Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#6)
Négy éve hatályos Szerbiában az a törvény, amelynek alapján a kommunista rendszerben meghurcolt magánszemélyek, illetve hozzátartozóik kérhetik ügyük utólagos felülvizsgálatát. Ügyek, döntések vannak már, de a kárpótlás még messze.
|
|
A 2006. április 17-én, azaz négy éve életbe lépett törvény szerint mindazoknak a rehabilitációjára sor kerülhet, akiket 1941. április 6-tól napjainkig ideológiai, politikai alapon fosztottak meg szabadságuktól, egyéb jogaiktól, vagy akár életüktől. Ilyen ügyek pedig szép számmal akadnak, hiszen a jugoszláv kommunizmus, bár sokszor emberbarát rendszernek mutatják be, semmivel sem volt puhább szovjet változatánál. Jugoszláviában, akárcsak a keleti blokk országaiban, nyüzsögtek a besúgók, a jugoszláv ÁVO, az OZNA (Népvédelmi Osztály) a „nem eléggé” lojális állampolgárokkal munkatáborokban értette meg a rendszer lényegét. Közülük a leghíresebb a kopár sziget, Goli Otok volt, ahová Tito és a délszláv állam legelvetemültebb ellenségei kerültek. Kivégzések, koncepciós perek, a gyanúba keveredett személyek teljes ellehetetlenítése szegélyezte a jugoszláv kommunizmus útját is. 2006 áprilisától azonban mindenki, akit alaptalan vádak alapján ítéltek el, tisztázhatja magát. Mindenki, akinek állandó lakóhelye volt Szerbiában, amikor így vagy úgy, de ítélet született az ügyében.
|
| Goli Otok – színesben és fekete-fehérben |
Az elkobzott vagyon visszaadásáról, és a nem anyagi kártérítés mikéntjéről a tervek szerint külön törvény rendelkezik majd. A 2006-os rehabilitációról szóló jogszabály legalábbis ezzel az ígérettel zárul, ám egyelőre nincs folytatás, a szkupstina (a szerb parlament) nem kapkodja el a dolgot. A kárpótláshoz persze az előző rendszerben született ítéletek érvénytelenítésére mindenképpen szükség van, így addig is halad az ügy.
Magyar-ügyek
A törvény a vajdasági magyarok szempontjából természetesen az úgynevezett partizánbosszú körülményeinek tisztázása miatt is fontos. Tito partizánjai egész falvakat „magyartalanítottak”, de mindez sokáig tabutémának számított Szerbiában, és nem valószínű, hogy a szerb nép hamar szembe tud majd nézni valódi történelmével. A szerb sajtó időről időre feszegeti a múltat, a Tito-mítosz lerombolásán dolgoznak, de sok időbe telhet, míg az igazságos és bátor partizánokról szóló legendák a helyükre kerülhetnek. Egyelőre azonban a magyar áldozatokról kevés szó esik, a csetnikek megítéléséről folyik intenzívebb párbeszéd. A magyar áldozatok számát illetően is megoszlanak a vélemények. Ötezer és negyvenezer áldozatról is beszélnek a kutatók, az igazság pedig valahol a két szám között lehet.
„Lehetetlen összeszedni, pontosan hány embert végeztek ki vagy vittek lágerbe, mert nem tartották nyilván őket, de ötezernél biztosan többet. Az én apámat kivégezték, de még holttá sem volt nyilvánítva, amikor érdeklődtem felőle. Anyámat négy gyerekkel koncentrációs táborba hajtották, ahol éheztettek minket, és folyamatos megaláztatásnak voltunk kitéve, de az elbocsátó levélen nem szerepel a nevünk sem, csak annyi, hogy nem térhetünk vissza Csurogra, Zsablyára vagy Mozsorra” – sorolja a magyar áldozatok sorsát kutató Teleki Júlia, miért kér lehetetlent a bíróság, amikor a túlélőktől követel írásos bizonyítékot. A négy évvel ezelőtt beadott felülvizsgálati kérelmére a közelmúltban kapott választ. Ebben az áll: bizonyítania kell, hogy mindez velük történt.
zorró
Igazság
Panem et Circenses
uhu
A cikkben csak az szúrja a szememet, hogy a szerb miniszter nevét magyarosan írják, míg az ocsmány magyar törvényeknek köszönhetően nekem Mo-on szerbes helyesírással írták a nevemet, amíg meg nem kaptam a magyar állampolgárságot. Az én esetemben sajnos senkit sem érdekekelt, hogy magyar nemzetiségű vagyok és egy idegen országban mindentől függetlenül magyarul írták a nevemet a születési anyakönyvemben (pedig az nagyon dolog volt), de itt ezt mindenki leszarta és amiatt szerbesítettek, mert az útlevelemben csak szerb helyesírással volt a nevem. A letelepedési engedélyhez pedig be kellett adnom az anyakönyvi kivonatomat, mégis szerbesítettek.
Az állampolgársági kérelemmel egyidejűleg névmódosítási kérelmet is kellett beadnom és indokolnom kellett, hogy miért szeretném módosítani a nevemet. Indokolnom kellett, hogy miért nem szeretném Mo-n szerb helyesírással írni a nevemet, miközben Szerbiában magyarul írhattam a nevemet mindenhol (sajnos az útlevelem készítésének idejében csak szerbes helyesírással lehetett beírni a nevet, de később már volt lehetőség magyarul is írni). Sólyom László nem sokat problémázott a néven. Ő azt mondta, hogy neki nem kell névmódosítás, hiszen neki már eredetileg is magyar neve volt, csak sajna itt egy időre szerbesítették.
Már túl vagyok az eseten, de még mindig felidegesít, amikor eszembe jut, hogy magyarként Mo-n szerbül kellett írnom a nevemet.