A bűnözés drasztikus visszaszorítása egy év alatt. Hogyan?

1992-ben furcsa dolog történt New York legbalhésabb részein. Egy titokzatos, kritikus ponton a bűnözési ráta megfordult. Öt éven belül a gyilkosságok száma 64,3 százalékkal csökkent, az összes elkövetett bűncselekményeké pedig a felére. Mindez úgy, hogy a bűnözési hullám csúcsán és mélyén ugyanannyi pszichológiailag sérült és ugyanannyi bűnözésre hajlamos ember élt a városban, és mégis, valami okból több tízezer ilyen ember abbahagyta a bűnözést. Mi történt? És főleg hogyan? Részlet Malcolm Gladwell Fordulópont című művéből, mely a HVG Könyvek kiadásában jelent meg.

A válasz Gladwell szerint a járványterjedés harmadik alapelvében keresendő – ez pedig a körülmények hatalma. A járványok érzékenyek a feltételekre, körülményekre, és a járványok érzékenyek előfordulásuk feltételeire, körülményeire, idejére és helyére is.

A ’90-es évekre az Egyesült Államokban visszaszorult a bandák és a drogdealerek között sok erőszakos cselekményt kiváltó illegális drogkereskedelem. A gazdaság jelentős javulása azt eredményezte, hogy sokan, akik különben bűnre csábultak volna, legális állásokhoz jutottak, és a lakosság általános elöregedése azt jelentette, hogy kevesebb ember volt a jellegzetes elkövetői életkori csoportban – a 18–24 éves férfiak között –, akik az erőszakos bűnesetek többségét elkövetik.

Komplikáltabb azonban a válasz arra a kérdésre, vajon miért csökkent a bűnözés épp New York Cityben. Abban az időszakban, amikor a New York-i bűnözés alábbhagyott, a város gazdasága éppen nem mutatott javuló tendenciát, sőt a város legszegényebb kerületeit éppen akkor sújtotta a ’90-es évek elején meghozott intézkedéscsomag. A crackjárvány megszűnése New Yorkban nyilvánvalóan tényezőnek számított, ez viszont már régebb óta csökkenőben volt.

Ami az öregedést illeti, hogy az 1980-as években tapasztalt erős bevándorlási hullám következtében az 1990-es években a város nemhogy öregedett volna, hanem még fiatalodott is. De mivel ezek a trendek mind hosszú távú változásokat jelentenek, azt várnánk, hogy fokozatos hatásuk van. Ám New Yorkban a változás minden volt, csak nem fokozatos. Nyilván valami más is közbejátszott a New York-i bűnözési járvány megfékeződésében.

© flickr.com

A „valami más” szerepére nagy valószínűséggel esélyes az ún. „betört ablak”-elmélet (Broken Window Theory). A „betört ablak” James Q. Wilson és George Kelling kriminológusok elmélete. Wilson és Kelling szerint a bűnözés a zűrzavar, a rendetlenség elkerülhetetlen következménye. Ha betörnek egy ablakot és kijavítatlanul marad, az arra járók azt gondolják, hogy senki nem törődik a házzal. Hamarosan egyre több ablakot törnek be, és az anarchia szelleme az épülettől az utcára terjed; jelzést adva arra, hogy mindent szabad. Egy városban viszonylag kis problémák – graffiti, köztéri rendetlenség, zűrzavar, agresszív koldulás – azonosíthatók a betört ablakkal; ezek mind felhívásnak számítanak komolyabb bűncselekmények elkövetésére.

Az 1980-as évek közepén a New York Transit Authority felkérte Kellinget, legyen a cég tanácsadója, ő pedig sürgette őket, hogy a gyakorlatban lépjenek fel a „betört ablak”-elméletnek megfelelően. A cég elfogadta a javaslatát, és David Gunn személyében új metróigazgatót neveztek ki, akinek feladata a több milliárd dolláros felújítási munkálatok felügyelete volt. A metró érdekében felszólaló szakemberektől Gunn akkoriban gyakran kapta azt a tanácsot, hogy ne foglalkozzon annyit a graffitivel, inkább a bűnözésre és a metró megbízható működésének nagyobb jelentőségű kérdéseire koncentráljon. Gunn azonban ragaszkodott az eredeti tervekhez, szerinte ugyanis a graffiti a rendszer összeomlásának jelképe volt. Új vezetési struktúrát vázolt fel, pontos célokat határozott meg, határidőket szabott, hogy szerelvényenként megtisztítsák a rendszert. Elvnek tekintette, ha egy kocsit már visszanyertek „nem szabad megengedni, hogy ismét vandalizmus áldozatává váljon”. Ha egy kocsi úgy futott be, hogy graffiti volt rajta, azt a forduló alatt el kellett távolítani, vagy a kocsit ki kellett vonni a forgalomból. Az elv az volt, hogy egyértelmű üzenetet küldjenek a vandáloknak: munkájuk nem látja meg a napvilágot.

Gunn graffititakarító művelete 1984-től 1990-ig tartott. Ekkor a Transit Authority a metrórendészet vezetőjéül William Brattont kérte fel, és megkezdődött a metrórendszer visszafoglalásának második fázisa. Bratton, csakúgy, mint Gunn, a „betört ablak” elvét vallotta. Kellinget nevezi szellemi mentorának, ezért rendőri vezetőként első intézkedése éppen olyan a valóságtól elrugaszkodott ötlet volt, mint Gunn graffitiellenes rendelkezése. Az egész metróhálózaton sorozatosan követtek el súlyos bűncselekményeket, de Bratton úgy határozott, hogy legelsőként a blicceléssel veszi fel a harcot. Úgy gondolta, hogy a graffitihez hasonlóan a bliccelés is jelzés, a zűrzavar olyan kis jelzése, amely sokkal súlyosabb bűncselekményekre bíztat. Amint egy-két ember elkezdett csalni, mások, akiknek a fejében meg sem fordult volna, hogy törvényt sértsenek, csatlakoztak hozzájuk. A problémát az is növelte, hogy a blicceléssel nem volt könnyű felvenni a harcot. Mivel csak 1,25 dollár volt az okozott kár, a metrórendőrség nem igazán érezte kötelességének, hogy üldözze ezt a szabálysértést.

Bratton mégis azonosította, melyek azok az állomások, ahol a bliccelés a legnagyobb mértékű, és ezekre az állomásokra a forgókeresztekhez 10-10 rendőrt állított. A csapat egyenként csípte el a bliccelőket. Megbilincselték őket, és hagyták őket ott állni, amíg nem volt több fogás. Az alapelv az volt, hogy a lehető legnagyobb nyilvánosságot kapjon: a metrórendőrség komolyan veszi a bliccelők elleni a harcot. Mobil rendőrőrsök felállításával a letartóztatásokkal járó időszükséglet hamarosan egy órára csökkent.

Bratton ahhoz is ragaszkodott, hogy minden letartóztatott esetében végezzék el az azonosítást. Minden hetedik letartóztatottnak komoly priusza volt, és minden huszadiknál valamiféle fegyvert találtak. „A zsaruknak ez valóságos aranybánya volt – írja Bratton, aki szerint a rosszfiúk egy idő után jobbnak látták otthon hagyni a fegyvereiket és inkább kifizetni a viteldíjat. Bratton tevékenységének első három hónapja alatt az utazásból kizárások száma megháromszorozódott. A korábban következmények nélkül maradt botrányos viselkedés és rendzavarás miatti letartóztatások száma 1990 és 1994 között megötszöröződött. Bratton olyan szervezetté változtatta a metrórendőrséget, amely a legkisebb szabályszegésre is lecsap.