szerző:
hvg.hu

A november 13-i párizsi merényletek elkövetésével és szervezésével is gyanúsított, szökésben lévő Salah Abdeslam minden bizonnyal Brüsszelben is járt, sőt, egy ottani lakásban készülhettek fel a terroristák a támadássorozatra.

A párizsi merényletek elkövetésével gyanúsított, egyetlen élő terrorista, a szökésben lévő, magát Yassine Baghlinak is nevező, belgiumi születésű Salah Abdeslam ujjlenyomatait találták meg nyomozók egy brüsszeli lakásban – jelenti a Le Figaro és az AFP hírügynökség.

©

A francia ügyészség közlése szerint az ujjlenyomatokra még december 10-én bukkantak. A rendőrség robbanóanyagok nyomaira és robbanómellényekre is bukkant a lakásban. A rendőrök úgy gondolják, hogy ebben a lakásban készülhettek fel a november 13-i párizsi merényletsorozatra, itt gyártották a bombákat, robbanóöveket.

A lakás a belga főváros Schaerbeek negyedében található, és hamis személyazonossággal bérelte ki az egyik férfi, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A francia BFM TV korábban arról adott hírt, hogy Abdeslam 2015. szeptember 8-án Brüsszelben a Rent A Car elnevezésű ügynökségnél bérelt autót, majd Németországon és Ausztrián éjjel áthajtva, másnap 11 óra 39 perckor parkolt le a budapesti Baross utcában (feltehetően inkább a Baross téren), a Keleti pályaudvar közelében. Háromnegyed órányi állás után a Mercedes visszaindult Belgiumba, olykor elérve az óránkénti 196 kilométeres sebességet.

Szeptember 17-én egy bérelt Audi A6-ossal tért vissza Budapestre, szintén Németországon és Ausztrián át. Két órát parkolt ugyancsak a pályaudvar közelében, amelyhez szíriai migránsok ezrei érkeztek.

Abdeslamnak nyoma sincs, egyes hírek szerint Szíriában lehet.

Cikk megosztása
Címkék