szerző:
hvg.hu

Egy patkányt láttak a fedélzeten az Air India Londonba tartó járatán, ezért a visszafordult a pilóta a géppel Mumbai repterére. A nap során még két különös eset is történt a társaság járataival.

Kénytelen volt visszafordulni a Mubai és London között közlekedő Air India utasszállítója, mert egy patkányt láttak átszaladni az utasszállító fedélzetén az utasok – írja az AP alapján az Asian Correspondent. Miután letették a repülőgépet a patkány nyomába eredtek, de sehol sem találták a repülőgépen – a következő járat utasai számára valószínűleg nem túl megnyugtató az információ.

Azonban ugyanezen a napon két másik eset is történt. A társaság egyik járatának azért kellett megismételnie a felszállást, mert a kóbor kutya futott a kifutópályára, aki a repülőt próbálta megkergetni. Az amerikai New Jersey-ben pedig egy ételszállító jármű ütközött az egyik repülőgépüknek.

Két héttel korábban egy szerencsétlenül járt mérnököt szippantott be a társaság egyik repülőgépének turbinája, az az eset akkor tragikus véget ért.

Cikk megosztása
Címkék