szerző:
hvg.hu

Csökkenni látszik a koppenhágai ENSZ-csúcs kapcsán az utóbbi időben hangos pesszimizmus: soha nem tapasztalt érdeklődés és a nagy államok egymásra ígérgetése előzi meg a csúcsot. Körkép és háttér három héttel a remélt „történelmi” megállapodás megszületése előtt.

Jobb, ha nem születik megállapodás Koppenhágában, mintha egy gyenge alku után, egy tessék-lássék megállapodás fölött ráznak kezet a világ állam- és kormányfői december 18-án – adott hangot határozott véleményének a hvg.hu kérdésére Kardos Péter, az Energia Klub klímaszakértője. Szerinte ugyanis, ha nem sikerül közös nevezőre jutnia a kormányoknak, akkor már jövő tavasszal újból tárgyalóasztalhoz kell ülniük, hiszen a jelenleg érvényben lévő Kiotói jegyzőkönyv 2012-ben hatályát veszti. Annak pedig a társadalmi kiábrándultság mellett komoly gazdasági hatásai lehetnek; elég, ha csak az széndioxid-kibocsátás kereskedelmébe fektető cégekre, vagyis az összes európai ipari termelővállalatra és energiakonszernre gondolunk.

Az energetikával és környezetvédelemmel foglalkozó magyar civil szervezet munkatársa nem osztja a média által hangoztatott nézeteket, melyek szerint kudarcra van ítélve a Dániában esedékes tizenötödik ENSZ klímakonferencia. Szerinte a társadalmak e téma iránt érzékeny része, valamint a média kitüntetett figyelme és a környezetvédelmi szervezetek nyomása nyomán az összegyűlő közel 200 állam vezetői - még ha szakpolitikai szinten nem is tudtak egy egységes tárgyalási szövegről megállapodni - most megegyezhetnek végre.

© AP


Miről egyeztet a világ politikai elitje Dániában?

Groteszk módon - azon túl, hogy az emberi tevékenységeknek komoly szerepe van a Föld klímájának gyorsuló változásában és az egységnyi levegőre jutó széndioxid részecskék drasztikus emelkedésében az ipari forradalom óta eltelt 200 évben – kevés dologban értenek egyet a világ országai.

Pánikológia

A klímaváltozással, a globális felmelegedéssel és más természeti változások sajtóbeli megjelenésével is foglalkozik a HVG Könyvek kiadásában megjelent Pánikolgógia című könyv, melyet ide kattintva 20%-os kedvezménnyel rendelhet meg.

Ezt jól érzékelteti, hogy a klímacsúcs három fő dimenziójának egyike, melyet hivatalosan az  Ad-hoc munkacsoport a hosszú távú együttműködési cselekvésekről  (AWGLCA) nevet viseli, arról egyeztet, hogy azok a keretek, melyek közt a globális klímapolitikáról tárgyalnak az országok, megfelelőek-e, adekvát válaszokat adnak-e és érdemben segítik-e az üvegházhatású gázok csökkentését. A fő kérdéseket ebben a panelban a keretegyezmény formája, az ENSZ tárgyalási metodikája, intézményei, célkitűzései teszik ki. Ez a munkacsoport felelős tehát a szabályozás hosszú távú víziójának kidolgozásáért, vagyis azért, hogy mi várható 2020 után a jegyzőkönyvet aláíró országok részéről.

A második dimenzió a Kiotóban 1997-ben elfogadott dokumentumoknak és szabályrendszereknek az újratárgyalása. Ezek adják ugyanis a jelenlegi globális klímapolitika velejét, így a CO2 kibocsátás-kereskedelmi rendszert (ETS – emission trading system), a fejlett államok által a fejlődő országoknak nyújtandó tiszta fejlesztési mechanizmusokat (CDM) és a többi, úgynevezett rugalmassági mechanizmust. Utóbbiak érdemi kényszert hivatottak jelenteni a kibocsátás-csökkentés, a fejlődő országoknak nyújtandó technológiai transzferek és egyéb a klímaváltozás lassítását célzó intézkedések kapcsán.

A harmadik dimenzió alatt a 2013 és 2018 közti, államonkénti kibocsátáscsökkentés-vállalásokról vitáznak az országok képviselői a kiotói szerződés ernyője alatt (CMP 5). Itt a konkrét CO2 csökkentési kötelezettségek jelentik a fő témát, s ebben csak a kiotói protokollt aláírt és azt ratifikált országok vesznek részt, így az Egyesült Államok például nem.

© MTI


Kardos Péter szerint leginkább az a fajta nyomás ad remény egy erős megállapodás létrejöttére, hogy ha nem sikerül Koppenhágában – de legkésőbb jövő tavasszal – globális alkura jutni, akkor 2012 után joghézag keletkezik a vonatkozó politikák kapcsán. Ez pedig a kibocsátás-kereskedelemtől kezdve számtalan fenntarthatósági törekvést zúzhatna szilánkjaira, ráadásul erősen demoralizálná a lakosság és a civilek környezetvédő attitűdjét, "röhejessé tenné az egész tárgyalássorozatot, s ezzel az ENSZ-t és a világ vezető államait egyaránt”. Mindezt úgy, hogy több ezer Dániába utazó tudósító a glóbusz minden pontjára elvinné a kudarc hírét, s bukott diákként elégtelen bizonyítvánnyal egyik állam sem szeretne hazatérni.

A hatalmas nyomás mellett azonban hatalmas tétjei is vannak az egyezkedésnek, így például a fejlett világnak évente 100 milliárd dollárral kellene támogatnia a fejlődő országokat legkésőbb 2015-től, de inkább 2012-től. Mindezt azért, hogy a felzárkózó országok óriási CO2-mennyiségek levegőbe juttatása nélkül legyenek képesek fejlődési ívüket fenntartani és lakosságuk életszínvonalát, gazdaságuk fejlettségét a nyugati világhoz közelíteni.

Mi a tétje a tárgyalásoknak? (Oldaltörés)

A hvg.hu-nak nyilatkozva Sonja Meister, a brüsszeli Friends of the Earth Europe zöld szervezet klímaszakértője kevéssé bizakodó. „Igazságos megállapodásra van szükség, melyre azonban nem mutat egyelőre sok jel” - mondta. A fejlett országok nem tűnnek kellően elszántnak - történelmi kibocsátásuk kompenzálásaként - érdemben hozzájárulni a fejlesztési pénzek összeadásában. Ezek nélkül azonban nem lehet elkerülni, hogy a harmadik világ országainak gazdaságai átessenek a fejlődésük szempontjából alapvető fontosságú energiaintenzív szakaszon, így az iparosításon, közlekedésfejlesztésen és városfejlesztéseken.

© AP
Meier szerint „a nyugati világ” igyekszik elkerülni a valódi felelősségvállalást, s ezzel amennyire lehet, lenyomni a fenntarthatóságra fordítandó hozzájárulás összegét. A Friends of the Earth Europe szerint ennek a folyamatnak a része a médiában az utóbbi hónapokban tapasztalt „várakozások letörése”, azelőtt, hogy a konferencia december 7-én hivatalosan is kezdetét veszi. A környezetvédők szerint azért is ódzkodik a fejlett világ az elköteleződéstől, mert az ő gazdaságaik és társadalmaik is radikális átalakításra szorulnak, hiszen egy átlagos amerikai vagy európai polgár CO2 lábnyoma akár tízszerese is lehet bármely fejlődő ázsiai állam lakójának. A fenntartható gazdaságokhoz pedig radikálisan csökkenteni kell a nem megújuló energiahordozók arányát, az ipari és mezőgazdasági széndioxid-kibocsátást, komoly lépést kell tenni a városi autóhasználat visszaszorítása érdekében, hogy csak néhány tényezőt említsünk.

A zöldek ezért az EU részéről 40 százalékos CO2 kibocsátás-csökkentés melletti elköteleződést követelnek 2020-ra az 1990-es szinthez képest, emellett a Huszonheteknek érdemi részt kell vállalniuk a fejlesztési pénzek kifizetéséből. Ehhez képest az EU 2008 végén elfogadott energia- és klímacsomagjában 2020-ra önállóan (tehát függetlenül a világ többi országától) 20 százalékos kibocsátás-csökkentést és a megújuló energiaforrások részarányának 20 százalékra történő feltornászását vállalta, hozzátéve, hogy ha elég erős akaratot éreznek idén decemberben, akkor a 30 százalékos csökkentést is támogatják.

Politikai adok-kapok (Oldaltörés)

A politikai csatározásról és üzengetésről a lapunk által megkérdezett szakértők úgy vélekednek, azoknak igen kevés köze van a végső döntéshez, mely az óriási nyomás és figyelem mellett óráról órára változhat az utolsó percig. Így volt ez 2007 végén, a Balin megrendezett klímacsúcson is, ahol csak az utolsó nap utáni napon született meg a végső dokumentum.

Ennek ellenére igen bizonytalan, hogy a Föld legnagyobb szennyezői, így az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és India hajlandó lesz-e kötelező érvényű CO2 kibocsátás-mérséklést felvállalni. A 192 ország részvételével zajló tárgyalások végeredménye ideális esetben a Kiotói jegyzőkönyv utódjaként elfogadott szöveg lesz. Ennek kapcsán a dán miniszterelnök, Lars Lokke Rasmussen úgy vélekedett, alapvető, hogy az országok államfői szinten képviseltessék magukat.

Gordon Brown brit miniszterelnök legutóbb a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy akkor a legesélyesebb a megállapodás, ha a kormányfők saját reputációjukat viszik a vásárra, vagyis személyesen lesznek jelen Dániában.

Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök, a konferencia egyik főtárgyalója szerint a csúcson sikerülhet egy politikailag nem kötelező erejű szövegben megállapodni, amit jogilag  kötelező érvényű szövegre a jövő év folyamán fordítanának le. A világ legnagyobb szén exportőreként Ausztrália igen kevéssé érdekelt a kötelező érvényű szöveg létrejöttében, ennek ellenére Rudd úgy nyilatkozott, a „megoldás része szeretne lenni”. Továbbra is kétséges azonban az Egyesült Államok, Kína és India elnökeinek, vagyis a világ néhány legnagyobb szennyező államának csúcsszintű képviselete.

Ennek ellenére az ENSZ klímaügyi főtárgyalója, Yvo de Boer néhány napja úgy nyilatkozott, mindenképpen sikerre számít Koppenhágában. „Miközben a média már a start előtt temeti a csúcsot és kudarcról beszél, napról napra egyre több ország vezetői kötelezik el magukat. Így például legutóbb Brazília és Dél-Korea jelentett be ambíciózus kibocsátás-csökkenési terveket, míg Japán a fejlődő országok támogatása kapcsán tett különösen nagylelkű felajánlást”. Boer végül Barack Obama amerikai elnök kijelentései nyomán bizodalmát fejezte ki, hogy Washington elkötelezett és vezető szerepet vállal. „Biztos vagyok benne, hogy Obama elnök el fog tudni jönni Koppenhágába, és komoly célokat és pénzügyi kötelezettségvállalást tesz majd le az asztalra.