szerző:
hvg.hu

A túlzott feltűnési vágy lett a veszte az El Chapóként ismert Joaquin Guzmán Loerának: a hírhedt mexikói drogbáró interjút adott az amerikai színésznek, Sean Pennek, és felvette a kapcsolatot azokkal a rendezőkkel és színészekkel is, akik filmet akarnak készíteni az életéről. A nagy mozgás viszont felkeltette a rendőrök figyelmét is, akik végül pénteken elfogták a bűnözőt.

Hatévesen kezdett el üzletelni Guzmán, de akkor még csak narancsot és üdítőket árult, s azért tért át 15 éves korában a vadkender- és máktermesztésre, mert különben családja éhen halt volna – derül ki a Rolling Stone magazinnak adott nyilatkozatából.

„Most viszont mindenkinél több heroint, kokaint és egyéb kábítószert viszek a piacra, s egész flottám van tengeralattjárókból, repülőgépekből, hajókból és teherautókból” – idézte a most megjelent interjúban Sean Penn El Chapót, aki tavaly júliusban megszökött egy mexikói börtönből.

©
Az is kiderült, hogy a legalább egymilliárd dolláros vagyont összegyűjtött drogbáró nem tartja magát erőszakos embernek.  „Csak megvédem magam, ennyi az egész. Sohasem kezdtem én a balhét” – vallotta El Chapo. A Pennek adott interjú különlegessége az volt, hogy Guzmán korábban sohasem ismerte be, hogy kábítószerekkel foglalkozna, korábbi – ritkán adott – nyilatkozataiban rendre azt állította, hogy ő csak egy egyszerű farmer.

A titkos helyszínen készített interjúból az is kiderült, hogyan szökött meg Guzmán a jól őrzött börtönből: a fegyház zuhanyozójába fúrt másfél kilométeres járatot olyan emberek tervezték, akik Németországban vettek részt különleges képzésen. A járatba sínt is fektettek, s az oda tervezett motorral hajtottak végig az alagúton. A motorra azért volt szükség, mert a járatban alig volt levegő, s ha a drogbáró gyalog menekült volna, megfulladhatott volna az alagútban.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!