szerző:
MTI

Nem Sam Bacile, hanem Abenob Nakoula Bassely lehet az igazi neve annak a producernek, akinek iszlámellenes filmje súlyos zavargásokat váltott ki több közel-keleti országban - jelentette csütörtökön a CNN hírtelevízió az amerikai színészek céhének (FAG) dokumentumaira hivatkozva. A Los Angeles-i rendőrség közölte, rendőri védelem alá vették a férfit.

Rendőri védelem alá helyezték csütörtökön a Mohamed prófétát gyalázó amatőr film feltételezett producerét - közölte csütörtökön a Los Angeles-i rendőrség.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ugyanakkor Nakoula Basseley Nakoula néven tartja számon a férfit, akit 2009-ben banki csalások miatt elítéltek. A nyilvánosan hozzáférhető iratok alapján mindkét névhez ugyanaz a lakcím tartozik. Az FBI felsorolása szerint a férfi egyebek között használta a Mark Basseley Youssef, a Yousseff M. Basseley, a Nicola Bacily, a Malid Ahlawi, bírósági iratok szerint pedig a Thomas J. Tanas, Ahmad Hamdy és az Erwin Salameh álneveket is. 

Bassely/Basseley (a forrásokban mindkét írásmód előfordul) a film elkészítésében részt vett stáb tagjai szerint nem zsidó vallású - ahogy az a médiában elterjedt -, hanem kopt keresztény. A forgatással kapcsolatos iratokban a Sam keresztnév mellett a Bassiel, a Bassil és a Bacile családnév bukkant fel. Az első sajtójelentések ez utóbbi változatot emlegették, és a The Wall Street Journal azt írta róla, hogy amerikai-izraeli ingatlan-befektető. Az izraeli külügyminisztérium azonban közölte, hogy a zsidó államnak nincs ilyen nevű állampolgára.

A helyzetet bonyolítja, hogy a BBC beszámolója szerint az 55 éves, egyiptomi kopt származású Nakoula Basseley Nakoula szerda este - amikor a rendőrség felkereste - elismerte, hogy ő a filmet gyártó cég vezetője, de azt állította, nem azonos Sam Bacile forgatókönyvíró-rendezővel. A hatóságok mégis azt gondolják, hogy a két személy egy és ugyanaz. A férfi sajtójelentések szerint azóta állítólag bujkál. 

A CNN névtelenül megszólaltatott egy, a filmben szereplő színésznőt, aki elmondta, hogy a szereplőgárdát és a technikai személyzetet félrevezették, mert azt mondták nekik, hogy a film címe Desert Warrior (Sivatagi harcos) lesz, és a forgatókönyvben a valójában Mohamedet megtestesítő karakter még George néven szerepelt. Az alkotás azonban Innocence of Muslims (A muszlimok ártatlansága) címen vált ismertté. Többen pedig azt állították, hogy a szövegüket, amelyben eredetileg nem szerepeltek az iszlámra való utalások, a forgatás közben drasztikusan átírták. 

A CNN azt állítja, hogy a filmet amerikai iszlámellenes csoportok támogatták. A forgatás egyik "szaktanácsadója", Steve Klein, a Concerned Citizens for the First Amendment (Aggódó Polgárok az Első Alkotmány-kiegészítésért) elnevezésű szervezet vezetője volt. A csoport szerint az iszlám fenyegetést jelent az amerikai szabadságra. A vietnámi tengerészgyalogos veterán Klein keresztény fundamentalistákat képzett ki  háborúra.

A film promóciójában részt vett Morris Sadek egyiptomi születésű kopt iszlámellenes aktivista, valamint az a Terry Jones tiszteletes, akinek koránégetési akciói miatt halálos áldozatokat követelő zavargások robbantak ki Afganisztánban. Martin Dempsey tábornok, az amerikai összfegyvernemi vezérkar főnöke személyesen hívta fel Jonest, hogy arra kérje, tartsa magát távol a film támogatásáról. Ezt Dempsey szóvivője, David Lapan ezredes mondta el CNN-nek. 

"Bacile" sajtónyilatkozataiban azt állította, hogy filmjét 100 zsidó szponzor összesen 5 millió dollárral támogatta. Szakértők szerint azonban a produkció egy alacsony költségvetésű, amatőr munka.

A film egyebek között az egyiptomi iszamisták előretörését Mohamedre és vallásalapításának korára vezeti vissza. A történet azt állítja, hogy a későbbi próféta kétes származású, aki nemi gerjedelmét hol férfiakkal, hol nőkkel, hol pedig kiskorúakkal csillapította és aki Isten és a saját maga szerezte Korán nevében kínoztatott és gyilkoltatott meg embereket. Az iszlám tiltja Allah és Mohamed képi ábrázolását, ezért önmagában már a film elkészítése is tudatos provokációnak számít.

Az említett "szakértő", Steve Klein szerint egyébként "Bacile" arra készült, hogy a filmnek a Bin Laden ártatlansága címet adja és azzal a szándékkal fogott bele a forgatásba, hogy "tényeket és bizonyítékokat" tárjon Mohamed prófétáról a kaliforniai radikális muszlimok elé, ám a vetítések senkit sem érdekeltek. 

A szereplőválogatás 2011 júliusában kezdődött, a Kaliforniában érdektelenséggel fogadott film angol nyelvű előzetese pedig idén júliusban került fel a YouTube-ra. A 13 perces videó szövegét lefordították arabra, és annak több jelenetét bemutatták az egyiptomi televízióban is. Ez robbantotta ki a kairói, majd a több muszlim országra átterjedt erőszakos tiltakozásokat.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!