szerző:
Keresztes Imre

Aligha kezdtek a mostaninál kedvezőtlenebb politikai helyzetben közvetlen tárgyalásokat izraeli és palesztin vezetők. Az időpontot mégis stratégiai szempontok indokolják.

A Pink Floyd rajongói örömmel értesülhettek arról, hogy nemrég ismét együtt zenélt a legendás brit rockegyüttes két meghatározó, de évtizedeken át viszálykodó tagja, Roger Waters és David Gilmour. Ahogy 2005-ben a harmadik világ javára szervezett Live 8 szuperkoncerten, most is nemes célért, a palesztin gyermekek megsegítésére létrejött Hoping Foundation számára vállalták a közös fellépést. A már-már barátinak tűnő találkozó jó ómen lehet a héten, lapzártánk után újrainduló közvetlen izraeli–palesztin tárgyalások előtt.

©

 Ez a kilencedik alkalom három évtized alatt, hogy a felek nekigyürkőznek a közel-keleti problémának, az utóbbi évszázad egyik legmakacsabb nemzetközi konfliktusának. A washingtoni csúcstalálkozó előtti légkör igen borúlátó volt, mert annyi kudarc és ellenségeskedés után sem az izraeliek, sem a palesztinok nem látnak sok esélyt az áttörésre. Ezúttal azonban legalább a tárgyalások elején kiderülhet, mekkora az elszántság és a kompromisszumkészség.

Mahmúd Abbász palesztin elnök előre közölte, hogy kivonul a tárgyalásokról, ha Izrael nem hosszabbítja meg a ciszjordániai zsidó telepesítés szeptember 26-án lejáró, tíz hónapos moratóriumát. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök jelezte azonban, hogy sohasem ígérte a moratórium megnyújtását, helyettese, Szilvan Salom pedig közölte, döntés csak a közelgő zsidó ünnepek után, szeptember második felében várható. A palesztinok ragaszkodnak a befagyasztáshoz. Szerintük a félmilliós telepes lakosság Ciszjordániában akadályozza életképes állam létrehozását, az építkezések pedig kész helyzetet teremtenek. Izrael viszont úgy véli, a palesztinoknak visszaadandó terület mérete és a végleges határok kijelölése a tárgyalások egyik sarkalatos pontja. Netanjahu kabinetje ráadásul a kolóniákat támogató pártokból áll, Avigdor Lieberman külügyminiszter például maga is telepes.

A kérdés az izraeli társadalomban is heves vitákat vált ki. Vasárnap 57 izraeli színész bojkottot hirdetett az Ariel településen novemberben állami pénzen épült színház ellen. Felszólították az ország hat legnagyobb társulatát, hogy ne játsszanak ciszjordániai teátrumokban. Ariel valójában több tízezres város, amelynek felszámolását a palesztinok aligha remélhetik. A Netanjahu-kormány mérsékelt tagjai kompromisszumként javasolták, hogy ne adjanak ki engedélyt új telepek létrehozására, de azokon a településeken lehessen építkezni, amelyeket a zsidó állam békemegállapodás keretében mindenképpen annektálna más területekért cserébe. Talán kedvező jel, hogy Abbász és a munkapárti Ehud Barak védelmi miniszter vasárnap Ammánban titokban egyeztetett.

Izraeli békeaktivista
©

 Ha sikerül is átlépni az első komoly akadályt, és folytatni a tárgyalásokat, kevés idő marad az áttörésre. Washington nem véletlenül szeretné, hogy egy éven belül oldják meg a vitás kérdéseket, ez nem önkényesen kijelölt határidő, hanem a körülmények által behatárolt lehetőség. Barack Obama amerikai elnök – aki elődeivel szemben már első mandátumának elején külpolitikája napirendjére tűzte a közel-keleti konfliktust – az idő előrehaladtával csak komoly belpolitikai kockázatok árán tud nyomást gyakorolni Izraelre. A novemberi időközi kongresszusi választás után legfeljebb másfél éve lesz a 2012-es elnökválasztási kampány előtt, ha nem akarja elidegeníteni magától az amerikai zsidó lobbit és az Izraellel szimpatizáló szavazókat.

Ketyeg az óra Abbász számára is, akinek mandátuma januárban lejárt. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet határozatlan időre meghosszabbította ugyan a veterán politikus elnöki tisztét, mivel a világi Fatah és az iszlamista Hamász közti rivalizálás miatt lehetetlenség volt a választások megtartása, de az elnök legitimitása ettől nem lett erősebb. Az Izraellel szemben ellenséges Hamász 2006-ban megnyerte a parlamenti választást, 2007-ben pedig egy mini-polgárháborúban a Gázai övezetből kiverte a Fatahot, amely ellenkormányt alakított Ciszjordániában (a Hamász szóvivőjével készített interjúnkat lásd a 36. oldalon).

A megosztottság politikailag rendkívül gyengévé teszi az amúgy pragmatikus Abbászt, aki ezért kétszer is meggondolja, milyen engedményt és mikor tehet. Ugyanakkor megállapodásra ösztökélheti, ha a 8 százalék körüli ciszjordániai gazdasági növekedést elősegítő külföldi donorok – főként az USA, Egyiptom és Jordánia – erre sarkallják. A nyugati part egyre inkább valódi állam képét mutatja, a biztonság javulását pedig jelzi, hogy Izrael ellenőrző pontokat számol fel, és a nagy felháborodást okozó biztonsági fal egy részének a lebontásához is hozzáfogott.

Netanjahunak sincs sok ideje, fél szemmel folyamatosan szélsőjobboldali, telepespárti koalíciós partnereire kell figyelnie. A kormányfő megbízatása 2013-ig szól ugyan, de az izraeli politika sajátossága, hogy a koalíciók általában a választás előtt egy évvel felbomlanak. Ha Netanjahu alkut akar kötni, neki is nagyjából egy éve van rá. Borulhat viszont a menetrend, ha kormánya elveszti parlamenti többségét, és előrehozott voksolást kell kiírni.

A sietség azért is fontos Izraelnek, mert az amerikaiak állítólag arról győzték meg közel-keleti szövetségesüket, hogy Iránnak még egy évre van szüksége az úgynevezett áttörési pont eléréséhez, vagyis amikor már kellő mennyiségű magasan dúsított, atomfegyver-minőségű uránja lesz. Ha Netanjahu jobban aggódik az iráni atomfenyegetés, mint a palesztin kérdés megoldatlansága miatt, akkor az iráni atomfegyver esetleges kifejlesztése hatalmas csapást mérhet a közel-keleti békefolyamatra. Ha Netanjahu bizonyítja, hogy megállapodásra törekszik a palesztin fronton, jóval nagyobb eséllyel tudhatja maga mögött Obamát egy Irán elleni esetleges katonai csapás kérdésében.

Egyes szakértők úgy vélik, a békeszerződés kontúrjai már régen kirajzolódtak a főbb vitapontok – a palesztin állam határai, Jeruzsálem kettéosztása és a palesztin menekültek sorsa – körül. A diplomaták találnak megoldásokat, de a politika mindig akadályozza az alkut – vélekedett Jon Alterman, a washingtoni Nemzetközi és Stratégiai Tanulmányok Központjának szakértője. Sokak szerint a status quo fenntartható – mutatott rá Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is –, de a katonai, a demográfiai és az ideológiai változások előbb-utóbb kikezdik a jelenlegi helyzetet.

KERESZTES IMRE

HVG Világ

Főbb vitapontok

Határok – A palesztinok az 1967-ben elfoglalt területeken hoznák létre önálló államukat, Izrael azonban meg akarja...

HVG Világ

Egy viszály anatómiája

1516–1917: Az oszmán uralom alatti Palesztinában az arabok az arab világ részének tekintik magukat, a kisebbségben...