája esik el, hiszen a jövőben lesz "Európa elnöke" poszt.

A szerződés emellett hivatalosan létrehozza az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének tisztét, s ezzel a külpolitikai jelenlétünk egycsapásra sokkal markánsabbá s személyhez köthetővé válik. A főképviselő kettős szerepet tölt majd be: egyrészt közös kül- és biztonságpolitikai mandátumot kap a tagországok kormányait képviselő tanácsban, másrészt az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős alelnökének tisztét látja el.

© Stiller Ákos


További fontos szempont, hogy közvetlen kapcsolat jön létre az EP-választások és az Európai Bizottság elnökének kiválasztása között, az új szabályok szerint ugyanis az EP jelölheti ki a Bizottság fejét.

A demokratikusabb döntések mibenléte abban áll majd, hogy csökken a ma a tanácsi döntéseket oly gyakran leblokkoló vagy a döntéshozatalt évekre elhúzó vétójog jelentősége. A szöveg szerint 2014-től az úgynevezett kettős többség elve lép életbe a tagállamok közti szavazásokon. Eszerint akkor érvényes egy voksolás, ha a tagállamok legalább ötvenöt százaléka és az európai polgároknak legalább a 65 százalékát képviselő kormányok szavaznak igennel.

Változásokat hoz az EP életében is a szerződés, melynek értelmében 751-re nő az összképviselői szám. Mivel az írek tavaly leszavazták a szerződést, a júniusi európai parlamenti választásokat még a továbbra is érvényben lévő Nizzai Szerződés alapján bonyolították le, 736 képviselőt megválasztva.

A Nizzai Szerződés és a Lisszaboni Szerződés közti átmenetben külön pikantériát adott az európai választásoknak, hogy míg José Manuel Barroso bizottsági elnök saját újrajelölését  még a korábbi szabályoknak megfelelően bonyolította le, addig a tagállamoknak "kedveskedve" az új Bizottság felállítását már az új szerződés szerint szeretné véghezvinni. Az új szabályok szerint ugyanis minden tagállam saját biztost delegálhat a Bizottságba, míg az eddigiek szerint csökkenteni kéne a biztosok számát, s ezt a békát egyik tagállam sem nyelné le szívesen. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy az új szerződés értelmében a későbbiekben felálló bizottságokban már csak a tagállamok kétharmada juthat biztosi pozicíóhoz.

Hasznos változás lehet, hogy kibővül az Európai Bíróság hatásköre, a jövőben a büntetőügyekben szorosabban együttműködhet a tagállamok rendőri szerveivel.

A polgárok beleszólásának új eszköze lesz, hogy amennyiben legalább egymillió európai szavazó - akárhány államból - felkéri az Európai Bizottságot, az új politikák és szabályok megalkotására kell, hogy javaslatot tegyen.

A döntéshozók által sokat hangoztatott frázis szerint a Lisszaboni Szerződés nem új szuperállamot hoz létre, a Huszonhetek pusztán az új, nemzeteken átnyúló együttműködés érdekében rendelik alá neki szuverenitásukat egyes területeken.

Végül az Unió jövőbeli bővítése körüli bizonytalanság is a múlté lesz, ami a sorban legelöl álló Horvátországot érinti leginkább. Diplomaták szerint jogi akadálya nincs ugyan az ország csatlakozásának a Nizzai Szerződés szerint, intézményi aggályok azonban megnehezíthetik - szélsőséges esetben ellehetetlenítik - a belépést. Több tagállam ugyanis  tartja magát ahhoz, hogy nem járul hozzá újabb tagok felvételéhez mindaddig, míg nem tisztázódnak a szerződések körüli bonyodalmak.