"Ez nemcsak leegyszerűsítené az ellenőrzés menetét a magyar-ukrán határon keresztül, hanem a lehető legkedvezőbb feltételeket biztosítaná a két ország közötti kombinált fuvarozáshoz is" - hangsúlyozta a tárca közleményében. Az Interfax Ukrajina hírügynökség hozzáfűzte, hogy Magyarország a maga részéről amellett van, hogy a területén jöjjön létre a két fél számára kölcsönös feltételek mellett egy logisztikai központ a teherszállítmányok fogadására, őrzésére, illetve az Ukrajnából Nyugat-Európába irányuló szállítmányok átrakodására. Az ukrán hírügynökség szerint a magyar és az ukrán fél között megegyezés született arról, hogy kölcsönösen igyekeznek megteremteni a feltételeit annak a projektnek, amelynek keretében a jövő év első felében megvalósulhat a konténeres vasúti szállítmányozás Kína-Oroszország-Ukrajna-Magyarország (Záhony) útvonalon, amely versenyképes alternatívája lehet a jövőben a tengeri fuvarozásnak.
Ukrajna közösen ellenőrizné a teherszállítmányokat Záhonynál
Ukrajna azt javasolta a magyar kormánynak, tekintsék át annak lehetőségét, hogy közösen ellenőrizzék a teherszállítmányokat a záhonyi határátkelőnél - közölte hétfőn az ukrán infrastrukturális minisztérium.
Sorra épülnek a világrekorder alagutak az Alpokban, de tényleg megéri átfúrni a hegyet?
Kismillió szempontot kell mérlegelni Ausztriában és Svájcban, mielőtt eldöntik, legyen-e valahol alagút. Nagyon gyakran lesz.