szerző:

Fegyveresek rontottak be az egyiptomi Hurgadában lévő Bella Vista szállodába, ahol két vagy három turistát megsebesítettek. Legalább egy támadóval végeztek a biztonsági erők.

Fegyveresek törtek be pénteken a külföldiek által látogatott Bella Vista szállodába az Egyiptomi Hurgadában és több embert megsebesítettek. A források szerint a támadók hárman, a tenger felől érkeztek a Vörös-tenger partján álló népszerű üdülővárosban álló szállodához, és annak utcára nyíló éttermén keresztül jutottak be a hotelba.

A BBC helyi médiajelentésekre hivatkozva azt írja, hogy a rendőrség lezárta a környéket, két külföldi turistát pedig kórházba szállítottak. A két sérültről ellentmondó hírek vannak: egy forrás szerint egy német és egy dán turistáról van szó, egy másik szerint két svédről, és mindkettejüket megkéselték. A France Presse viszont három sérültet emleget, és egy rendőri forrás is három emberről beszél: két osztrák és egy dán turistáról.

©

A támadók közül egy 1994-es születésű férfit lelőttek a biztonsági erők, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek - írja az Ahram Online egy rendőrségi közleményt idézve, amely szerint két támadónál szúró-, vágóeszköz volt, a harmadiknál egy pisztolyutánzat.

Egyelőre egyik terrorszervezet sem vállalta magára az akciót.

Hurgada a népszerű egyiptomi üdülőhelyek egyike. Október 31-én egy másik helyszínről, Sarm-es Sejkből hazafelé tartó orosz utasszállító repülőgép ellen követtek el robbantátos merényletet, a tragédiában 224-en haltak meg. A terrortámadást követően több légitársaság, köztük a Wizz Air határozatlan időre felfüggesztette az egyiptomi üdülőhelyekre induló légijáratait.