szerző:
MTI

A német kormány elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette kedden a menekültügyi rendszer reformjáról szóló törvényjavaslatokat. Növelik a bevándorlási hivatal létszámát, felgyorsítják a menekültszállások építését, csökkentik viszont a menekülteknek adható pénzbeli támogatások összegét. Ha valakit visszatoloncolnak a hazájába, nem közlik majd vele előre, hogy mikor teszik ezt meg, így akarják megakadályozni az ilyen emberek idő előtti eltűnését. Az intézkedések között szerepel az is, hogy újabb három balkáni országot nyilvánítanak biztonságossá.

A menekültügyi eljárásról és a menedékkérők ellátásáról szóló törvényt módosító javaslatok az eljárások felgyorsítását, az úgynevezett rossz ösztönzők kiküszöbölését, a tartományok pénzügyi terheinek enyhítését, a menekültek jobb integrációját és a menedékre nem jogosult kérelmezők gyorsabb hazatelepítését szolgálják.

A kormány elkülönített 5 milliárd eurót a menekültválság 2016-os költségeinek fedezésére, és 2018-ig felfüggesztett néhány építésügyi előírást, hogy gyorsabban alakíthassanak ki újabb menekültszállásokat.

A javaslatokat a tartományokkal az előző héten kötött megállapodás alapján készítették elő, és elfogadásukra előrehozták az eredetileg szerdára tervezett kormányülést. Az indítványokat gyorsított eljárással tárgyalja a törvényhozás mindkét háza (Bundestag, Bundesrat).

A kormánykoalíció a tartományokat képviselő Bundesratban az ellenzék támogatására szorul. A tervek szerint az új szabályok november 1-jén lépnek életbe.

A most átlagosan 5,4 hónapig tartó menekültügyi eljárásokat egyebek mellett a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal létszámának növelésével valamint informatikai fejlesztéssel igyekeznek gyorsítani.

A rossz ösztönzők kiküszöbölése azt jelenti, hogy a pénzbeli juttatás arányát az észszerűség határain belül a lehető legnagyobb mértékben csökkentik, a természetbeni juttatás arányát pedig emelik az eljárás első időszakában, amikor a menedékkérő valamely tartományi központi befogadóállomáson kap elhelyezést. A készpénztámogatást legfeljebb egy hónapra előre fizetik ki.

Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Szerbia után a másik három EU-n kívüli nyugat-balkáni országgal, Albániával, Koszovóval és Montenegróval bővítik a biztonságosnak ítélt országok körét. Az intézkedéstől azt remélik, hogy csökken a menedékkérők egyik legnagyobb csoportját alkotó nyugat-balkániak száma, és gyorsabban haza lehet telepíteni ezeknek az országoknak az állampolgárait.

A szövetségi kormány 2016-tól új rendszerben támogatja pénzügyileg a menedékkérők és menekültek ellátásáért felelős tartományokat. A rögzített összegű támogatás helyett menedékkérőnként havonta 670 eurót biztosítanak a tartományoknak a regisztrációtól a menedékjogi kérelem jogerős elbírálásáig tartó időszakra. Ezzel a megoldással a kormány átveszi az abból fakadó pénzügyi kockázatot, hogy nem tudni előre, mennyi menedékkérőt kell ellátni, és mennyi ideig tart a kérelem elbírálása.

A német kormány arról is döntött, hogy 2016-tól 2019-ig évente az eddig tervezett 518,2 millió euró mellett további 500 millióval támogatják a szociális lakások építését. Így próbálják megelőzni az ingatlanpiaci feszültséget, amely a sok menekült miatt alakulhat ki.

A csomagban szerepel, hogy a tartományok az egészségbiztosítókkal közösen bevezethetik a biztosítottaknál alkalmazott kártyás rendszert, ami nagyban csökkentheti a bürokráciát a menedékkérők egészségügyi ellátásában.

A menedékre nem jogosult kérelmezők gyorsabb hazatelepítését szolgálná, hogy a hatóságok nem közlik előre az ország elhagyását előíró határozat végrehajtásának időpontját, amivel azt akarják megelőzni, hogy az érintett a kitoloncolás előtt eltűnjön.