„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Pokolgéprobbanásban meghalt négy civil pénteken a dél-afganisztáni Uruzgán tartományban, a NATO pedig beszámolt arról, hogy az afgán hadsereggel közös egyik hadműveletében a héten megölt legalább három tálib lázadót.
A civilek gépkocsin utaztak, amikor felrobbant mellettük egy pokolgép. Az autó egy további utasa megsebesült, és válságos állapotban van. Az áldozatok mind férfiak voltak - közölte az afgán rendőrség, és a lázadókat vádolta a tett elkövetésével.
A civilek messze nagyobb számban esnek áldozatul az afganisztáni háborúnak és erőszakcselekményeknek. A tavalyi évben halt meg a legtöbb civil a háború 2001-es kezdete óta - 2777 -, és az idei szám még ennél is magasabb lesz az ENSZ adatai alapján.
A NATO-közlemény szerint a hadműveletet Faráh tartományban hajtották végre. Ennek során elfogtak 11 tálib parancsnokot, illetve olyan embereket, akik a lázadóknak segítettek különböző módokon. A koalíciós erők péntek reggel is végrehajtottak több rajtaütést szerte az országban, és ezekben elfogtak újabb 11 tálibot - közölték.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.