Az AFP francia hírügynökségnek azonban az egészségügyi minisztérium egy neve elhallgatását kérő illetékese két ember haláláról is beszámolt. A minisztérium szóvivője kevéssel korábban egy halálos áldozatról tudott, aki "valószínűleg golyók által okozott sebesüléseibe" halt bele. A szóvivő az állami televízió adásában mindehhez azt is hozzátette, hogy 105 sebesültet kórházba szállítottak, 68-at a helyszínen láttak el. Az elmúlt hónapban több mint 40 ember halt meg hasonló összetűzésekben, főleg Kairóban.
Szemtanúk beszámolója szerint a rendőrök pénteken őrizetbe vettek egy embert a hetek óta a kormány székháza előtt táborozók közül. A tömeg ezt követően kövekkel dobálta meg a rendfenntartókat, mire azok vízágyúkkal kezdték lőni a tiltakozókat. Néhány rendőr figyelmeztető lövéseket is leadott, illetve visszadobálta a feléjük hajított köveket. Három gépkocsi és több sátor kigyulladt. A tiltakozók az este folyamán elzárták a Tahrír térre, az egyiptomi tiltakozó megmozdulások legfőbb színhelyére vezető egyik sugárutat is.
A székház előtt táborozó több száz fős csoport meg akarja akadályozni, hogy a katonai tanács által beiktatott átmeneti kormány tagjai megkezdhessék a munkát. Pénteki akciójuk során azt kiáltozták, hogy "Le a katonák uralmával!" Tiltakoznak amiatt, hogy a hadsereg Kamál Ganzúrit, az elűzött Hoszni Mubarak elnök egyik korábbi miniszterelnökét nevezte ki kormányfőnek, s követelik, hogy a katonai tanácsnál összpontosuló hatalmat polgári hatóságnak adják át. A legfelsőbb katonai tanács februárban, Hoszni Mubarak elnök megbuktatása után vette át a hatalmat.
Egyiptomban ezekben a hetekben, több fordulóban, új parlamentet választanak, amelyben valószínűleg az iszlamista Muzulmán Testvériség pártja, a Szabadság és Igazságosság alkotja majd a legnagyobb frakciót. A választások eredményét január közepén kívánják nyilvánosságra hozni. A közel 50 millió választásra jogosult egyiptomi 498 képviselői hely sorsáról dönt.