szerző:
MTI

A Ferenc pápa által a békéért meghirdetett szombati nemzetközi böjt- és imanap központi helyszíne a római Szent Péter tér lesz az egyházfő vezette virrasztáson, de a békeimához az egész világon csatlakoznak a vallási közösségek és a nem hívők is. A Szent Péter térre több százezres tömeget várnak szombaton. Assissiben egy óriási, szivárvány színű zászlóval vonulnak fel a békenap alkalmából.

Szombat délután fél ötkor nyitják meg a Szent Péter teret a virrasztáson részt venni akarók előtt. Az egyházfő rendelkezése szerint a tér szélén és az oszlopcsarnokában lesz lehetőség gyónásra.

A Szíria, a Közel-Kelet és az egész világ békéjéért meghirdetett imavirrasztás körmenettel kezdődik fél hétkor. A Szent Péter téren körbe viszik a latinul Salus Populi Romani (a római nép üdvössége) nevű Mária-kegyképet. Az első évezredből származó, oltalmazó Szűz Mária-ikont a római Santa Maria Maggiore bazilikában őrzik, ahova Ferenc pápa megválasztása óta gyakran jár imádkozni.

Ezután felolvassák a pápának a múlt vasárnapi úrangyala imádságkor (angelus) elmondott beszédét. Ebben a pápa "békekiáltást" intézett a világhoz: "törjön ki a béke; soha többé ne legyen háború!". Az egyházfő határozottan elítélte a vegyi fegyverek alkalmazását Szíriában, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az erőszak sohasem vezet békéhez. A nemzetközi közösséget a pápa a szíriai helyzet békés megoldására szólította fel, a keresztény és más vallású, hívő és nem hívő "jó szándékú" embereket pedig a világ minden részén megtartandó böjt- és imanaphoz való csatlakozásra kérte. Ugyanezt hangoztatta a csütörtökön a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz és a G20-as országcsoport tagjainak Szentpétervárra küldött levelében. A Szent Péter térre több százezres tömeget várnak szombaton.

A böjt- és imanaphoz a világ keresztény, muzulmán, zsidó, hindu és buddhista vallási vezetői és közösségei is csatlakoztak, valamint számos pacifista mozgalom, politikai és civilszervezet. A Szent Péter térre várják Ahmed Badreddin al-Hasszún szíriai főmuftit, a szunniták vallási vezetőjét, aki ha nem tud Rómába jönni, a damaszkuszi mecsetben tart imát. Pénteken a párizsi mecsetben tartottak békeimát. Csatlakoznak az egyiptomi és közel-keleti keresztények, a Szentföldön szolgáló rendek, a libanoni menekülttáborok keresztény és muzulmán lakosai. A békéért imádkoznak Indonéziában és Irakban is, ahonnan  Louis Raphael Sako, az iraki káld szertartású katolikusok pátriárkája jelezte csatlakozását. Csatlakozott a római zsidó közösség is Riccardo Di Segni főrabbi vezetésével.

A Szent Ferenc és a béke városaként ismert olasz Assisiben a Szent Péter téri virrasztással egy időben csendes menetet tartanak egy óriási, szivárvány színű békezászlóval. 

Egy pénteki felmérés szerint a böjtnaphoz és imához az olaszok 28 százaléka csatlakozik, a gyakorló hívők több mint fele. 

Részvételre szólította fel az európai egyházak híveit az Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek által vezetett Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) is.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!